Három szegedi győzelem várható szombaton

Egy Bajnokok Ligája, és két első osztályú bajnoki mérkőzést játszanak szombaton, Szegeden. A teke, a kosárlabda és a vízilabda meccsen is hazai győzelem várható.
Eljött azoknak a szurkolóknak a pillanata, akik az izgalommentes, „happy end”-et szeretik. Szombaton három olyan mérkőzés lesz Szegeden, ahol „tuti” hazai győzelem születik. A három az egyben találkozó sorozatot a Szegedi TE tekecsapata nyitja délután 1-kor. Igaz, Bajnokok Ligája mérkőzést játszik a Kisstadionban a
Kiss Norbert
vezette együttes, de az osztrák
Koblach
elleni meccs után még egy találkozót játszi könnyedséggel tudna teljesíteni a magyar bajnok. A negyeddöntő mindkét találkozóján a világbajnokokkal tűzdelt szegedi együttes toronymagasan az esélyes, hiszen sógoraink hazájuk bajnokságában is csak a negyedikek. A szegedi gárda vezetése ezért döntött úgy, hogy már vasárnap újabb meccset játszik a hazai Szuperligában, Szombathelyen. Szintén mérföldnyi a különbség a 18 órakor, az újszegedi sportcsarnokban kezdődő mérkőzésen a Szeviép-Szeged és a Cegléd csapatai között. A nagy euroligás menetelés után ráfér a szegediekre néhány könnyű meccs. Hét közben az utolsó előtti BEAC-ot söpörték le a pályáról, elméletileg, most a Pest megyei együttes következik, amely az utolsó a tabellán. Fél óra eltéréssel, 18.30-kor kezdődik a Szeged Beton - UTE ob I-es vízilabda-mérkőzés az újszegedi sportuszodában. Aki megunja a Szeviép-meccset, átmehet pólót nézni, persze nem ugyanazzal a jeggyel. A papírforma szerint a 23 ponttal a negyedik helyen álló Szeged Beton az esélyes a 10 pontos, hetedik újpestiek ellen. A Szegednek nyerni kell, mert riválisai, az Eger, a Vasas, az FTC és a Honvéd szintén olyan ellenféllel játszik szombaton, amelyet várhatóan legyőz. Ezáltal a 12. forduló után megtarthatná pozícióját
Kásás Zoltán
együttese.