Gazdaság

Átlépte a félmilliót a SZÉP-kártyák száma

Átlépte a félmilliót a SZÉP-kártyák száma

2012. május 8., kedd
Átlépte a félmilliót a SZÉP-kártyák száma

A kiadott Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya) száma április végén átlépte a félmilliót, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a három kibocsátó összesen 534 ezer kártyát bocsátott ki, az elfogadóhelyi szerződéseik száma pedig elérte a 21 ezret.

Az NGM adatai szerint április közepén összesen 17,4 milliárd forintot töltöttek fel a SZÉP-kártyákra, ennek 49 százalékát, 8,52 milliárd forintot a vendéglátás, 37 százalékát, 6,43 milliárdot a szálláshely és 14 százalékát, 2,45 milliárd forintot pedig a szabadidő alszámlára. A Szallas.hu szállásfoglaló oldal kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a panziók több mint fele, a vendégházak és az apartmanok 37 százaléka is nyitott már erre a finanszírozási formára. Egyelőre még dominálnak a hotelek, háromból kettőben elfogadják a SZÉP-kártyát. A Szallas.hu havonta mintegy 500 ezer látogatóval rendelkezik szezontól függően. Az első négy hónapra vonatkozó statisztikák a 2011-ben és 2012-ben január 1. és április 30. között rögzített foglalás alapján készültek. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.