Kínos elektromos tömegközlekedés-fejlesztés? – II. rész
Bakik és előre tervezett újrabontások
Az 1-es villamosvonalának felújításával nem az a legnagyobb probléma, hogy sokat csúszik, hanem hogy épp azok nem látnak tisztán, akiknek a mindennapjait érinti az egész akadozó, botrányokkal tarkított beruházás: a szegedieket – vallják olvasóink. Épp ezért próbáljuk végigjárni és feltárni a beruházással kapcsolatos kérdéseket.
Tovább »
Elhalasztanák az elektromos nagyprojekt következő munkálatait?
A pénteki közgyűlésre egy előterjesztéssel készül a városvezetés, melyet Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester jegyez. Ebben többek között meghatározzák az elektromos nagyprojekt 1-es vonalának csúszásai miatt fennálló kötbérigényt, ami 740 millió forint, a következő szakasz – Anna kút, Aradi vértanúk tere – munkálatait pedig elhalasztanák 2011. július 1-re.
Tovább »
Hüvösék már két hónapja tudtak a Szeviép gondjairól
Mind az M43-as autópálya első szakaszának, mind pedig az 1-es villamos vonalának elmaradt átadásáért a szegedi Fidesz-frakció szerint a Szeviép Zrt. csődhelyzete is felelős. Bár a beruházók szerint az építkezés folyhat tovább, hiszen a konzorcium, melynek a Szeviép is tagja, közös felelősséget vállalt a munkák elvégzésére.
Tovább »
Csődveszélyben a Szeviép – az 1-esen tovább dolgoznak + HANG
Amint arról a helyi napilap beszámolt, Szeged tömegközlekedés-fejlesztésének egyik kivitelezője, az A-SZ-E Konzorcium tagja, a Szeviép Zrt. komoly anyagi nehézségekkel küzd, csődvédelmet kért maga ellen. A várost úgy tájékoztatta a konzorcium, hogy a beruházás munkálatait ez az esemény nem befolyásolja.
Tovább »
Kínos elektromos tömegközlekedés-fejlesztés? – I. rész
Fél év csúszás az 1-es villamosvonal felújításánál
Az utóbbi hónapokban a legtöbb olvasói észrevétel a szegedi közlekedés helyzetével kapcsolatban érkezik szerkesztőségünkbe, főleg az 1-es villamosvonal felújításának csúszása foglalkoztatja a közvéleményt. A villamosnak már tavaly decemberben járnia kellett volna, a legújabb óvatos becslés a kivitelezők részéről most május közepéről szól. Többrészes cikksorozat keretében próbáljuk meg kibontani a problémát.
Tovább »
Már az Index is az 1-es villamos vonalának felújításával foglakozik
December eleje – amikor tavaly augusztusban lezárták a szegedi 1-es villamos pályájának egy részét, ezt az időpontot jósolták a munka befejezésére; ékes bizonyítékai ennek a megállókban máig kinn lévő információs táblák. Azóta már három új időpont volt, a villamos azonban még mindig nem jár – írja az egyik legnépszerűbb internetes portál, az Index.
Tovább »
Folytatódik az 1-es villamosvonal felújítása
Március 22-én hétfő hajnalban az 1-es villamosvonal következő építési üteme miatt módosul a terelés a Kossuth Lajos sugárút és a Párizsi körút kereszteződésében – tájékoztat a Szeged Pólus Kft. sajtóközleménye. Kérik, nagyon figyelmesen vezessenek!
Tovább »
Elszúrt kerékpárút – mikor lesz átadás? + FOTÓK
Ismét felbontottak egy elkészült útszakaszt az 1-es vonalán, hogy a kerékpárutat az iskola elől az úttestre vezessék, így közel 70-80 méteren kell újra aszfaltozni, hogy egy szintben legyen a járda. A lassan már botrányosan sok malőrrel kísért tömegközlekedési nagyprojekt első, Boldogasszony sugárút – Aradi vértanúk közötti szakaszának átadása tovább csúszhat.
Tovább »
Elfelejtett kábel és „fagyos” logika a csúszós villamosvonal körül
A pénteki közgyűlésre készülődvén bizottsági meghallgatáson számolt be a tömegközlekedés-fejlesztés nagyprojektjének irányítója, az önkormányzati tulajdonú, Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. Ahogy arról napokkal ezelőtt portálunk már írt, a sokadik határidő-módosítás után sem látni az egyes villamos vonala átadásának lehetséges időpontját. A bizottság is főként a csúszásokkal kapcsolatban kérdezett.
Tovább »
Módosul a terelés a Kossuth Lajos sugárút és nagykörút kereszteződésében
Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében kerül sor az 1-es villamosvonal felújítására. Február 16-án hajnaltól a Kossuth Lajos sugárút és a nagykörút kereszteződésében változik az ideiglenes terelősávok útvonala.
Tovább »


