Határsértők és körözött jármű Röszkénél

Határsértőket fogtak el a határrendészek pénteken este és éjjel – tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Két szerbiai férfire Röszke külterületén bukkantak, egy magyar rendszámú jármű utasaként. Mind a magyar sofőrt, mind pedig a két utast – mely utóbbiak magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták – előállították. Kiderült, hogy egyikük beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt lépte át az országhatárt, így vele szemben büntetőeljárás indult. A magyar sofőrrel szemben a körülmények vizsgálata alapján bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Nem sokkal éjfél után négy koszovói személyt igazoltattak ugyancsak Röszke külterületén a vasúti átkelőnél. Bár egyikük rendelkezett személyi igazolvánnyal, jogszerű magyarországi tartózkodásra jogosító irattal egyikük sem rendelkezett, nem sokkal korábban a zöldhatáron lépték át illegálisan az országhatárt. Velük szemben idegenrendészeti eljárás indult. A Schengeni Körözési Rendszerben szereplő újabb gépjármű akadt fenn az ellenőrzésen szombaton, ezúttal a Röszkei Autópálya Határátkelőhelyen. Az Opel Antarával egy bosnyák nő jelentkezett kilépésre. A jármű kontrollja során kiderült, hogy azt az osztrák hatóságok körözik nem több, mint három napja. A járművet a rendőrség lefoglalta, és a további eljárás lefolytatása végett értesítette az ORFK NEBEK SIRENE Irodát.