Vízilabda: megkezdte a felkészülést a Szeged Beton


Hétfőn délelőtt megkezdte felkészülését a Szeged Beton férfi vízilabdacsapata az OB I szeptember 3-án kezdődő küzdelmeire. A keret jelenleg még igencsak foghíjas, a fiatalokon kívül, néhány rutinosabb játékos volt jelen az öltözői eligazításon.
A csapat tagjai közül
Molnár Tamás
és
Kiss Csaba
Máltán ontja a gólokat a helyi nyári bajnokságban, az új vezetőedző,
Vincze Balázs
és
Palotás Gergely
szintén a szigetországban vannak - a tréner augusztus 4-i érkezéséig
Juhász György
technikai igazgató vezényli az edzéseket. A két legnagyobb nevű igazolás, az Egerből érkező
Hegedűs Gábor
és a Fraditól szerződött
Aljosa Kunac
augusztus 1-én csatlakozik a csapathoz. A légiósok közül
Aaron Younger
az egyetlen Beton-játékos aki részt vesz a sanghaji világbajnokságon, míg
Joseph Kayes
Új-Zélendon lábadozik lábműtéte után. A magyar válogatottból kimaradt és az Universiadéra készülő
Baksa László
jelenleg a Vörös-tenger partján, Hurghadában nyaral, míg
Török Béla
itthon van. Rajta kívül
Varga Péter, Lehmann István, Juhász Zsolt, Somogyi Balázs, Turzai Gábor, Bálint Gergő
és
Nagy Péter
kezdik meg a felkészülést, mely az öltözőbeli háromnegyedórás eligazítás után konditermi erősítéssel indult, majd a medencében úszták a hosszokat a pólósok.
Az új vezetőedző távollétében a tréningeket augusztus 4-ig. A felkészülés kapcsán elmondta, mivel gyakorlatilag tartósan csonka csapat készül az új szezonra, így sem edzőtábort, sem előkészületi meccseket nem terveznek. A hátralévő hat hét kissé feszített tempójú lesz, hiszen már szeptember 3-án megkezdődnek a vízilabda Bajnokok Ligája selejtezői, melyeken a Máltán pólózó Molnár és Kiss nem is tud részt venni, hiszen ők csak egy héttel később térnek haza. A közelmúltban elhunyt
Körtvélyessy Péter
klubelnök keddi búcsúztatása kapcsán a technikai igazgató elmondta, ideiglenesen
Apáthy Endre
, a névadó szponzor tulajdonosa látja el a klubelnöki teendőket, az új elnök megválasztására pedig augusztus 4-én a 16 órakor kezdődő elnökségi ülésen kerül sor. A magyar kupa szeptember 17-én, a bajnokság egy héttel később, szeptember 24-én rajtol, a nevezéseket augusztus 15-ig kell leadniuk a csapatoknak, a sorsolásra pedig két héttel később, augusztus 29-én kerül sor. A versenykiírás értelmében a hagyományos körmérkőzéses alapszakaszt az első nyolc helyezett rájátszása követi, ahol az 1-8., 2-7., 3-6., 4-5. helyezettek két győzelemig tartó páros mérkőzéseket vívnak, majd az 1-8. - 4-5. és 2-7. - 3-6. győztesei ugyancsak két győzelemig tartó elődöntőt vívnak egymással. A rájátszásban döntetlen eredmény nem születhet.
