Top
joszegeden

Mars tér: aljas és mocskos eljárásról beszélnek

2009. november 30., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

athelyezes1 Bodó Imre és Kalmár Ferenc ellenzéki politikusok hétfő reggeli rendkívüli sajtótájékoztatójukon azt mondták: a vasárnap esti Mars téri bódébontó akció bizonyítja, Botka László és baráti köre nem demokráciát, hanem önkényuralmi rendszert működtet Szegeden.

Aljas és mocskos akciónak nevezte a vasárnap esti bódébontásokat Kalmár Ferenc önkormányzati képviselő. A KDNP országos alelnöke arról tájékoztatott: a vállalkozókat nem értesítették ki, a piacot üzemeltető önkormányzati cég lezárta, őrző-védősökkel vetette körül a területet, a kereskedőket nem engedték be saját javaikhoz, áruikhoz, pénztárgépükhöz. Emellett az országgyűlési és az önkormányzati képviselőknek sem biztosították a belépés lehetőségét. Történt mindez ráadásul az éj leple alatt, advent első vasárnapján.
Kalmár úgy fogalmazott: Botka László (MSZP) polgármester nem először hajtatott végre ilyen aljas és mocskos akciót. Korábban a tömegközlekedési projekt kapcsán a Rókusi körúton hajnalban vágták ki a fákat, ráadásul gyökérből, törzsből, szakszerűtlenül, az esetleges tiltakozásnak esélyt sem hagyva. A KDNP szegedi frakcióvezetője szerint a vasárnapi események is a hatalom pánikjára utalnak. Akár van jogi alap, akár nincs, a városvezetés át akarta adni a beruházási területet a kivitelezőnek, hogy jövőre, a választási kampányban át lehessen vágni a szalagot a piacon. „Botka Lászlóék mindent a politikai célkitűzéseiknek rendeltek alá, a jogot, a demokráciát és az emberi méltóságot. A Mars téren megalázták az embereket” – fejtette ki.

Bodó Imre, aki politikustársához hasonlóan a kordonokon kívülről figyelte vasárnap este a bontást – úgy folytatta: az ilyen eljárás a diktatúrákra jellemző, nem a demokráciára, s az 1918-as kommunista forradalomból maradhatott hátra. „Ez nem demokrácia, ami Szegeden zajlik, hanem Botka László és baráti köre – így Ujhelyi István – önkényuralma” – minősítette a történteket. Döbbenetesnek nevezte, hogy országgyűlési képviselőként sem engedték a területen belül tájékozódni, valamint hogy a kiérkező rendőrök nem léptek közbe annak érdekében, hogy a kereskedők bejuthassanak a saját magántulajdonukhoz. Hogyan számoljanak úgy el a kereskedők magánvagyonukkal, például az adóhivatal felé, ha az úgynevezett ’leltárellenőrző bizottságban’, mely állítólagosan odabent rendezkedett, maguk a tulajdonosok nem vehettek részt? – tették föl a kérdést az ellenzéki politikusok.
bodebontas21 „Ész nélkül nem lehet várost fejleszteni. Addig sem, amíg tisztázatlanok a jogi viszonyok. Senki érdeke sem sérülhet, különben ez nem demokrácia. Számomra felfoghatatlan Botka László észjárása. Normális körülmények között nem taposunk át embereken még akkor sem, ha egy fejlesztés esetleg csúszik” – összegzett a fideszes honatya, aki hozzátette: a Mars téri ügyet mindenképpen a jog eszközeivel kellett volna megoldani.

A sajtótájékoztató után Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester aláírásával a következő sajtóközlemény érkezett szerkesztőségünkhöz Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatától:

13 ember érdeke 170 ezeré ellenében

Tizenhárom Mars téri kereskedő évekkel ezelőtt jogerősen megszüntetett bérleti szerződéssel, visszavont működési engedéllyel és mindenféle jogalap nélkül fejenként több tízmillió forintot követelt Szeged város adófizetőitől ingóságaiért.
Azzal zsarolták a várost, hogy miután ingóságaik építési területen vannak, ottlétükkel megakadályozzák a terület rendezését és az új nagycsarnok építését.
Elképesztő és felháborító, hogy a Fidesz ismét nem a város, 170 ezer szegedi és több mint 500 Mars téri kereskedő érdekében lép fel, hanem 13 magánszemélynek kíván sok tízmillió forintot jogtalanul kifizetni.
Ez is bizonyítja, hogy Kalmár és Bodó urak alkalmatlanok és méltatlanok a város vezetésére.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 66 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.113 IP címről szól hozzá.

  • 66. érintett hozzászólt ekkor: 2009. december 2., szerda, 10:01
    Válaszolok

    A Nagy Sándor alpolgármester által adott tegnapi nyilatkozatban,amely minden részében valotlanságokat,féligazságokat tartalmaz,az alábbiak hangzottak el:
    “13 ember érdeke 170 ezeré ellenében

    Tizenhárom Mars téri kereskedő évekkel ezelőtt jogerősen megszüntetett bérleti szerződéssel, visszavont működési engedéllyel és mindenféle jogalap nélkül fejenként több tízmillió forintot követelt Szeged város adófizetőitől ingóságaiért.
    Azzal zsarolták a várost, hogy miután ingóságaik építési területen vannak, ottlétükkel megakadályozzák a terület rendezését és az új nagycsarnok építését.
    Elképesztő és felháborító, hogy a Fidesz ismét nem a város, 170 ezer szegedi és több mint 500 Mars téri kereskedő érdekében lép fel, hanem 13 magánszemélynek kíván sok tízmillió forintot jogtalanul kifizetni.
    Ez is bizonyítja, hogy Kalmár és Bodó urak alkalmatlanok és méltatlanok a város vezetésére. ”

    Vegyük sorba ezen nyilatkozat részleteit:

    1.Vannak a mai napig is érvényben lévö bérleti szerzödések.
    2.Vannak,akiknek a mai napig érvényben van a müködési engedélye.
    3.Csak 4 kereskedö tett ajánlatot,és ök is csak a Város felkérésére!
    4.Nem ingoságaikért,hanem a Jegyzö ur és a Biroság által megállapitott ingatlanjaikért.Mi a rendelkezésünkre állo hivatalos dokumentumokat kérésre csatolni tudjuk.
    5.Nem zsaroltunk,mert a Város és jogi képviselöjének
    felszolitására tettünk ajánlatot.
    Nagy Sándor ur jegyzökönyvi nyilatkozata:”AZ,HOGY KI MILYEN ÖSSZEGÜ KÁRTÉRITÉSRE TART IGÉNYT,AZ AZ Ö SZEMÉLYES ÜGYE.”
    6.Soha nem akartuk megakadályozni a beruházást,a beruházás kezdete ota az önkormányzat és “szervezetei”jelentették fel a mars téri kereskedöket.

    A fentiekben bizonyitottuk Nagy Sándor alpolgármester nyilatkozatainak tarthatatlanságát,és innen teszünk fel ujabb kérdést neki:
    MILYEN VALOSÁGOS INDOKOK ALAPJÁN BONTOTTÁK LE A MARS TÉRI ÜZLETEKET,MERT AZ ÁLTALA ELMONDONDOTTAK ENNEK A DURVA,ALKOTMÁNYELLENES BEAVATKOZÁSNAK NEM LEHETNEK ALAPJAI,A TÖRTÉNTEKET NEM INDOKOLJÁK.

    Megjegyezni kivánjuk,hogy a MAI NAPIG SEMMIFÉLE IRÁSBELI INFORMÁCIOT NEM KAPTUNK ARROL,HOGY
    MI FOG TÖRTÉNNI,MI TÖRTÉNT,HOVA KERÜLTEK ÜZLETEINK,ÁRUKÉSZLETEINK,PÉNZTÁRGÉPEINK,SZÁMLÁINK,HIVATALOS ÉS SZEMÉLYES DOKUMENTUMAINK,TÁRGYAINK??

    Egyben a jelenleg még mindig folyamatban lévö Birosági
    ügyeink TÁRGYI ÉS EGYÉB BIZONYITÉKAI?

    Ezen kérdéseinket és nyilatkozatunkat átadtuk a sajtotájékoztaton megjelent Fekete Klára ujságironönek is,de nem találjuk ujságjában.Vajon miért? Tisztelettel a Mars téri kereskedök

  • 65. piaciszemtanú hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 22:49
    Válaszolok

    De tettek ajánlatot a kereskedők, mikor még 125000 Ft/négyzetméter ár volt, de mikor már 200 000 Ft/négyzetméterár lett, akkor azt úgy gondoltuk nem tudjuk kitermelni. Igazunk is lett mert csak kínlódnak az ott levők is, meg kell nézni!!!

  • 64. rocska hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 17:39
    Válaszolok

    Gondolom a kereskedők nem tettek ígéretet, hogy tisztességesen állnak a fejlesztéshez.

  • 63. Jogásznő hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 15:07
    Válaszolok

    Szeretném felvilágosítani a nagyérdemű közönséget, hogy a kereskedők nem a pavilonokért kérik a pénzüket.
    Legalább 5 éve nem dolgozhatnak. Legalább annyi pénzt kérnek, hogy ezután ne kelljen magukat felakasztaniuk.
    Van olyan személy aki évtizedek óta fogadja a vevőket a pavilonjában.
    Igen, 2000 óta folyamatosan lóg a kés levegőben, vajon mikor bontanak. Anno már a Kerekes idejében, a Martonosival is kemény dolgot akart keresztül vinni még a FIDESZ.
    Azután Botka azzal nyugtattta a kedélyeket, hogy az MSZP majd tisztességesen áll a keresedőkhöz. Megjegyzem, 2002-ben pont ez volt a kampányának az egyik fő eleme.

    Tessék felébredni. A kereskedők nem a fa anyagért kérnek pénzt.

  • 62. mérges hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 13:19
    Válaszolok

    Na ne máá! Ahol bérelhető msiii-kre, bikk-makkokra meg egyebekre is telik az adófizetők pénzéből, ott nehogy már 4 év alatt jöjjön össze egy nem polgármesternek, hanem tanácselnöknek nevezhető egyed zsebébe egy Mars téri bódé ára!

  • 61. msiii hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 12:56
    Válaszolok

    voltmarstéri:Ok, csak lassan írd, nehogy elcs.szd!
    Jogásznő:”Remélem lesz, mert a kenyeretekről van szó.”-a polgármesteri tiszteletdíj 4 év alatt nincs annyi pénz, mint egy deszkabódé “piaci” átlagára!

  • 60. tikle hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 12:50
    Válaszolok

    Hy! Jogásznő! Az isten beszéljen belőled! Ha Lázár olvassa, üzenem neki: Ne kímélje Botkáékat és ne engedje ezt a mocskos ügyet elsimulni! Bűnhődjenek a tettesek, bárki is az! Mind egytől egyig, hiszen a jogállamiság és az Alkotmány sérült politikai érdekből!

  • 59. Jogásznő hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 11:52
    Válaszolok

    Innen üzenem Botka Lászlónak, hogy a Lázár a hét végégig az ügyben parlamenti vizsgálóbizottságot hívott össze.
    Mégegyszer megismétlem, hogy mindenki értse.
    Lázár János, Hmvhely polgármestere parlamenti vizsgáló bizottságot állít fel.
    Innentől kezdve gondolom nem kell ecsetelnem a bal oldali városvezetés sorsát.
    Ami eddig mutyiba mehetett, hogy \"odaszólok már Fekete Klárikának köpjön egyet a délmagyarba, aztán majd a közvéleményt úgy hangolom, ahogy akarom\", most véget ért.

    Akkora nyilvánosságot fog kapni az ügy, hogy Botka azt is megbánja, hogy pénzre pályázott a Mars tér ügyében. Innentől kezdve mindenki tudja, hogy a Mars tér lesz Botka sírba eresztő kötele. Lázártól pedig Botka nagyon fosik, mert ezerszer karizmatikusabb vezető, mint Lacika, égy legalább annyira kegyetlen, hideg, és célratörő mint ő.

    Ámen, mert aki ezt meg meri tenni, azt nemhogy országosan, hanem EU szinten kell felelősségre vonni, és csúnyán meghurcolni.

    A kereskedőknek csak annyit még, LEGYEN MÁR ANNYI ESZETEK, HOGY NÉZZETEK UTÁNA, LEHET-E EU-S BERUHÁZÁST \"TISZTOGATÁSSAL\" ELKEZDENI. ÚGY TUDOM VANNAK A PROJEKT ELKEZDÉSÉNEK ETIKAI, MŰSZAKI, KOMMUNIKÁCIÓS ÉS JOGI VETÜLETEI. TESSÉK UTÁNA JÁRNI, NE CSAK SIRÁNKOZNI.

    ÍGY NEM KEZDHETTE VOLNA EL A BERUHÁZÁST!!! Ennyi, ha van energiátok, nézzetek utána. Remélem lesz, mert a kenyeretekről van szó.

  • 58. Bikk Makk hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 10:53
    Válaszolok

    BETETÖRÉS?

  • 57. voltmarstéri hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 10:27
    Válaszolok

    Msiii/-a következmény viszont nem lessz fricska,az a kökemény valóság lessz. Ez ugyan is anélkül, hogy kiértesitették volna az érintetteket,lassan olvasd, hogy megértsd-BETETÖRÉS -volt.Valamint nagy értékre elkövetett Rongállás. A végrehajtó is a te jelenlétedben lakoltat ki és veszi számba az üzletedben található dolgokat, nem pedig a te mint érintett kizárásával,nem biztos, hogy te ezt megérted,mert téged csak a rosszindulat füt,a dögöljön meg a szomszéd tehene is elv alapján.

  • 56. inkabbne hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 10:12
    Válaszolok

    akkor ez betörés volt…

  • 55. Jogásznő hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 09:54
    Válaszolok

    Nem tudom, mindenki hülye ebben a városban?!?!?!
    Értsétek meg, hogy az Önkormányzat csúnyán belenyúlt a dologba.
    Szinte amit művelt, az már önbíráskodás. A vasárnap esti történet pedig már a katonai ügyészségen van. Ami annyit jelent tisztelt barátaim, hogy magas szintenkről is fognak hullani fejek…. rövid időn belül.
    (Rendőrökre is gondolok.)

  • 54. msiii hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 09:30
    Válaszolok

    Ne aggódjatok! Ez csak egy fricska volt az önkormányzattól a kereskedőknek. Helyre fogják állítani a kunyhókat, és árulhattok tovább a pavilon előtt.

  • 53. piaciszemtanú hozzászólt ekkor: 2009. december 1., kedd, 08:32
    Válaszolok

    Kedves magyar állampolgárok!

    Azért juttatom el nektek ezt a levelet, mert vasárnap éjszaka Szegeden úgy döntöttek, hogy az „ingóságokat” át lehet helyezni a tulajdonos tudta nélkül úgy, hogy spájszerrel felfeszítik az ajtót, kipakolják a több millió forintos árukészletet, leszedik flexszel a tetőt, és eközben a tulajdonosokat rendőri biztosítással távol tartják a tett helyszínétől, miután előző nap rendőri védelmet kértek a helyszín biztosítására. Olyan pavilonokat soroltak az ingóságok körébe, amelyek üzletként funkcionáltak 35-40 éven át, és az ítéletekben is ki van hangsúlyozva, hogy nem ebbe a besorolásba tartoznak.
    Kérdezem én, hogy a demokráciában, ha a tulajdonosok már 3 pert megnyertek, melyek között a bíróság másod fokon is megítélte a birtokvédelmet, hogyan fordulhat elő ilyen eset?!
    Az ingóság úgy van definiálva jogilag, hogy sérülés nélkül áthelyezhető! Minek nevezhető a felfeszített ajtó, a leszedett tető, stb., ha nem sérülésnek? Ha már erre hivatkozva hajtották végre az „áthelyezést”, akkor sem jogilag megfelelően.
    Ezek után mindenki vigyázzon, mert, ha útba van az ingósága (gépjármű, stb.), akkor ezek alapján rendőri támogatással bárki felfeszítheti és arrébb viheti!!!!!
    A fent említett eset Szegeden, a Mars téren vasárnap este sötétben történt, a rendőrség többszöri telefonos bejelentés, személyes feljelentés (betörés) után sem tett semmit, se a városi rendőrkapitányság, sem a megyei főkapitányság. A tulajdonosok kérték, hogy mutassanak bármilyen határozatot, melyben a bíróság egyértelmű határozata ellenére ezt az „áthelyezést” végrehajthatják, de ezt senki nem volt hajlandó megtenni! Sem a jelenlevő önkormányzati képviselőt, sem az országgyűlési képviselőt nem engedték be a területre, amin az „áthelyezésnek” nevezett bontást végrehajtották!
    A munkások védősisak, védőfelszerelés nélkül az éj leple alatt végezték a pavilonok kipakolását, és közben a tulajdonosok áramát használták. Arról, hogy melyik cég végzi a munkát senkinek nem adtak felvilágosítást. Arra hivatkoztak, hogy a piac nyitva tartása után csak az őrök tartózkodhatnak a területen, de nem tudtak semmilyen engedélyt mutatni, vagy megbízást, ami alapján a bontást végző emberek ott lehettek volna!

    Azok az emberek, akik jogi úton küzdöttek az igazukért, és ezt a bíróság meg is ítélte nekik kétségbeesve nézték végig, hogy tönkreteszik az életüket!
    Ezért kérek mindenkit, aki nem ért ezzel a tettel egyet, hogy küldje tovább ezt a levelet ismerőseinek, mert a szegedi napilapban általában csak az Önkormányzat vezetésének verziója szokott megjelenni, melyben már az is megjelent, hogy ki akarták fizetni a kereskedőket, ami abszolúte nem igaz, mert a 13 kereskedőből csak párral áltak egyáltalán szóba!

    Köszönöm a segítségeteket: G. Ludányi Lilla

    UI: A ma napon a piac vezetése nem tette lehetővé, hogy a tulajdonosok bejussanak lefényképezni értéktárgyaikat, vagyis inkább azt a romhalmazt, ami maradt a „SÉRTETLENÜL ÁTHELYEZETT” pavilonjaikból!!!!!

  • 52. ivederreilavorro hozzászólt ekkor: 2009. november 30., hétfő, 22:56
    Válaszolok

    Jön a talján ács
    má mögmondtam
    Döbröginek botot, de izibe

Ugrás az oldal tetejére
Bottom