Az InfoRádió értesülései szerint Sólyom László köztársasági elnök január végén jelenti be az országgyűlési választások időpontját. A kampányra azonban már a Fidesz és az MSZP gyakorlatilag készen is áll. Mindkét pártban rövid és intenzív kampányra készülnek.
Hivatalosan az államfő által kihirdetett időpont után kezdődik el a választási kampány. Amennyiben Sólyom László ígéretéhez híven a legkorábbi időpontot jelöli meg az országgyűlési választás időpontjául, akkor ezt január utolsó napjaiban kell megtennie. A szakértők és a pártok többsége április 11-ére teszi a választás első, 25-ére pedig a második fordulóját.
Rövid és intenzív kampányra készül a Fidesz. Orbán Viktor pártelnök még decemberben az InfoRádiónak kijelentette: „úgy számolunk, hogy február elején nekünk már az ajánlószelvények összegyűjtésére képes, teljes mozgósítás állapotában kell lennünk”. Továbbá a volt miniszterelnök azt is kihangsúlyozta, hogy a szóbeli egyeztetések alapján úgy véli, hogy „a Fidesz választási kampánya március 15-én, vagy akörül indulhat”.
Ami a szocialistákat illeti, az MSZP előreláthatólag már január közepén elkezdi a korteskedést: várhatóan jelöltbemutató kampány indul, valamint ezzel párhuzamosan népszerűsítik a miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attilát. A szocialisták országos választási kampánya várhatóan február közepén indul. A Népszabadság úgy tudja, az MSZP jelöltjei is rövid, de intenzív kampányra készülnek.
További részletek az InfoRádió honlapján.









Egy valamiben sikeres az MSZP. munkahelyteremtésben.
áprilisban átadnak vagy 80 képviselői állást
hát igen,lassan el kell kezdeni az igérgetéseket.
Bohács mikor kezdi?
én már elkezdtem a kampanyt
Az MSZP rövid de intenzív kampánya arra pont elég lesz, hogy a választók végleg kiábránduljanak belőlük. Hatalmas bukás lesz a vége. De ezt ők is tudják.
Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!