Egyház

Kirill pátriárka: Oroszország a kereszténység talán legfőbb védelmezője

Kirill pátriárka: Oroszország a kereszténység talán legfőbb védelmezője

2016. március 6., vasárnap
Kirill pátriárka: Oroszország a kereszténység talán legfőbb védelmezője

Oroszország világszerte a kereszténységet védelmező talán legfőbb erőként lép fel - jelentette ki Kirill, Moszkva és Oroszország pátriárkája vasárnap a nemzetközi kapcsolatok moszkvai egyetemén (MGIMO).

Az orosz ortodox egyházfő szavai szerint Oroszország védelme egyet jelent a pravoszláv hit, a kereszténység védelmével, Oroszország érdekei pedig nem mások, mint a nép érdekei. "Oroszország ma talán a legfőbb olyan erőként lép fel, amely a keresztényeket védelmezi szerte a világon" - hangoztatta

Kirill

a MGIMO

Alekszandr Nyevszkij

novgorodi fejedelemről, vlagyimiri nagyfejedelemről, a hadsereg és a diplomácia védőszentjéről elnevezett templomának felszentelésén. A

Ferenc pápával

Havannában, február 12-én létrejött történelmi találkozójáról szólva kijelentette, hogy annak célja elsősorban az erők egyesítése volt "az isteni igazság, keresztény fivéreink és nővéreink egész világon való védelmezésében, a Jézus Krisztus urunk megvallásához való jog megvédésében". A két egyházfő havannai találkozója alkalmából - amely az első ilyen alkalom volt az 1054-es egyházszakadás óta - közös nyilatkozatot írt alá, amelyben egyebek között hangsúlyozták, hogy meg kell teremteni a békét Szíriában, Irakban és Ukrajnában, valamint hogy sürgős lépéseket kell tenni a közel-keleti keresztények védelmében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.