Írjon nekünk

Kultúra

Tudni akarom! – új dal és klip!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Friss dallal jelenik meg a szegedi Five More Minutes rockbanda első videója, az I Wanna Know című klippel új dobosát is bemutatja a zenekar.

Sűrű év van a Five More Minutes háta mögött: kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt jött ki a debütáló kislemezük a SZEGEDma.hu-n. A három számos kislemez megjelenése óta az együttes szerepelt több tehetségkutatón, az ősz folyamán önálló turné keretein belül járják körbe az ország nagyvárosait, valamint több hónapos készülődés után leforgatták a csapat első videoklipjét az „I Wanna Know’ című számhoz. A szegedi Miracle Sound stúdióban rögzített dal Szabó Szebasztián és Sóti Norbert keze munkája, a videót pedig a szintén szegedi Elephant Studio készítette el.

– A klip egy olyan emberről szól, aki szeretne kicsit több, jobb lenni, ezért egy példaképet követ, illetve azt szeretné kideríteni, hogy hogyan válhatna azzá az emberré, aki már rendelkezik egy magasabb szintű egzisztenciával, anyagi sikerekkel, nők és barátok veszik körül, tehát alapvetően jól érzi magát. Közben nem veszi észre, mennyi olyan lehetőség mellett megy el, ami valójában azzá a személlyé tehetné, aki a példaképe – mondta el a videóról Mérges Zoltán énekes. Hozzátette: a Miracle Sound és az Elephant Studio munkájáért is rendkívül hálásak, teljes mértékig elégedettek a végeredménnyel.

A videót október elején rögzítették a szegedi Gin tonic klubban. Barátok sokasága gyűlt össze egy vasárnapi napon, hogy részt vegyen egy jó hangulatban zajló, mégis gördülékeny és hatékony forgatáson. Az esemény nem csupán a Five More Minutes szekerét tolja előrébb, hanem egy őszi délután erejéig a fesztiválok hangulatát idézte fel a hol koncerten bulizó, hol nyugodtan beszélgető statiszták számára, akik így mind részeseivé válhatnak egy jelentős mérföldkőnek a zenekar történetében.

Az „I Wanna Know” azért is fontos lépés a Five More Minutes számára, mert nem csak új dal és az első klip kerül a nagyközönség elé, hanem mert új tagot is bemutat a banda: Földi Bence és a Five More Minutes útjai elváltak, így a klipben már az új dobost, R. Nagy Zoltánt láthatjuk. – Bence más úton fogja folytatni a tevékenységét, ezért kivált a zenekarból – tudtuk meg a banda énekesétől.

Az új felállást egy őszi turnéval teszi rutinossá az együttes, a „Dark Side Tour” névre keresztelt, már javában tartó, tizenhárom állomásos önálló koncertsorozat keretein belül a Five More Minutes a közeljövőben ellátogat Budapestre, Hódmezővásárhelyre, Siófokra és Debrecenbe is. Szegeden november 25-én lehet élőben elkapni a zenekart. Részletek a turnéról ITT.

– Várhatóan jövő tavasszal egy öt számos kislemezzel jelentkezünk, melyen az előző anyag óta született új dalok javát hallhatja a közönség – részletezte Ecseki András gitáros.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Kit lehet szeretni Ady után?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ismét érzelemgazdag történet várja a nézőket a REÖK felolvasószínházi sorozatának legújabb előadásán.

Tovább olvasom

Hírzóna

Izgalmas előadásokkal készül decemberben is a Szegedi Színház!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A drámák és a színművek mellett ezúttal a jótékonysági koncerteké és a hagyományos ünnepi műsoroké lesz a főszerep.

Tovább olvasom

Hírzóna

Demjén Ferenctől Lovasi Andrásig – ők forgatták a klipjeiket Szegeden!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Amikor a dallamnál csak az utcák ismerősebbek!

Tovább olvasom

Aktuál