Felújításra várnak a dorozsmai stációk

Szeged valószínűleg egyetlen és utolsó szabadtéri kálváriája a kiskundorozsmai, mely hosszú évek óta igen elhanyagolt állapotban van. Az egyházközség szeretné felújítani a stációkat, de szűkös anyagi lehetőségei miatt idén mégis a templomtető javítását kellett választania.

A dorozsmai sportcsarnok a városrész kedvelt ligete szélén épült fel, ahol korábban a kápolna és a keresztút voltak a környék látványosságai. Mostanra a stációk fele eltűnt, a maradék pedig igen rossz állapotban van: a téglából épült keresztút-állomások omladoznak, a kerámia-képek összetörve, darabjaikban emlékeztetnek csak régi szépségükre.

Mádi György plébánostól megtudtuk, hogy a liget az 1930-as évek elejéig temetőként funkcionált, utána parkosították és a háborúban elesettek emlékére Hősök ligetének nevezték el. A keresztút végén álló kápolnát az 1831-es kolerajárvány elmúltával helyi lakosok fogadalma alapján építették fel, az eredeti stációkat is akkor emelték. Ezeket szintén a liget átalakításakor újították fel, 14 dorozsmai család anyagi hozzájárulásával rendeltek Zsolnay-kerámiákat a keresztút egyes állomásaihoz.

Az azóta eltelt csaknem nyolcvan év alatt a környék meglehetősen lepusztult: a stációkat ismeretlenek, huligánok ledöntötték, s a kápolna állapota is leromlott.

Tanulmány már van

A liget állapota a városnak és Dorozsmának is fontos, hiszen általában ott tartják a május 1-jei és augusztus 20-ai ünnepi műsorokat, programokat. A sportcsarnok léte is éppen abban segít, hogy közösségi színtérré tegyék ezt a területet, ez az egyház elképzelése is. Mádi atya tudomása szerint már van konkrét elképzelés a liget hasznosítására, a tervekben szerepel többek között egy új játszótér kialakítása is.

2006-ban készült egy tanulmány Szeged Önkormányzatának megbízásából a liget teljes rendezésére. Akkor úgy állapodott meg a város és a plébánia, hogy az önkormányzat felvállalja ezt a feladatot (sőt, a liget folyamatos karbantartását, ápolását is), ha az egyházközség a saját területén lévő stációk és a kápolna felújítását elvégzi. Nemrégiben  a kápolna rendbetételére egy családi örökségből adományoztak pénzt, ami azóta meg is történt. A stációk felújításának ügye azonban sajnos, nem haladt előre.

Milyen legyen és miből?

„Mindenképpen szeretnénk mielőbb a teljes kálváriát felújítani, az állomásokat és a képeket pedig erősebb anyagból elkészíttetni, hogy ellenállóbbak legyenek a rongálásnak” – mondta el a plébános. A 14 képből mindössze egyet sikerült épségben megmenteniük (legalsó képünkön), ezt egyelőre a plébánián őrzik. A többi, részben vagy teljesen összetört kerámiakép pótlása kapcsán már érdeklődtek a Zsolnay-gyárban is, de Pécsett már nincsenek meg az eredeti minták. Készültek tervek új változatokra is, de még nem döntöttek a megrendelésről. Ennek kizárólag anyagi okai vannak, mivel a plébánia rendelkezésére álló pénzből a jelenleg sürgetőbb templomtető-javítást kell elvégezniük. „A Műemlékvédelmi Hivatal nem tud anyagi segítséget adni, csak az engedélyeztetésben segíthetnek.” – tette hozzá Mádi György. „Reménykedésre ad viszont okot, hogy már többen is jelezték, szívesen felvállalnák egy-egy stáció felújításának költségét.”

Tetőt kell javítani

A tetőjavítási munkálatok jövő héten, nagyhétfőn kezdődnek és a tervek szerint a június végi templombúcsúra el is készülnek vele. A pala, a cseréplécek és a hibás gerendák cseréje, javítása mintegy 26 millió forintba kerül, melyre egyelőre a püspökség előlegezte meg a pénzt. A plébános elmondta, hogy eddig csaknem 6 millió forintot költöttek 2004 óta a különböző vizsgálatokra, tervekre, engedélyezésre, valamint az új faanyag és a lécek megvásárlására. Ennek az összegnek nagyjából a felét a hívek adományaiból tudták előteremteni. A plébánián is abban bíznak, hogy ha ezzel a munkával végeznek, remélhetőleg ismét előkerülhet a stációk régen időszerű felújításának kérdése.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.