Gazdaság

BKV-ügy: Házi őrizetbe helyezték Fuzik Zsoltot

BKV-ügy: Házi őrizetbe helyezték Fuzik Zsoltot

2010. május 12., szerda
BKV-ügy: Házi őrizetbe helyezték Fuzik Zsoltot

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) szerdán házi őrizetbe helyezte az eddig előzetes letartóztatásban lévő Fuzik Zsoltot, a BKV volt informatikai igazgatóját.

A Fővárosi Bíróság közlése szerint a házi őrizet legkésőbb június 12-ig tart, az ítélet jogerős.

Skoda Gabriella

, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére közölte:

Fuzik Zsolt

védője kérte a bíróságtól az előzetes letartóztatás megszüntetését, amelyet a BKKB elfogadott, s azzal az ügyészség egyetértett. Hozzátette: olyan mennyiségű bizonyíték gyűlt össze, hogy már nincs szükség a személyi szabadságot korlátozó legszigorúbb kényszerintézkedésre. A BKV-s vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén december 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató,

Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben

Rényi-Vámos Krisztinát

, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.