Közel 10 milliárd a közintézményeknek

2011. május 15., vasárnap • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Összesen 9,28 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el épületenergetikai korszerűsítésre állami felsőoktatási- és egészségügyi intézmények – jelentette be Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma és energiaügyekért felelős államtitkára vasárnap a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán Budapesten.

Az egyetemi kar 189 millió forintot kap az Új Széchenyi-terv Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) vissza nem térítendő támogatásaként.

Bencsik bejelentette, hogy a megújuló energiával történő épületkorszerűsítésre szóló, a nagy érdeklődés miatt lezárt pályázatot hamarosan újra megnyitják, mert a KEOP 2013. évi összegéből 2,6 milliárd forintot átcsoportosítanak erre. Várhatóan júniusban pedig két új energetikai pályázati konstrukciót indítanak: az egyik az 1992 előtt épült családi házak korszerűsítését, a másik új épületek energiahatékony megoldásait támogatja.

Az államtitkár a 9,28 milliárd forint értékű pályázatok eredményeként megvalósuló beruházások hatását számszerűsítve közölte: ezeknek az intézményeknek évi 130 ezer gigajoule energia megtakarításával 400 millió forinttal csökken az energiaköltségük, és 30 ezer gigajoule energiát termelnek majd évente a beépített megújuló energiaforrások. A leginnovatívabb technológiákra is nyertek el támogatást, amit a magánszféra számára mintaprojektnek tekintenek – fűzte hozzá. Az államtitkár megjegyezte, hogy a beruházásoknak gazdaságélénkítő és munkahelymegtartó hatásuk is van.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.218 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére