Ismét cicatragédia Szegeden

2017. augusztus 23., szerda · Egy hozzászólás

Immár a sokadik szomorú macskasorsnak tanúi a Szegedi Cicamentők. Ezúttal Szeged-Kiskundorozsmán találtak egy utcára dobott kiscicát, rendkívül rossz állapotban. Az ilyen esetek megelőzéséért lenne fontos, hogy szigorúbban ítéljék meg Magyarországon az állatkínzásos eseteket, ezért is csatlakozott az egyesület az ezt követelő polgári kezdeményezéshez. Tovább »

Ítélet született az állatkínzó tiszaszigeti házaspár ügyében

2017. március 10., péntek · 2 hozzászólás

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki állatkínzás, illetve bűnsegédként elkövetett állatkínzás bűntettében azt a tiszaszigeti házaspárt, akik vasvillával öltek meg egy pulikutyát. A férjet nyolc hónap, a feleséget hat hónap mindkét vádlott esetében végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte. Tovább »

Mérgezés miatt pusztulhatott el nyolc házimacska Szegeden

2017. március 10., péntek · 2 hozzászólás

Több bejelentés is érkezett a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületéhez, hogy mérgezésben hullottak el házi kedvencek Kecskés-telepen. A Kandó Kálmán utcában és környékén az utóbbi három hétben nyolc macska pusztult el nagy kínok közepette, az állatorvosi vélemények szerint – a tünetek alapján – fagyálló következtében. A hatósági vizsgálat ugyan elindult, de nem sok remény van arra, hogy eredményes lehet a nyomozás. Tovább »

Állatvédők tüntettek, végleg eltiltották az állattartástól a dorozsmai férfit (FRISSÍTVE)

2017. február 8., szerda · 5 hozzászólás

allatvedok_tuntetese002kfTucatnyi állatvédő demonstrált a Széchenyi téri törvényszék előtt szerda reggel, hogy felhívják a figyelmet az állatkínzásra. A megmozdulást annak a szegedi férfinak az ügye váltotta ki, aki nyáron brutális módon bántalmazta a kutyáját: baltával verte fejbe az állatot. A dorozsmai férfit végleg eltiltották az állattartástól.
Tovább »

Állatkínzókra csapott le a NÉBIH a fővárosban

2015. április 24., péntek · Hozzászólok

Állatkínzó kutyaszaporítón ütött rajta lakossági bejelentés alapján a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A budapesti XVIII. kerületi családi házban tapasztalt szörnyű körülmények még a sokat látott szakembereket is elborzasztották. A helyszínen talált 80 kutya és 3 perzsa macska átmenetileg egy állatvédő szervezethez került.
Tovább »

Mennyit ér hazánkban egy állat élete?

2014. szeptember 16., kedd · 5 hozzászólás

tappancs_16_gs

Évente több mint 200 állatkínzással kapcsolatos esetet regisztrálnak, melynek kivizsgálását az egész országban csupán tizenegy állategészségügyi igazságügyi szakértő végzi el. Míg Németországban törvényt szegünk azzal is, ha néhány órára magára hagyunk egy kölyökkutyát, nálunk egy állat életének kioltása is legfeljebb felfüggesztett börtönbüntetést von maga után. Extrém példákkal is találkozott már a szerkesztőségünknek nyilatkozó, szegedi szakember, Deim Zoltán igazságügyi állatorvos. Tovább »

Kutyamérgezések Kecskéstelepen?

2014. március 4., kedd · 7 hozzászólás

tappancs_16_gsAz utóbbi hetekben több Kecskéstelepről érkezett kutyát is kezeltek az állatorvosok mérgezés gyanújával, sajnos nagyobb részükön nem tudnak segíteni. Csak hatósági állatorvos közbenjárásával állapítható meg, mi okozta az eb halálát, és valóban bűncselekmény történt-e, így gyanús esetekben érdemes hozzájuk fordulni. Tovább »

Mérget szórtak a beteg szegedi hölgy kutyái elé

2014. január 18., szombat · 2 hozzászólás

Miután kórházba került a Dobó utcában élő idős hölgy, valaki csigamérget szórt szét a kertjében, amitől kutyái szörnyű kínok között pusztultak el. Az Orpheus Állatvédő Egyesület felhívja a figyelmet: az alattomos tett börtönbüntetést vonhat maga után. Tovább »

Kiscicákat dobtak szemét közé – feljelentést tett a környezetgazdálkodás + FOTÓK

2013. augusztus 1., csütörtök · 5 hozzászólás

cicamentoakcio_008Állatkínzás miatt tett feljelentést a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ismeretlen tettes ellen – tájékoztatta portálunkat Makrai László igazgató. Az Erdélyi téren kiscicákat dobtak szemétgyűjtőbe.
Tovább »

Kutyatestvéreket dobtak egy kertbe Szegeden

2013. január 26., szombat · Hozzászólok

A két kutyust (akik szemmel láthatóan testvérek) együtt egy lelketlen állatkínzó Szegeden egy elhagyatott kertbe dobta be, otthagyva őket a hideg téli éjszakának. Állatbarátok leltek rájuk, akik a pici kutyusokkal nem tudtak mit kezdeni, így az Orpheus Állatvédő Egyesület segítségét kérték.
Tovább »

Rendőrkutyákkal és GPS-szel védekeznek a hazai sasok mérgezése ellen + VIDEÓK

2013. január 13., vasárnap · Hozzászólok

Évről évre nagyobb számban pusztulnak el mérgezéstől a parlagi sasok hazánkban. A nagyrészt Kárpát-medencében fészkelő, fokozottan védett madár megmentésére négyéves projekt indult: a mérgek felkutatására kutyákat képeznek ki, az elkövetőkkel szemben pedig a Nemzeti Nyomozóirodával karöltve lépnek fel. Egymillió forintot és öt év börtönt “ér” egy madár.
Tovább »

Kölyökkutyák a szegedi Tappancs kapujában – börtönt érhet + FOTÓK

2012. december 6., csütörtök · Hozzászólok

Két hét alatt három alom kiskutyát is kint hagytak a Tappancs Állatvédő Alapítvány bejárata előtt. A nem várt vendégek igencsak megnehezítik a rotációs befogadásban működő szegedi menhely dolgát, ráadásul egykori gazdájukra ugyanaz a büntetés várhat, mintha egyszerűen az út szélén hagyták volna az állatokat.
Tovább »

Éhező kutyákat találtak egy székkutasi tanyán

2012. április 1., vasárnap · Egy hozzászólás

Több tucat éhező kutyát találtak vasárnap egy székkutasi tanyán, az állatok egy részét félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta gazdájuk – közölte Kecskeméti Krisztina orosházi állatvédő az MTI-vel. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ugyanakkor azt mondta az MTI-nek: a hatósági állatorvos helyszíni vizsgálata alapján a kutyák állapota nem teszi szükségessé, hogy állatkínzás gyanúja miatt eljárás induljon a gazda ellen.
Tovább »

Vélemény: Sírjunk vagy nevessünk?

2011. október 20., csütörtök · 21 hozzászólás

Öt évvel ezelőtt lépett a Négy Mancs nevű, ausztriai székhelyű állatvédő alapítvány: dörgedelmes hangon tudatta a világgal, hogy libatömés ősi mestersége bizony – állatkínzás. Ennek megfelelően, természetesen kellő humánummal vegyítve, felhívták a libahúst és főleg a libamájat kedvelő békés polgárokat, hogy ne fogyasszanak ilyen baromfihúst, az áruházláncok pedig bojkottálják(!) ezeket az üzemeket és ne vásároljanak a primitív állatkínzóktól húst.

Tovább »

Állatkínzások a közösségi portálokon

2010. július 14., szerda · Hozzászólok

Az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársai az elmúlt napokban több közösségi portálon találtak olyan tagokat, akik más szélsőségek mellett állatokat kínoztak és öltek meg, majd erről saját készítésű képeket töltöttek fel a profiljukba – hívja fel a figyelmet közleményében az egyesület.
Tovább »

Hőségriadó – kedvenceink is veszélyben vannak

2010. július 12., hétfő · Hozzászólok

Hirtelen jött az igazi júliusi kánikula. Van, ahol a tűző napon, árnyéktól mentes helyen, láncra verve tartanak kutyát. Az így tartott állatok kis időn belül hőgutát kaphatnak, és el is pusztulhatnak. A felelőtlen gazda ilyen esetben az állatkínzás bűncselekményét követi el, amiért két évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – hívja fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület.
Tovább »

Gregor Bernadett a Tappancs szegedi Állatfesztiválján

 OS  
2010. július 7., szerda · Hozzászólok

gregor_bernadett_it A Tappancs Állatvédő Alapítvány a hétvégén 9. alkalommal rendezi meg állatfesztiválját Szegeden. Állatbarát családok részére olyan egész napos kikapcsolódást biztosítanak, ahová bátran elhozhatják kutyájukat is. A rendezvény sztárvendége és háziasszonya Gregor Bernadett, aki maga is nagy állatbarát. Gyerekei mellett magával hozza a Fesztiválra a Noé menhelyéről nemrég örökbefogadott kutyáját is.
Tovább »

Felelősség

2008. július 31., csütörtök · Hozzászólok

A 21. század elejére oda jutottunk, hogy – tisztelet a kivételnek – alig akad olyan médium, mely felvállalja, hogy valamely egyén (igen: kisember) vagy közösség (igen: a civilek – s nem csak hangzatos szólamként) jogos sérelmét, problémáját, gondjait nem csupán egyszer, vezető hírként villantja fel, de folyamatában végig is járja, végig is követi, ne adj’ isten még a megnyugtató megoldás megtalálásban is segít.

Tovább »