Közélet

Ma van a cirkuszok éjszakája

Ma van a cirkuszok éjszakája

2017. július 15., szombat
Ma van a cirkuszok éjszakája

Ma van a cirkuszok éjszakája, amely a főváros mellett idén is több balatoni helyszínen várja változatos programokkal az érdeklődőket.

A Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, az Exit Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz és az Eötvös Cirkusz összefogásában megvalósuló esemény immár hagyományosan elefántfürdetéssel veszi kezdetét Balatonlellén. A Magyar Nemzeti Cirkusz öt afrikai elefántja - Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba - hűsítő fürdőt vesznek a tó partján. A világ legnagyobb szárazföldi állatai 15 órakor indulnak a Cirkusz térről a 7-es főúton át a strandra. A vállalkozó kedvű látogatók fel is ülhetnek majd az állatok hátára. Közvetlenül a Balaton parton a Sky Fighters repülő motorosok szórakoztatják a közönséget, míg a Cirkusz téren felállított nagysátorban a műsor kezdése előtt porondlátogatást tartanak a gyerekeknek, akik cirkuszi eszközöket is kipróbálhatnak. Az este folyamán lesz látható a Horror Cirkusz!, majd éjfélkor tűzijátékkal zárul a programsorozat. A Fővárosi Nagycirkusz 19 órakor kezdődő előadása után megnyílik a manézs a nézők számára, akik belebújhatnak a világhírű Nikulin Cirkusz társulatának bőrébe és kipróbálhatják, milyen érzés korcsolyázni az Antarktisz gyermekei - Jégbe zárt cirkuszvilág című előadás jegén, valamint a különböző artistaeszközök segítségével próbára tehetik ügyességüket is. Az Eötvös Cirkusz Révfülöpön, a Napfény kemping mellett bővített programot kínál a családoknak. Siófokon az Exit Cirkusz Cirkusz és Varázslat című műsora kiegészül tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal, hastáncosokkal és Nikoló bohóccal, aki lufihajtogatással várja a gyerekeket. A Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban szintén bővített, extra műsorral készül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.