Közélet

A mesterséges intelligenciák piacán terjeszkedik egy magyar alapítású nemzetközi cég

A mesterséges intelligenciák piacán terjeszkedik egy magyar alapítású nemzetközi cég

2017. augusztus 7., hétfő
A mesterséges intelligenciák piacán terjeszkedik egy magyar alapítású nemzetközi cég

A mesterséges intelligenciák és chatbotok (beszélgető robotok) piacán terjeszkedik a Magyarországon alapított, de 10 év alatt nemzetközi nagyvállalattá nőtt LogMeIn, amely felvásárolta a digitális önkiszolgáló szolgáltatásokat és virtuális asszisztenseket fejlesztő Nanorepet.

A vállalat hétfői közleménye szerint a mesterséges intelligenciát és nyelvfeldolgozó technológiákat felhasználó Nanorep teljes forgalomban lévő részvénycsomagjáért csaknem 45 millió dollárt fizettek. A cég elnök-vezérigazgatója úgy véli, hogy a Nanorep megvásárlása segíthet a legkorszerűbb ügyfélszolgálati megoldások bevezetésében, technológiája jól kiegészíti a LogMeIn nemrég bevezetett és az ügyfélszolgálati tevékenységet intelligensebbé tevő platformját, így nőhet a vállalat piaci részesedése - áll a közleményben. Hangsúlyozták, hogy a chatbotok, a virtuális ügyfélkapcsolati ügyintézők és a mesterséges intelligencia ügyfélszolgálati célú alkalmazása gyors ütemben fejlődik. A világszerte 14 irodával rendelkező LogMeIn 1998-ban Budapesten kezdte meg működését, központja Bostonban van, világszerte több mint 3 ezer munkavállalót foglalkoztat. A távelérési, távfelügyeleti és távtámogatási megoldásokkal foglalkozó IT nagyvállalat többek között a HP, a Microsoft, a Walmart, a GE és a KFC partnere. Magyarországon a főváros mellett Szegeden tart fenn telephelyet, ahol 350 embernek - döntő többségében informatikusoknak - ad munkát. A LogMeIn múlt hétfőn közölte, hogy a második negyedévet 257 millió amerikai dollár amerikai számviteli szabványok szerinti (GAAP) árbevétellel zárták, ami csaknem háromszoros növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest. Várakozásaik szerint éves árbevételük 970-980 millió dollár között lesz. A felhőalapú csatlakoztatott szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat GAAP-szerinti nettó eredménye 14,8 millió dollár, a nem GAAP szerinti nettó eredménye 54,4 millió dollár volt a negyedévben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.