Kifüggesztetett
Személy szerint ezt nem tartom szerencsésnek, ugyanakkor az intézkedéssel kapcsolatban nem jutnak eszembe Magyarország huszadik századi történetének „legsötétebb” évei, a „vészkorszakok”.
Az annyi rossz időt követően teljes erejében és hevében ránk támadt nyár, a foci-vb izgalmai közepette valahogy elsiklottam azon tény mellett, hogy a második Orbán-kormány elrendelte a nemzeti összefogás jelképének szánt dokumentum kifüggesztését. A kormányrendelet értelmében az önkormányzatok, katonai szervek, bíróságok, ügyészségek, okmányirodák épületeibe, de még a Magyar Nemzeti Bank falára is ki kell tenni a nyilatkozatot. Másutt meg ajánlott, gondolom. Mert az iskolában az óráról kizavart nebuló, ne unatkozzon, hanem magolja be sorról sorra, vésse az eszébe, töltse hasznosan a büntetését... Tényleg: mi lészen a börtönökkel? Mert nem árt ám tudniuk a bent lévőknek, hogy mire jönnek ki, miről szól az új, deklarált társadalmi konszenzus. A kihelyezésre kötelezett többi helyszínnel egyetértek: ezekben a hivatalokban bizony gyakran kell várni ügyeink elintézésére, rendbetételére, ítéletre, jóváhagyásra, felmentésre, engedélyre... A hivatali folyosók útvesztőiben sétálgatva - a várakozásteli - várakozást elunva, bizony bele-beleolvas az ember a falakra kilógatott, vitrinekbe dugott szövegekbe. Nem árt hát újra és újra elővenni - bárhol is járjunk hivatalos ügyet intézni -, mit is nyilatkoztatott ki a a Fidesz elnöke
a parlament alakuló ülésén elmondott beszédében.
Egyebek mellett ez áll a kifüggesztésre ítéltetett írásban: „Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit.” Nem hinném, hogy ezen szöveg olvastán bárki megbotránkozhatna a mai Magyarországon, hogy „micsoda arcátlanság ezt az arcomba tolni!” Az más kérdés, egyetértünk-e a rendelet szellemével, mely nem ajánlani hanem kötelezni igyekszik. (Személy szerint ezt nem tartom szerencsésnek, ugyanakkor az intézkedéssel kapcsolatban nem jutnak eszembe Magyarország huszadik századi történetének „legsötétebb” évei, a „vészkorszakok”.) Ebből nagy baj nem lehet, nem úgy mint az utóbbi, az átmeneti és szocialista-liberális kormányok egy-egy kormányrendeletéből lett az önkormányzatok az egészségügy, az oktatás terén, vagy bárhol másutt. A kifüggesztés azonban önmagában is valóban ki nem hagyható támadási felületet biztosított az ellenzéki pártok számára, hiszen a közvélemény legutóbbi szondáztatása szerint (ha hihetünk az olykor nagyokat tévedni képes Szonda Ipsos kutatásának) a kormánypártok (s így a kormány) népszerűsége nem hogy csökkent volna, de tovább emelkedett az elmúlt időben. A Jobbik és az LMP támogatása némileg visszaesett, vagy átíródott a „legnagyobb ellenzéki párt” javára. Le kellett hát csapniuk a labdára, a pontszerzés reményében a kicsiknek is (meg is teremtődött a szocialisták vágyta ellenzéki egység, ha más-más felhanggal is, de végre egy követ fújtak a szocialistákkal). A kérdés most már csak az, vajon sikerült-e nemtetszés-nyilvánításukkal jó pontot szerezniük? Nem hiszem, hogy ez az „üggyé emelt” gesztus, alapjaiban rendítené meg a Fidesz-KDNP népszerűségi mutatóit, „az embereket” a komolyabb dolgok foglalkoztatják a mindennapokban. Ezért nem szeretnék hát azon élcelődni, hogy vajon kinek a nyomdája kapott megrendelést, hogy színesben legyártsa a „méltó módon” kifüggesztenivalót, és bele sem kívánok gondolni mi: vár azokra, akik - valamilyen oknál fogva - elmulasztják a kormányrendelet betűinek betartását. Egy év elteltével azonban kíváncsi lennék egy felmérésre, hányan olvasták a dokumentumot közhivatalban, egyáltalán, mennyien tudják, mi is van abba belefoglalva, miről szól a kifüggesztetett nyilatkozat (de szövegértési felmérést ne ez ügyben végezzünk)! Legyen hát az 1848-as - a világot sarkaiból kifordítani kívánó - márciusi 12 pont felszólításának szellemében „béke, szabadság és egyetértés” addig is! Persze attól, hogy kidoboltatjuk, kiszögeltetjük, „kőbe vésetjük”, a vágy vágy marad a beteljesülésig. Az írástudatlanok dolga addig ennyivel könnyebb marad.
