Színház: Félúton az akvárium és a feketelyuk között

A tavalyi évad és a 2009. októberi bemutatók után február 10-én és 12-én duplaelőadással tér vissza Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház színészének rendezésében a „Hal a zacskóban” című darab, mely garantáltan megmozgatja a nézők fantáziáját, gondolatait és némileg talán rekeszizmait is.

Leengedett vasfüggöny, mögötte a nézőtér – a színpadon vagyunk. „Mikor utaztam a metrón, láttam egy kislányt, akinek a kezében egy zacskó vízben hal úszkált. Elgondolkodtam, hogy mit is jelenthet a hal állapota: bezártság, ideiglenesség, úton levés egyik pontból a másikba, ahol egyszer csak eljön a halál…” – magyarázza a százperces stúdiószínházi darab címének ötletét

Barnák László

.

Feketelyukak az emberek között

Nem tágítok, a cím alatti „műfajmegjelölés” is érdekel: „ütközési kísérlet emberi lényekre, zenével kísérve”. Ütközési kísérlet? A francia-svájci határon lévő CERN részecskegyorsítóban – amely Nagy Hadronütköztető néven él a köztudatban – fénysebességgel ütköztetik a protonokat és az elektronokat. Sikeres kísérlet esetén az ősrobbanást is képesek reprodukálni, és felmerült, hogy a folyamat során feketelyukak keletkezhetnek. „Mi történik? Időutazás? Valami eltűnik, valami megváltozik? Ehhez képest az emberi sorsok hogyan alakulnak? Ez volt a kiinduló ötlet. A darabban olyan helyzeteket mutatunk be, amelyek valamilyen választás elé állítanak bennünket, és az emberi reakcióra vagyunk kíváncsiak” – fejtegeti a rendező, aki egyben

Deme Lászlóval

írója is a műnek. De azon túl, hogy filozofikus a tartalom, a hétköznapi abszurd helyzetek humora jellemző a darabra, vagyis tudunk saját magunkon és a másikon is nevetni.

Nem opera

Olyan darabot láthatunk, amely nem egy kiemelt személyről szól, hanem megpróbál átfogó képet adni a társadalmunkról, egymáshoz való viszonyainkról, helyünkről a világban. A történetvezetés a „filmes dramaturgiát követi” – mondja Barnák László. Több szálon futó cselekmény, több szereplővel, akik időnként találkoznak. „A néző fantáziájára és színházi tapasztalataira, gondolkodására bízzuk, hogy hogyan kapcsolja össze a szálakat” – fűzi hozzá mosolyogva a fiatal rendező. A zene is hangsúlyos szerepet kap. Nem, ez nem opera vagy operett, hanem inkább mintha a brechti songok élednének újjá: a dal is egy közlési forma a néző felé, élő muzsikával. Középiskolás kortól felfelé bárkinek ajánlható a darab, ezt sugallják a különböző generációba tartozó karakterek. Történeteikben a szülő-gyerek kapcsolat ugyanúgy fontos, mint az időskori szerelem, vagy a fiatalok állás- és identitáskeresése.

Miről kell színházat csinálni…?

Kérdésemre, hogy egy kezdő rendezőt vajon miért nem valamelyik jól befutott klasszikus darab színrevitele izgatja, Barnák László így válaszol: arról kell színházat csinálni, ami érdekli az embert. „Legegyszerűbb, ha egy kész művel próbálkozik az ember, de azt gondolom, hogy ami engem foglalkoztat, ma, itt Magyarországon, a környezetemben, a körülöttem lévő emberekkel kapcsolatban, arra nincs darab. Azt én látom, én tudom, én veszek benne részt. Az volt a merész ötletem, hogy némi fantáziával, odafigyeléssel születhet egy olyan munka, amely színpadra kerülhet” – összegez a fiatal rendező. A tavalyi évadban három teltházas előadást ért meg a stúdiószínházas produkció, egy jeltolmácsolásos előadást is tartottak Vörös Krisztina, a Szegedi Jeltolmács-szolgálat vezetőjének segítségével, kapcsolódva a darab azon részéhez, melyben egy jeltolmács közvetít a nézők felé – szerepel ugyanis egy hallássérült karakter is a darabban. Ismert arcokból sincs hiány az előadásban, csak néhány nevet említve: Fekete Gizi, Horváth Illés, Erdélyi Tímea és Pataki Ferenc is felbukkan a darabban.