Top

Fejlesztenek ugyan, de Szeged nem fejlődik

2010. január 26., kedd • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

Bohács Zsolt segítene a szegedieken

bohacs_zsolt1_gs Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába a politikában új arcnak számító Bohács Zsolt (45), aki a Fidesz–KDNP színeiben a tavaszi országgyűlési választáson Botka László MSZP-s polgármester ellenfele lesz a 3. számú szegedi választókerületben. A több mint tíz éve ügyvédként tevékenykedő kenuvilágbajnok fogékony a körzetében élőknek problémái iránt, s igyekszik megoldást keresni ezekre.

– Sokakat meglepett, hogy önt jelölte a Fidesz–KDNP Botka László kihívójának. Hogyan került a politika fősodrába?

– Tavaly tavasszal állt össze egy a polgári értékrend mentén szerveződő, az egészségügytől a sporton át az oktatásig szinte valamennyi területet lefedő civil kör Szegeden, mely egyebek mellett azon dolgozott, hogy megfelelő személyeket ajánljon a Fidesz figyelmébe. Itt merült föl az én nevem is, végül a budapesti egyeztetéseket követően került előtérbe a személyem, s lettem a Fidesz–KDNP jelöltje a 3. választókerületben.

Százmilliós végkielégítések itt, drámai helyzet ott

– Mi motivál egy egykori eredményes, ismert és elismert élsportolót, sikeres ügyvédet arra, hogy a felkérésnek eleget téve a politika színpadára lépjen?

bohacs_zsolt2_gs – Több mint tízéves ügyvédi praxisom során számtalan súlyos problémával szembesültem. Láttam, amint komoly férfiemberek sírják el magukat, mert ellehetetlenült a vállalkozásuk, annyi bőrt nyúz le róluk a kormányzat, s olyan szabályokat alkot, melyeknek gyakorlatilag lehetetlen megfelelni. Hónapról hónapra találkoztam azon családok megélhetési nehézségeivel, melyek a különböző magas közüzemi díjak, hátralékok, a napi számlák terheit nyögik. 2002 óta sokan vesztették el a hitüket, hogy képesek saját kezükbe venni sorsuk alakítását. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen látjuk, míg egyesek kontroll nélkül vesznek fel százmilliós végkielégítéseket, addig családok százai sodródnak drámai helyzetbe. Van úgy, hogy a pohár egyszer csak tele lesz. Ez indított arra, hogy megpróbáljak segíteni rajtuk, tudjak segíteni Szegednek, s politikusként is tegyek azért, hogy jobbra forduljon az ország sorsa.

– Mit gondol, élsportolói múltja milyen előnyökkel jár majd az új szerepkörben?

– A sportban megtanultam kitartóan, keményen és szívósan küzdeni. Ebből rengeteget tudok kamatoztatni a politikában is, hiszen rengeteg a munkám, reggeltől estig úton vagyok, tárgyalok, igyekszem meghallgatni az emberek problémáit, felmérni, mi vár megoldásra. Ha a választók megtisztelnek bizalmukkal, ezeket az erényeket szeretném használni a Parlamentben is.

– Az internetes fórumokon viszont támadások is érték önt azzal kapcsolatban, hogy Floridában golfozott. Számított ilyen „ütésekre”?

– Tisztázzuk a dolgot: Floridában a magyar válogatott színeiben hazánkat képviseltem a vb-n, Magyarországnak szereztem amatőr világbajnoki címet, ami sporttörténeti jelentőségű. Aki ezért bírál, az olyan, mintha az olimpiai bajnokainkat támadná azért, mit kerestek Sydneyben vagy Pekingben… Az az út tehát – bármennyire is próbálkoznak politikai ellenfeleink – semmiben sem hasonlít Botka László szegedi szocialista polgármester zanzibári magánútjára, melynek végén szolgálati autó hozta haza a repülőtérről.

A lap TV-től senki sem él jobban

– Mire helyezi majd a fő hangsúlyt a következő hetek kampánya során?

– Szeretném világossá tenni: a Fidesz–KDNP számára a legfontosabb a munkahelyek megőrzése, illetve új munkahelyek teremtése, hiszen ez adhat lendületet a gazdaságnak, ez biztosíthatja a szegediek, illetve a környékbeliek megélhetését. Botka László és a szocialisták évi 3-400 új munkahelyet ígértek, ezzel szemben körülbelül ennyi szűnt meg évente az elmúlt időszakban. Miközben Szeged nem munkahelyteremtésre fordította a központi pénzeket, addig az ellenzéki Győr és Debrecen százszor jobban gazdálkodott. Nézzük csak meg, alig van már szabad hely ipari parkjukban! A remélt választási sikert követően kormánypári képviselőként minden erőmmel azért lobbizok majd, hogy végre valóban munkahelyteremtő vállalkozások érkezzenek Szegedre és vonzáskörzetébe.
Bizonyos szempontból fejlődik a megyeszékhely, örömteli a villamosprojekt, illetve az új fürdő építése. Ugyanakkor látni kell: ezek a látványberuházások nem javították és nem is javítják majd a helyi emberek megélhetését, ráadásul a fenntartásuk igen komoly terheket ró a következő városvezetésre. A tömegközlekedés korszerűsítése kapcsán mutatkozó óriási csúszások miatt pedig joggal idegesek a szegediek, hiszen hónapok óta szinte lehetetlen közlekedni a városban. Az azért mégiscsak elképesztő, hogy egy főutat az M43-as építése miatt földútra terelnek Szegeden, ahol fél Közép-Európa közlekedik! Ön meg tudja például mondani, hogy Szegeden merre van a városi ipari park? Szerintem nem, mert nincs ilyen! Ezért vallom azt, hogy valóban van fejlesztés, látványos beruházás Szegeden, de a város és a benne élők nem fejlődnek. Ha egy családban a régi TV-t hitelből kicserélik lap TV-re, az még nem jelenti azt, hogy a család fejlődik, attól nem még élnek jobban.

Számonkérést és felelősségre vonást ígér a Fidesz–KDNP

– A munkahelyteremtő beruházások Szegedre csábítása mellett milyen feladatok várnak még megoldásra?

bohacszsolt_gs – Pár dolgot érdemes tisztán látni, csak a Fidesz tudja megvédeni a nyugdíjasokat az MSZP-től. Nem fogjuk megengedni, hogy privatizálják a nyugdíjfolyósító intézményeket, ez által pedig kiszolgáltatott helyzetbe hozzák azokat, akik legkevésbé sem tudnak fellépni érdekeik védelmében, a Fidesz megvédi a nyugdíjasokat, ezen túl pedig garanciát vállalunk a nyugdíjak értékállóságára. Fontosnak tartom még az egészségügy helyzetének rendezését, az ellátás biztonságának megteremtését. Az nem lehet megoldás, hogy minden hónap utolsó hetében nem műtünk, mert nem megoldott a kórházak finanszírozása, az MSZP-s kormányzat dilettantizmusa emberéleteket sodor veszélybe.
Kiemelt jelentőségű továbbá a korrupció elleni harc, a jogbiztonság, illetve a közbiztonság kérdése. Mindent megteszünk majd azért, hogy nőjön az emberek biztonságérzete. Jelenleg a Fideszen kívül nincs más kormányképes politikai erő, amely be tudná tartani választási ígéreteit, és számon tudná kérni az ország tönkretevőit. Ha az emberek ténylegesen látni szeretnék, hogy rács mögé kerülnek azok, akik felelőtlenül, kizárólag saját érdekeiket szem előtt tartva tönkretették az országot, akkor a Fideszre kell szavazniuk. A közbiztonság megerősítése, a rendőrség forráshiányos állapotának felszámolása elsőrangú feladat. Magam is több bejelentést kaptam már az elmúlt hetekben arról, hogy Makkosházán, a Lomnici utca környékén rendszeressé váltak az autófeltörések és a játszótéri randalírozások. Egyeztetni fogok az ott élőkkel és a rendőrséggel, és segítek nekik, hiszen uniós pályázatok állnak rendelkezésre különböző biztonságtechnikai eszközök, térfigyelő kamerák felszerelésére.

– Ha már a jogbiztonság került szóba, szintén az internetes fórumokon összefüggésbe hozták az ön nevét a Mars téri, jogilag erősen megkérdőjelezhető pavilonbontási akcióval, hiszen köztudomású, hogy az a Szilágyi Ügyvédi Iroda – ahol ön is dolgozik – képviseli a szocialista városvezetést a kereskedők elleni perekben…

– Nézze, öt ügyvéd egymástól külön dolgozik abban az irodában, ahol én is. Egymás ügyeit nem ismerjük, nem látunk bele a másik munkájába. Soha nem képviseltem és nem is fogom képviselni a város érdekeit a szegediekkel szemben. Viszont kérdésében pont a lényegre világított, a Botka László-féle politikai vezetés legnagyobb hibája pont az, hogy az emberek megkérdezése nélkül, az emberekkel szemben működik. Ami a magánvéleményemet illeti, fontosnak tartom a Mars tér és a piac rekonstrukcióját, de természetesen nem értek egyet a városháza módszerével, az éj leple alatt történt bontással. Mindenképpen meg kell vizsgálni az esetet, történtek-e jogsértések, és amennyiben ez beigazolódik, felelősségre kell vonni az érintetteket.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 76 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.113 IP címről szól hozzá.

  • 76. kornyezetttvedo hozzászólt ekkor: 2010. január 29., péntek, 05:08
    Válaszolok

    én meg azt hallottam,hogy idén Szegeden lesz a meleg büszkeség napja,a polgármester választás elötti héten. :D

  • 75. kornyezetttvedo hozzászólt ekkor: 2010. január 29., péntek, 05:07
    Válaszolok

    ataqam lehet az a hontalan,aki nemrég a délmagyarnak irt emailt-amiben panaszkodik,hogy milyen állapotok vannak a hontalan szállón.

  • 74. kornyezetttvedo hozzászólt ekkor: 2010. január 29., péntek, 05:05
    Válaszolok

    2 nyugdijas susmorog a hátso sorban a legutobbi közéleti kávéház elöadásán: te,julcsi néni,tudod-e mi az : fába szorult féregecske? Hogyne tudnám !

  • 73. macskabölcső hozzászólt ekkor: 2010. január 28., csütörtök, 22:21
    Válaszolok

    ataqam, ma azt hallottam rólad,hogy az idei langyos felvonuláson te viszed majd a szivárvány színű zászlót.Azért mert olyan kemény vagy mint a fürdőkád széle.Meg kb az eszed is annyi.

  • 72. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. január 28., csütörtök, 10:44
    Válaszolok

    Jaj, de büdös már ez a macskabölcső, ideje volna kidobni a szemétre.

  • 71. szabo hozzászólt ekkor: 2010. január 28., csütörtök, 09:52
    Válaszolok

    AUDIA8,AZ A vicces,hogy a Jobbik még be se került a parlamentbe,de már kövér lacika meg a bayer zsolt már támadta a saját médiájában!Miért is ? Meg a lenke néni a csintalan müsorában folyamatosan támadja a Jobbikot!Miért? Demokratikus uton létrejött párt,mi a gond vele?

  • 70. ilovebohács hozzászólt ekkor: 2010. január 28., csütörtök, 08:26
    Válaszolok

    Nekem Bohács kell!
    Úgy szavazok rá mint a siccc!

  • 69. árpádpöttyös hozzászólt ekkor: 2010. január 28., csütörtök, 07:03
    Válaszolok

    Bohács lesz a nyerő! Botka politikai hulláján fog örömtáncot lejteni a 3-as VK! Hajrá Zsolt!

  • 68. Dudi hozzászólt ekkor: 2010. január 27., szerda, 23:03
    Válaszolok

    Ugyan már, fehérember! Szerinted megmondja valaha bárki is, hogy ki tolta elő jelöltként. Ha bohács most közölné név/cég/szervezet szerint, akkor jó táptalajt adna a politikai ellenfeleinek, hogy megfúrják. Amúgy persze jogos kérés ez tőled.

  • 67. AudiA8 hozzászólt ekkor: 2010. január 27., szerda, 21:46
    Válaszolok

    Az a vicces, hogy még lehetőséget sem kapott Bohács, még semmit sem csinált, de a vörösek és a Jobbikosok már támadják. El kéne felejten ezt a mentalitást. Próbáljunk meg úgy tekinteni rá, mint aki kap egy lehetőséget, hogy bizonyítson. Csak példaként felhoznám, hogy eléggé vicces és szánalmas, amit most a Kossuth L sgrt-on művelnek, meg egyébként is sokáig tudnám sorolni, hogy mennyi felesleges és drága dologban van részük a mostani szociknak, szinte biztos h a jobb oldali vezetés csak segítene Szegednek, és akkor nemcsak az egyetem jelentene egyetlen fontos forrást, hanem megannyi dolog.
    Gondolkozzunk emberek, gondolkozzunk!!!

  • 66. szavazó hozzászólt ekkor: 2010. január 27., szerda, 20:38
    Válaszolok

    Szép-szép, hogy ki mindenki akar tenni értünk és városunkért, de a hogyanról nem esik szó… valami konkrétum is kéne, ez így édes kevés.

  • 65. macskabölcső hozzászólt ekkor: 2010. január 27., szerda, 20:00
    Válaszolok

    ataqam,-Sört,bort,rumot ittál te nyomorult?az agyad meg a gyomrodba szorult?-Igyál tejecskét,nem fáj tőle gyomrod és a fejecskéd.

  • 64. szabo hozzászólt ekkor: 2010. január 27., szerda, 19:52
    Válaszolok

    ataqam,a te stilusod olyan kinai agyagedényes! Valld be hogy vörös vagy valojaban,csak itt játszod az agyad.Amugy a 7-es szobábol szöktél ? :P

  • 63. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. január 27., szerda, 19:23
    Válaszolok

    Macskabölcső, te még tejesedénynek indultál, de köcsög lett belőled!

  • 62. macskabölcső hozzászólt ekkor: 2010. január 27., szerda, 18:41
    Válaszolok

    ataqam én tudom rólad,hogy anno, kamara énekesnek készültél,csak az alul műveltségedet látva,a németek inkább,feltalálták a spájzot.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom