Átadták az ország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét

Üzembe helyezték az ország legnagyobb, 18 teraflop számítási teljesítményű szuperszámítógépét szerdán a Debreceni Egyetemen (DE); a berendezés egy négy komponensből álló országos hálózat részeként működik majd.

Nagy Miklós, a projektet vezető Nemzeti Informatikai Infrastruktúra Fejlesztő Intézet (NIIF Intézet) igazgatója az átadáson elmondta: a Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Budapesten összesen 1,2 milliárd forintból beszerzett négy szuperszámítógép a hazai kutatás-fejlesztésben minőségi előrelépést jelent. A Magyarországon 2001-ben kiépített szuperszámítógép-rendszer számítási kapacitása így a hetvenszeresére, tárolási kapacitása pedig a százszorosára nő – ismertette az igazgató. Mivel számos tudományterületen a jelenségeket egyre precízebb matematikai modellekkel írják le, a laboratóriumi munkát és a tényleges kísérleteket a számítógépes modellezés alapozza meg. A kutatómunka és a tervezés pedig annál hatékonyabbá és eredményesebbé válik, minél nagyobb a számítási teljesítmény és az adattárolási kapacitás – összegezte az összesen 48 teraflop számítási teljesítményű hálózat előnyeit Nagy Miklós. Fábián István, a DE rektora szerint az egyetemük szakmai munkáját dicséri az, hogy hozzájuk került az országosan egyedülálló berendezés. Ez – mint hangsúlyozta – felelősséget is jelent számukra, hiszen ezt a berendezést meg is kell tölteniük tudományos kutatási tartalommal. Hozzátette: az egyetem minden centruma, a legkülönbözőbb tudományterületeken fogja használni a számítógépet, de azt hozzáférhetővé teszik az MTA Atommagkutató Intézetének szakemberei és más külső kutatók számára is. Gaál István, a számítógépet üzemeltető Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke kiemelte, hogy az intézmény informatikai kutatóbázisát az elmúlt években soha nem látott fejlődés jellemezte: felépült egy informatikai inkubátorház, videokonferencia-rendszert építettek ki és rövidesen elkészül az informatikai kar új, korszerű épülete is.

2 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    2. totti
    2011. április 6., szerda, 16:26
    Válaszolok

    Az már a legújabb tetrixet is szaggatásmentesen viszi!
    🙂

  • '>
    1. Gépész
    2011. április 6., szerda, 15:42
    Válaszolok

    48 teraflop az sok vagy kevés? Arra már fel lehet rakni a skynetet?