Gazdaság

MSZP: jog- és létbizonytalanság van Magyarországon

MSZP: jog- és létbizonytalanság van Magyarországon

2012. július 13., péntek
MSZP: jog- és létbizonytalanság van Magyarországon

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint amíg a tavalyi év az új közjogi berendezkedés kialakításáról és a demokratikus jogok csorbításáról szólt, az idei a Fidesz mögött álló gazdasági hátország megerősítése jegyében telik.

Tóbiás József

a csütörtökön véget ért parlamenti ülésszakot értékelő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: továbbra is jog- és létbizonytalanság van Magyarországon, az ország ráadásul egyre inkább elszigetelődik, mert amíg a térség többi államában szinte kivétel nélkül növekszik a gazdaság teljesítménye, a magyar GDP idén csökken és jövőre is csak stagnálni fog. Véleménye szerint az Országgyűlés döntései az elmúlt fél évben sem segítették a társadalmi különbségek csökkentését, a nehéz helyzetben élők felzárkóztatását és a középosztály lecsúszásának megakadályozását. A szocialista politikus bírálta a július 1-je óta hatályos munkatörvénykönyvet, amiért erősíti a dolgozó emberek kiszolgáltatottságát, és sokuknak - a műszakpótlékok megszüntetése, illetve mérséklése miatt - fizetéscsökkenést okoz. Kitért arra, hogy a tavaly elfogadott és még hatályba sem lépett köznevelési törvényt már a nyári rendkívüli ülésszak végén módosítani kellett, és kifogásolta a tankötelezettség korhatárának leszállítását is. Mint mondta, ez a felemelkedés lehetőségétől zárja el a hátrányos helyzetű fiatalokat. Szerinte az egészségügy átalakításakor is az a szemlélet érvényesült, hogy aki nem képes megfizetni, nem kap megfelelő ellátást, ezt jelzi a gyógyszerkassza szűkítése, ami miatt sokan nem tudják majd kiváltani a felírt orvosságot. Beszélt arról is, hogy a megszokott őszi időpont helyett a parlament már csütörtökön elfogadta a jövő évi költségvetés sarokszámait. Ugyanakkor azt mondta, a büdzsé "ceruzával készült", hogy bármikor lehessen javítani, és szerinte erre szükség is lesz, hiszen az eredetileg beterjesztett javaslaton ötletszerű változtatásokat hajtott végre a kormányoldal. A munkahelyvédelmi terv fedezetét rendkívül bizonytalannak értékelte. A költségvetési törvényről a frakcióvezető-helyettes összefoglalóan azt mondta: nem teremti meg a növekedés és a fogyasztás bővülésének feltételeit, a magát az adócsökkentés kormányaként meghatározó Orbán-kabinet pedig ismét adóemeléseket hajt végre. Tóbiás József szerint elmondható, hogy a kormány politikájával csak a Fidesz mögött álló gazdasági holdudvar áll jól. A Közgép Zrt. megbízásairól szólva azt mondta: nem az a bajuk a szocialistáknak, hogy magyar cég győz a közbeszerzéseken, hanem az, hogy csak egy magyar cég.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.