Bulvár

Óriásteknősbébik a vadasparkban + FOTÓK

2010. november 29., hétfő

Közel egy éve sikerült a Vadasparkban egy sarkantyús teknős kikeltetése. Akkor egy saját készítésű keltetővel segítették világra a kis páncélost. A további próbálkozást már Németországból vásárolt modern hüllőtojás-inkubátorokkal végezték. A főpróba egy görög teknős kikeltetése volt a nyár folyamán, majd mind a két inkubátor megtelt sarkantyús teknős tojásokkal. A hőmérséklet beállítása, a páratartalom folyamatos ellenőrzése, illetve hosszú várakozás következett, és nem hiába. A türelem első gyümölcse a múlt héten kukucskált ki először a tojásból, majd több is követte. A létszám még nem végleges, mert a vadasparkban bíznak abban, hogy még számos tojásból fog kisteknős kikelni. A teknőstojások keltetésének legkritikusabb időszaka az, amíg eljut a tojás az anyaállat által ásott gödörből a keltetőig. A madártojásokkal szemben a hüllőtojásokat nem szabad forgatni, az ugyanis az embrió pusztulásához vezethet. A tojások a hőmérséklettől függően 90-100 nap alatt kelnek ki. A kis teknősöket egyelőre a folyamatosan visszahúzódó szikzacskójuk táplálja, majd később maguk is elkezdenek élelem után nézni: fűféléket, salátát és egyéb zöldségeket esznek. A sarkantyús teknős Afrika legnagyobb szárazföldi teknősfaja, egyben a legnagyobb szárazföldi, kontinensen élő teknős, csak néhány trópusi szigetekén élő faj nő nagyobbra nála. Páncélhossza akár 80 cm is lehet, súlya pedig 36-50 kg közötti. A hátpáncélja sárgástól a sötétbarnáig terjedő árnyalatú lehet, a haspáncélja rendszerint világosabb, csontszínű. A páncélon növekedési gyűrűk rajzolódnak ki, melyek az évek előrehaladtával egyre kontrasztosabb rajzolatúak lesznek. Bőre nagyon vastag, színe az aranysárgától a világosbarnáig terjed. A nevét a hátsó lábán lévő kinövésekről, a sarkantyúkról kapta, melyek szerepe nem ismert. A nemek nehezen megkülönböztethetőek, a hímeknek valamivel hosszabb és vastagabb a farkuk, valamint a haspáncéljuk homorúbb. A sarkantyús teknős kiválóan ás. Amikor az időjárás túl meleg vagy túl hideg lesz, a maguk ásta odújába húzódik vissza. A meleg elleni védekezésként a hátpáncélját sárral, mellső lábukat pedig a nyálával keni be. Elsősorban hajnalban és alkonyatkor aktív, reggelente pedig a napon sütkérezik, hogy teste felmelegedjen. Veszély esetén fejét behúzza páncéljába, mellső lábait pedig elé tartja, így védve azt. A párzás az év nagy részében, júniustól márciusig bármikor megtörténhet, de általában az esős évszak után, szeptember és november között zajlik. A hímek a párzási időszakban páncéljukkal lökdösik egymást, a győztes párosodhat a nősténnyel. A nőstény a tojásrakás előtt egyre kevesebbet táplálkozik, majd megfelelő helyet keres a tojásrakáshoz. Körülbelül 60 cm átmérőjű és 7–14 cm mély gödröt ás, ebbe rakja 15-30, néha ennél is több fehér, gömbölyű tojását, nagyjából három percenként egyet, végül betemeti a fészket. A sarkantyús teknősök viszonylag könnyen tarthatóak és szaporíthatóak fogságban. Az idős, termetes példányok kiválóan alkalmasak a látogatók érdeklődésének felkeltésére, ezáltal az élőhelyüket fenyegető veszélyekre és az illegális állatkereskedelemre való figyelemfelhívásra. Ernő, a Vadaspark legnagyobb páncélosa közel 80 kilogramm, amely tömeget 30-40 év alatt ért el. Őt sajnos külön kell tartanunk a fajtársaitól, hiszen a többi, kisebb méretű hímmel való versengése során képes széttörni a páncéljaikat.