Gazdaság

Szuperlézer élesedik Szegeden, megnyitott a lézerkutató látogatói központja

Szuperlézer élesedik Szegeden, megnyitott a lézerkutató látogatói központja

2021. november 15., hétfő
Szuperlézer élesedik Szegeden, megnyitott a lézerkutató látogatói központja

Megnyílt az interaktív látogatóközpont az ELI-ALPS lézeres kutatóintézetben Szegeden. A látogatók polárfagylalttal, lézerhárfával, forgó tavirózsával és lézeres hangátvivővel is találkozhatnak.

Horváth Vera, az Interaktív Látogatói Tér vezetője az M1 Híradójának azt nyilatkozta: a fő cél az volt, hogy olyan eszközöket állítsanak ki, amellyel a gyakorlatban ki lehet próbálni dolgokat, miközben a huszonegyedik századtól sem szakad el teljesen.

A megnyitón Gérard Mourou francia Nobel-díjas kutató is beszédet mondott, melyben úgy fogalmazott, hogy a fizika a jövőben rendkívül fontos szerepet tölt majd be az emberek életében.

Szerinte a pandémia után sokkal nagyobb kihívás vár az emberiségre: a klímaváltozás. Elmondása szerint tiszta és biztonságos atomenergiára van szükség, amelynek megteremtését segítheti a szegedi kutatóintézetben alkalmazott technológia.

Az ELI-ALPS Lézerkutató Intézet 2017-ben nyitott meg. A beruházást Magyarország olyan nemzetekkel szemben nyerte meg, mint Franciaország vagy Nagy-Britannia. A tervezett öt speciális lézerből eddig hármat szereltek be a szegedi kutatóközpontban. Az ELI teljeskörű felszerelése, a kutatási infrastruktúra kiépítése 2023-ra fejeződhet be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.