Zsombón 3,5 kilométernyi kerékpárutat építettek mintegy 100 millió forintból egy uniós pályázat keretében. Az ünnepélyes átadón a szalagot Bohács Zsolt, a körzet parlamenti képviselője vágta át.
A Nefelejcs Katolikus Óvoda gyermekeinek előadása után Gyuris Zsolt a település polgármestere elmondta, hogy az új kerékpárhálózat mellett, bölcsödét létesítenek, épül majd egy szociális központ, megújul több intézmény is. A projekt 100 millió forintból valósult meg, ebből 16 millió forintnyi önrészt kellett az önkormányzatnak előteremtenie. Az út megépítése mellett sikerült kicserélni 1,5 kilométernyi ivóvíz vezetéket is. A polgármester elmondta, hogy már beadtak egy pályázatot a bicikliút folytatására Szeged illetve Forráskút felé. Bohács Zsolt ünnepi beszédében kiemelte, hogy a zsombói beruházás azért is volt jó példa, mert helyi vállalkozó és munkaerő bevonásával készült el a projekt.















A görkoris és rollores kislányok is hogy örülnek a dísztéglának, mi?
Szánalmas sztori, pofátlanul nyílt pénzlenyúlás.
sehol egy pap aki válaszolna?
Ezt nem értem, minek kell felszentelni egy kerékpár utat?