Top

Magyar-román sajtószakmai együttműködés és a LiteratHU-R

2010. március 9., kedd • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor
temesvar16_gs Újságírók és médiával foglalkozó szakemberek egy európai uniós pályázat segítségével létrehoztak egy határon átnyúló sajtó- és hírszolgálatot, melynek keretében a SZEGEDma.hu és a Déli Szó kiadója, a Leonardo Kft. egy új, kétnyelvű kiadvánnyal jelentkezik. A LiteratHU-R című magyar-román magazin első számát kedden Temesváron mutatták be.

Sajtómunkások, rádiós, tévés szakemberek dolgoznak szorosan együtt egy éven át egy pályázaton, amelyet a Csongrád Megyei Önkormányzat tulajdonában működő Megyeszolgálat Nonprofit Kft. nyújtott be a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjához. A romániai partner a Temes megyei Integratio Alapítvány. A cél egy közös sajtó- és hírszolgálat létrehozása és működtetése, ezen túl pedig az, hogy a testvérmegyékben élők ennek segítségével „közelebb” kerülhetnek egymáshoz, többet tudhatnak meg egymásról.

Temes és Csongrád, a két testvér

Március 9-én Temesváron mutatkozott be a teljes projekt a nyilvánosság előtt. Először Toró T. Tibor az Integratio Alapítvány elnöke mondott köszöntőt, majd Varga Márta, a projekt menedzsere ismertette a pályázat lényegét, a szakmai stáb eddig elért eredményeit, s a még rá váró feladatokat. Két meghívott előadó gazdagította még szemináriumával a délelőttöt. Masa Cernicova, a Temesvári Műszaki Egyetem Kommunikáció és Idegen Nyelv Tanszékének docense beszélt a sajtó szerepéről a regionális kapcsolatok fejlesztésében, majd pedig a Sapientia EMT Európai Tanulmányok Tanszék docense, a Szórvány Alapítvány elnöke, Bodó Barna járta körül előadásában a régió és identitás kérdéskörét. Varga Márta – aki a Csongrád Megyei Önkormányzat sajtóosztályának is a vezetője – ismertette azt a szociológiai felmérést, amely Temes és Csongrád megye médiatevékenységeinek ismertségét és preferenciaszintjét kutatta. E felmérés alapján többek között kirajzolódik, hogy a határon túliak jobban érdeklődnek anyaországbéli testvérmegyéjük iránt, de arra is rávilágított, hogy egyrészről főleg a helyi sajtóra támaszkodnak az információgyűjtésben, és nem igazán tudnak irányvonalakat megfogalmazni, vagyis érdemes a közeledést helyi sajtóorgánumokra támaszkodva, azokkal együttműködve és széles tartalomszolgáltatással elkezdeni.

temesvar11_gs Végül pedig Bonifert Gábor kiadóigazgató mutatta be a közös kiadvány, a LiteratHU-R első számát, amelynek tematikája – a romániai forradalom 2009 decemberében ünnepelt huszadik évfordulója és a közelgő március 15-e miatt – a forradalmak gondolatiságára épült. Végül az Integratio Alapítvány munkatársa, Katona Mihály a készülő közös weboldal főbb tulajdonságait ismertette. A LitaratHU-R nevű közös kiadványt jövő héten a Déli Szóhoz hasonlóan postaládákban terjesztik majd Csongrád megyében is.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 5 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.110 IP címről szól hozzá.

  • 5. revolucion hozzászólt ekkor: 2010. március 10., szerda, 14:13
    Válaszolok

    Lesz még Bukarest magyar falu!

  • 4. Huba hozzászólt ekkor: 2010. március 10., szerda, 14:13
    Válaszolok

    2. nőnapra hozzászólt ekkor: 2010. március 10., szerda, 13:49
    \"Egyébként szép a leány a 2. képen. Ő a sajtóosztály vezető?\"
    Minden bántó szándék nélkül: Vagy rokonod, vagy izlésficamod van! Még 1-szer BOCSI!
    Egyébként örvendetes hír!

  • 3. kiskanos hozzászólt ekkor: 2010. március 10., szerda, 14:13
    Válaszolok

    A szöszi nagyon rendben van.

  • 2. nőnapra hozzászólt ekkor: 2010. március 10., szerda, 13:49
    Válaszolok

    Ilyen alkalmak kellenek a jószomszédi viszonyhoz! Egyébként szép a leány a 2. képen. Ő a sajtóosztály vezető?

  • 1. székely hozzászólt ekkor: 2010. március 10., szerda, 06:34
    Válaszolok

    Szóval már külföldre is terjeszkedik a polgári média birodalom? Tök jó.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom