Írjon nekünk

Hírzóna

Lebukott a marihuánát árusító szegedi férfi

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A vevője sem úszta meg!

A szegedi férfi mintegy 140 gramm marihuánát akart eladni lakásán a szolnoki vevőnek. A vevő tavaly októberben kereste fel az eladót. Majd 329 ezer forint értékben vásárolt marihuánát.

A szolnoki férfi kábítószer fogyasztó volt, saját maga részére vásárolta meg a kábítószert. Ezzel szemben az eladó nem fogyasztott kábítószert, célja az volt, hogy a kábítószer eladásából bevételhez jusson.

A vevő a marihuánát táskájába, majd a táskát a gépkocsijába rejtette.

Néhány perccel később a rendőrség igazoltatta, és a kábítószert a gépkocsiban megtalálta.

A vételárként

átadott pénzt az eladó lakásán a rendőrség lefoglalta.

A marihuána tiszta hatóanyag tartalma mintegy 20 gramm volt, ami több, mint háromszorosával haladta meg a csekély mennyiség alsó határát.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az eladót kábítószer kereskedelem bűntettével, a vevőt pedig kábítószer birtoklása bűntettével vádolja.

Az ügyészség az eladóval szemben a kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást és a vételárként átadott pénzösszeg elkobzását, a vevővel szemben az

egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt

felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Hirdetés

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Playstationt, TRX-et és futópadot is vitt Simicskó a határon szolgáló katonáknak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Mert “Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb állama”.

Tovább olvasom

Hírzóna

Gyorsabb gyógyítás, biztosabb gyógyulás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) elindulásával a magyar egészségügy digitalizációjának új fejezete kezdődött meg.

Tovább olvasom

Hírzóna

Magyarok Karácsonya Ópusztaszeren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ismét ünnepelni hívnak minden magyart a nemzet karácsonyfája alá december 15-én, az ópusztaszeri Magyarok Karácsonyára. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Aktuál