Minél szélesebb támogatás az új alkotmányhoz

Európa más nemzeteinél is létező célokat és törekvéseket is rögzítene az új alaptörvény preambuluma. Akár már jövő tavasszal új alkotmánya lehet Magyarországnak, amit a kormánypártok egyedül is megszavazhatnak, ám mégis szeretnének minél szélesebb körű társadalmi és politikai támogatást kapni hozzá – derült ki a Gulyás Gergely fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága alelnökének Duna Televízióban tett vasárnap esti nyilatkozatából.

A csatorna Heti Hírmondó című műsorának nyilatkozó politikus elmondta: az új alaptörvény fő célja a jelenlegi alkotmány ideiglenes voltának megszüntetése, egy átmeneti korszak lezárása. Az új alkotmányban rögzítenék például az állam saját polgáraihoz való viszonyát, de a preambulum szólna a nemzet múltjáról, jelenéről és jövőbeni céljairól is. Az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján az újraszabályozandó passzusokat is megváltoztatnák a paragrafusok közül. Az eseti bizottságban – amely a koncepció előkészítésére és elfogadására hivatott – az egyes munkacsoportok október huszadikáig készítik el jelentésüket, ezután ebből próbál a bizottság egységes koncepciót gyúrni, ami majd az Országgyűlés elé kerül. A koncepciót még idén, vagy jövő év elején elfogadhatja a parlament – ezt követően kezdődhet meg a szöveg kodifikálása a közigazgatási és igazságügyi tárcánál; utóbbiról ismét lesz majd egy országgyűlési vita – vázolta az alkotmányozás várható menetrendjét
Gulyás Gergely
. „Eddig időarányosan haladunk, és igyekszünk a folyamatot minél szélesebb párbeszéddé is alakítani” - tette hozzá a fideszes képviselő. Emlékeztetett:
Szájer József
fideszes európai parlamenti képviselővel vasárnap bejelentették: egy kezdeményezést indítanak el a világhálón, ahol bárki hozzászólhat az alkotmányozás folyamatához, leírhatja a saját véleményét arról, milyen új alaptörvényt szeretne látni. „Miután minden ellentétes feltételezés ellenére sincs kész alkotmányszöveg, úgy gondoljuk: fontos felmérni, hogy aki szándékszik véleményt nyilvánítani, mit képzel el az új alkotmányról” - indokolta a kezdeményezést Gulyás Gergely.
Ami hiányzott
Mi hiányzik a mostani alaptörvényből? - hangzott a Duna TV felvetése. Gulyás Gergely szerint a mostani alaptörvényünk semmivel nem több egy jogszabálynál, és olyan funkciókat nem szabályoz megfelelően, mint egy államnak a saját polgáraihoz való viszonya, vagy saját történelméről alkotott véleménye. „Úgy gondoljuk, hogy az lenne a helyes és előremutató, ha az ideiglenesség korszakát lezárva lenne egy megfelelő preambulum, egy új szerkezetű alkotmány, és az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján az újraszabályzandó részeket újraszabályoznánk – vannak ilyenek például az igazságszolgáltatás területén, illetve az alkotmánybíróság jogköreit is meg kell vizsgálni” - hangzott az interjúban. Alapjában véve mégsem az államszervezeti szabályozás módosítása miatt kell egy új alkotmányt elfogadni, hanem mert a jelenlegi alaptörvény ideiglenes: azzal a szándékkal született, hogy a demokratikusan választott Országgyűlés majd egy újat alkot – itt az idő, hogy ezt a munkát elvégezzük – szögezte le Gulyás Gergely.
Keresztyénség és Szent Korona a preambulumban
Mi a szándékul a preambulummal? Az ugyanis messzemenően nem csak jogi kérdés – vetette fel a Heti Hírmondó. Az alkotmány sem csak jogi kérdés, hanem kicsit több is egy átlagos jogszabálynál, ezért áll a jogszabályi hierarchia csúcsán – és talán éppen a preambulum és az alapértékekkel foglalkozó része az, ami kiemeli az egyéb jogszabályok közül – reagált Gulyás Gergely. „Például amikor azt mondjuk, hogy a keresztyénséget, mint értéket, tüntesse fel az alkotmány preambuluma, akkor nem feltétlenül csak a hívőkre gondolunk. Azt hiszem, bármelyik történész, függetlenül világnézeti meggyőződésétől, egyetért azzal, hogy Magyarország számára a keresztyénség a megmaradást is jelentette, az államisággal is összefüggésbe hozható. Tehát nem arról van szó ezeknél az értékelnél, hogy bárkit ki akarnánk rekeszteni, hanem a magyar történelem részének is tekintjük például a keresztyénséget, de ugyanez a Szent Koronával kapcsolatosan is felmerül – én azt is támogatom, hogy utóbbi is említtessen meg az alkotmány preambulumában” - sorolta a lehetséges szempontokat Gulyás Gergely.
A teljes beszélgetés megtekinthető ITT.
(Forrás: Duna Televízió Zrt. Pintér Attila, felelős szerkesztő)