Közélet

Szent-Györgyi Albertre emlékeztek+ FOTÓK

Szent-Györgyi Albertre emlékeztek+ FOTÓK

2017. szeptember 18., hétfő
Szent-Györgyi Albertre emlékeztek+ FOTÓK

A világhírű kutató 80 éve vette át az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat, ezért Jubileumi programokkal emlékezik a Szegedi Tudományegyetem egykori rektorára. Születésnapján idén is megkoszorúzták a Rektori Hivatal előtt álló szobrát.

„A tudományos módszer lényege, hogy a problémákat, mint problémákat kezeli, így keresi a legjobb megoldást, előítéletek és sovinizmus nélkül. Nem azt kérdezzük, hogy kinek van igaza, hanem azt, hogy mi az igazság”– idézte

Szabó Gábor

, a Szegedi Tudományegyetem rektora a néhai kutató elhíresült szavait az összegyűlteknek. Majd kiemelte: a mai társadalomnak is kötelessége tudományos módszerrel gondolkodni magáról. Az SZTE tiszteleg a tudós időtálló öröksége előtt, hiszen a már meglévő Nobel-díja mellett kutatásait továbbra is folytatta, melyeknek hatásai a mai napig érzékelhetőek. A jubileumi programok sorába tartozik többek között, az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karainak hagyományos Szent-Györgyi Napok rendezvény-sorozata, az ország egyik legrangosabb természettudományos vetélkedője, a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny, illetve az ugyancsak a tehetséggondozást szolgáló Szegedi Tudós Akadémia konferenciája. A világhírű egykori kutatóra kiállításokkal, kulturális és sporteseményekkel is emlékeznek. A beszédet követően

Fendler Judit

, az SZTE kancellárja és Szabó Gábor megkoszorúzták a tudós szobrát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.