Tűzveszélyesek lehetnek a becsomagolt panelek?

„A Középszer utcai tízszintes panel hatodik emeleti lakása gyulladt ki, és a lakóépület utólagos, külső szigetelésén a tűz felfelé gyorsan tovább terjedt. A hetedik emeleti lakásának egyik helyiségében egy anya két gyermekével csapdába esett, ahol a tűzoltók találtak rájuk. A 39 éves nő és 13 éves fiának az életét nem sikerült megmenteni, a 16 éves lány életveszélyes állapotban került kórházba, de ott néhány nap múlva elhunyt” – olvasható a tűzoltóság internetes oldalán a közelmúltban bekövetkezett miskolci tragédiáról. A jelentés minden mondata ijesztő, amiben hangsúlyt kapott a panel épület külső szigetelése. Szegeden is gőzerővel „csomagolják” be a házakat, szigetelik polisztirol hőszigetelő rendszerrel. A panelprogramban részt vevő – neve elhallgatását kérő – kivitelező elmondta, Németországban már hat éve folyamatosan bontják le a házak faláról a hungarocelles hőszigetelést. A polisztirol helyett éghetetlen kőzetgyapotot használnak. Az unió mégis olyan pályázatot írt ki a kelet-európai országoknak, ahol a hőszigetelésben használható a polisztirol. Milyen megfontolásból – nem tudni, csak találgatni lehet. A kőzetgyapotos, éghetetlen rendszer negyven százalékkal drágább, mint a polisztirolos, és a csóróvá tett magyar nép úgysem tudja megfizetni a borsosabb árú hőszigetelést. Az is lehetséges indok, hogy a rossz állapotú panelházak nem bírnák el a kőzetgyapotos rendszer terhelését. Míg a polisztirol köbmétere 30 kilogramm, addig a kőzetgyapot tömege 120 kiló/köbméter. Szegeden a statikusok jelenleg is azon vitatkoznak, hogy a külső kéreghez rögzített rendszerek mennyi ideig bírják. Az országban több helyen már leestek a rendszerek a panelekről.
„A panelprogram kiírója csak 2008-tól kötelezi a kivitelezőket, hogy a homlokzati hőszigetelő anyagokról és az alkalmazott technológiáról ki kell kérni a tűzoltóság szakvéleményét” – tudtuk meg
Környei Bélától
, a Szegedi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság tűzmegelőzési osztályvezetőjétől. Hozzátette: 2008 előtt egyetlen kivitelező sem kérte ki véleményüket. Az országos tűzvédelmi szabályzat előírja, hogy a nyílásos homlokzati falaknál a két egymás fölött lévő ablak között, ötemeletes házak esetén 30 perc, 10 emeleteseknél 45 perc az érték, ami alatt a tűz nem terjedhet tovább. „A korábbi években Szegeden is több ház készült el úgy, hogy a környéken nem járt tűzoltó. Nem is járhatott, mert a kivitelezők – mivel nem volt kötelező, nem jelentették be a homlokzati hőszigetelést a tűzoltóságnak” – mondta a homlokzati szigetelő rendszereket forgalmazó Sto Építőanyag Kft. dél-alföldi képviselője,
Kakuszi Norbert.
Hozzátette: ha a kivitelező olyan polisztirol hőszigetelő anyagot használ, amely tartalmaz égéskésleltetőt, akkor a tűz a homlokzati hőszigetelő rendszeren nem terjed. Ez egyszerűen belátható, hiszen ha a polisztirol égne, egy lakástűz esetén a teljes homlokzat leégne. Az ilyen polisztirol anyagot ha meggyújtjuk, összeroskad, de nem ég, nem marad belőle szinte semmi. A 2008 előtt „becsomagolt” panelek egy részével „gáz” lehet – hallottuk a neve elhallgatását kérő kivitelezőtől. Azt mondta, nagyon sok helyen olyan hungarocelleket használtak, amelyek tűzvédelmileg nem felelnek meg a szabványnak. A legolcsóbb „vackokat” ragasztották fel, amelyek paneltűz esetén hatalmas károkat okozhatnak. „A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megelőzési Osztállyal október végén szakmai napot szervezünk – a tűzoltóságot is bevonva – a kivitelezőknek, a hatóságnak, a tervezőmérnököknek, közös képviselőknek. Nagyon fontos lenne, hogy mindenki megértse, csak minőségi anyagokkal szabad hőszigetelni, hogy elkerüljük a tragédiákat” – jelentette ki Kakuszi Norbert.