Bulvár

Regisztráció a kerékpárlopások megelőzésére

Regisztráció a kerékpárlopások megelőzésére

2010. július 8., csütörtök
Regisztráció a kerékpárlopások megelőzésére

A kerékpárlopások helyzetét értékelte a Szegedi Rendőrkapitányság és a Magyar Kerékpáros Klub a hét elején. A közös tanácskozás kiterjedt a közel két évvel ezelőtt elindított Szegedi Kerékpáros Regisztrációs Program eredményeire is - tájékoztat a Szegedi Rendőrkapitányság sajtószóvivője.

Mint ismeretes, a rendőrkapitányság, együttműködve a Magyar Kerékpáros Klubbal, 2008 szeptemberében indította el az említett, kétkerekűekre vonatkozó regisztrációs programot, melynek fő célja a kerékpárlopások visszaszorítása, valamint a már ellopott biciklik hatékonyabb megtalálása, azonosítása. A regisztráció alkalmával a kerékpárok tulajdonosához köthetően kerülnek nyilvántartásba – ehhez egy adatlapot kell kitölteni a tulajdonosnak, valamint a biciklijét a programban résztvevő kerékpárüzletek valamelyikében bemutatni -, ezt követően kerékpárjukat biztonsági jelölő matricával látják el a helyszínen. Ennek keretében 2010. július 4-ig összesen 2288 db kerékpárt regisztráltak Szegeden és Makón. A program létrejötte óta folyamatosan működik, fejlődik. A Kerékpáros Klub elképzelései szerint várhatóan 2010. szeptember-október környékén már online, interneten keresztül is adódik majd lehetőség a regisztrálásra, melyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján keresztül is el lehet majd érni. Az internetes regisztráció mellett 2010 szeptemberétől a Szegedi Rendőrkapitányságon is lehetőség nyílik havonta egy alkalommal a programhoz való csatlakozásra. A Kerékpáros Klub a kerékpár-regisztráció mellett több, kerékpárral kapcsolatos bűn- és baleset-megelőzési témával, programmal is foglalkozik, így például kerékpárzárak vételéhez, kerékpárok biztonságosabb lezáráshoz szolgának tanáccsal, továbbá kerékpárral való biztonságos közlekedéshez nyújtanak ismeretanyagokat.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.