Ha egy mondatban kellene jellemezni Vass István Péter A pokol útján című kötetét, akkor azt mondanám: az őszinteség könyve, kezdte a beszélgetést a Millenniumi Kávéházban megrendezett irodalmi esten Kisimre Ferenc újságíró. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent vékony könyv szerzőjének küzdelmét mutatja be az alkohol ellen – önmagával és másokkal is leszámoló, leplezetlen nyíltsággal, szókimondással.Vass Pista újságíró kollégánk masszív alkoholista volt, ezt tudta ő, és a bajban végig mellette maradó barátai is. Az Egy gyógyult alkoholista vívódásai alcímet viselő könyvet a kegyetlen szembenézés, a kései rádöbbenés hű dokumentumaként is olvashatjuk. „Láttam, hova vezet, ha továbbra is az alkohol rabja maradok. Ráment a házasságom, a lakásom, a munkám, mindenem” – kezdi a miértekre választ kereső fejtegetését Pista. „Ittam gyengeségből, rátartiságból, büszkeségből, azt hittem, újságíróként vagyok valaki, ittam, mert oldotta a stresszt, mert a kollégák többsége ezt tette, beleestem a csapdába, nem vettem idejében észre a veszélyt. Hosszú tipródás után 4 évvel ezelőtt, éppen a foci-vb alatt, július 9-én döntöttem el, abbahagyom, és másnap önként bevonultam az elvonóba. Barátok segítségével 2 éve sikerült munkába állnom, portásként volt időm bőven gondolkodni magamról, az életemről, itt határoztam el, hogy – mintegy terápiaként – megírom alkoholizmusom történetét, kiírom magamból a sok mocskot. Egy évig tartott, gondoltam, hátha segíthetek ezáltal másoknak is.” Könyvében és a bemutatón is őszintén beszélt erről a korszakáról, olyannyira nyíltan, hogy rokonai, hozzátartozói és barátai már óvták a túlzott kitárulkozástól, amely a jövőben esetleg sebezhetővé teszi. „Nincs mit szégyellnem” – válaszolt az aggódók észrevételeire Pista -, „hiszen, aki ismer, az tudja, hogy mindenek ellenére a tisztességem és a barátaim megmaradtak, ezeket sohasem veszítettem el.” Szóba kerültek a nők, akiket Vass Pista mélységesen tisztel és imád, az állatok, szeretett cicái, a pia helyett literszámra fogyasztott tej meg kakaó, amelyektől a „sárga földig issza le magát”, az édesség, mely tompítja az alkoholvágyat, az egy évig látogatott anonim alkoholisták klubja, ahol a gyógyítás mellett hittérítés is folyik. Pista azóta tudatosan kerüli a stresszes helyzeteket, nem kívánkozik vissza a sajtóba, noha bevallottan szíve csücske az újságírás, a nagyhangú, kocsmában világokat megváltó, süketelő volt ivócimborákat is messze elkerüli, no meg óvakodik attól, hogy sok szabad ideje legyen. A tétlenség bizonyítottan visszaesést okozhat, ezért lefoglalja magát, és tanulással, olvasással, írással tölti napjait. Azt vallja, gyógyult alkoholista nincs, csak tünetmentes. A saját közvetlen környezetében tapasztalta, hogyan estek vissza egyesek 8-10 éves absztinencia után – csupán egyetlen pohár sör elfogyasztásával. Az ember élete végéig bármikor visszacsúszhat, az utolsó kenetig, amikor már nyugodtan megihat egy pohár vodkát vagy viszkit – veszélyben van. A pokol útján című (Németh György kiváló karikaturista rajzaival illusztrált) könyv arról szól, hol volt szerzője egykoron, hogyan jutott oda és jelenleg hol tart. Egyfajta hitvallásnak is beillik Pista maximája: minél többet ad magából, annál több lesz. Az est végén a szerző csak arra kérte barátait, ne hívják meg egy sörre. Majd egy tejre, kakaóra, Pistám!
