A sportolók és kísérőik szombati zenés felvonulásával, és a Széchenyi téri ünnepélyes megnyitóval holnap hivatalosan is megkezdődik a Vitorlázórepülő Világbajnokság. A versenyzők már közel egy hete a város vendégei. A mindennapos előkészületek és gyakorló repülések közti szünetben kerestük fel a szegedi repülőteret, és az esélyekről, valamint a repülésről kérdeztük őket.
Gulyás György a MALÉV hivatásos pilótája a két éve a 15 méteres géposztályban, Berlinben (Lüsse) megszerzett világbajnoki címét a hazai pályán is meg szeretné védeni. Saját bevallása szerint munkahelyi időbeosztása, és a versenyekkel járó magas fizikai megterhelés miatt döntött úgy, hogy évente csak két nyári versenyen vesz részt. Ezek egyike volt az idei lengyelországi országos bajnokság, ahol a szegedihez hasonló alföldi körülmények közt tudott volna felkészülni a világbajnokságra. Sajnos olyan rossz időt fogtak ki, hogy egyetlen órát sem tudott repülni.
Izgalmassá teszi a címvédést a világranglista számítási módszere is, mivel a világversenyek azok, amelyek leginkább befolyásolják az első tíz-tizenöt helyet. Csak azok számítanak, amelyeken nagy létszámú a mezőny és a résztvevők pedig magas ranglistapontú versenyzők.
„Úgy érzem, hogy feltétlenül nyernem kell ahhoz, hogy megőrizzem a helyezésemet” – latolgatta esélyeit a magyar világbajnok. „Ezt abban a tudatban mondom, hogy a világbajnokság egy másik része már lezajlott Szlovákiában, és ott az a Sebastian Kawa nevű lengyel versenyző nyert, aki a második a világranglistán mögöttem. Ő már megtette a magáét ahhoz, hogy a helycsere megtörténjen. Most én jövök, de ha itt nem kerülök legalább a dobogóra, akkor nem lesz esélyem az első hely megtartására sem.”
Régi gép – új időjárási körülmények
Régi megszokott gépével indul annak ellenére, hogy egy repülőgépgyártól a magyar válogatott kapott egy ajándék vitorlázógépet. Mégis saját gépét választotta, hiszen ennek műszerezettségét már igen jól ismeri, megszokta és megszerette, a repülőgép kialakítása, kabinja, minden egyes alkotóeleme a saját elképzeléseit tükrözi.
A vasárnapi versenyrajtot megelőzően a versenyzők, így Gulyás György is naponta felszállt, hogy minél jobban alkalmazkodni tudjanak a helyi körülményekhez, és ráhangolódjanak a megmérettetésre. A pénteki utolsó gyakorlónapon az eligazítást követően a versenyzők azonnal a felszállóhelyre siettek, hogy felkészítsék a gépeket a repülésre. A meteorológiai körülmények megváltoztak, a levegő kicsit szárazabb lett, több termikre lehetett számítani. Fontos volt a mai repülés azért is, mert a lassan közeledő hidegfront akár gyökeresen más feltételeket is teremthet a versenyzők számára, sőt csak akkor válik érvényessé egy vb, ha 4 repült napot tudnak a pilóták teljesíteni. A mai gyakorláson a 15 és 18 méteres géposztályok 3 órát, a nyílt osztály 3,5 órát repült, ami 242-557 km-es táv megtételét jelentette. A 11:45-ös rajtot követően a versenyzők délután öt órakor értek vissza Szeged légterébe.
„A mai gyakorlónapon biztonsági repülésre törekedtem. Lehetett volna jobb is az idő, de érdemes minden felszállásra alkalmas pillanatot kihasználnunk” – mondta el portálunknak Gulyás György. „Egy kis kötelékben, együtt repültünk, és így igen élvezetes volt a feladat, mert még nem nyomott a verseny súlya. A mai időjárást egy 8-as skálán ötösnek értékelném.”

Hallgassa meg Gulyás György hivatásos pilótával készült hanganyagunkat!
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.














Hozzászólások