Közélet

Több mint 700 katona kapott ételmérgezést Nyugat-Törökországban

Több mint 700 katona kapott ételmérgezést Nyugat-Törökországban

2017. június 18., vasárnap
Több mint 700 katona kapott ételmérgezést Nyugat-Törökországban

Ételmérgezést kapott 731 török katona az ország nyugati részében - jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség Manisa tartomány főügyészére, Akif Celalettin Simsek közleményére hivatkozva.

A beszámoló szerint Simsek kifejtette: az érintettek orvosi ellátásban részesültek, a hatóságok pedig őrizetbe vették annak a cégnek 21 alkalmazottját, amelyik az adott laktanya élelmezéséért felelős. A beteg katonák egyike sincs életveszélyben - hangsúlyozta a főügyész. Mint írta: a vacsorát követően a katonák egy csoportja szédülésre, gyomorfájdalomra és hányingerre panaszkodott. Az érintettektől vér- és vizeletmintát vettek, a gyanús vacsorából pedig mintákat küldtek laboratóriumi vizsgálatra. Május 24-én ugyanabban a manisai laktanyában hasonló eset történt, akkor egy katona meghalt. Akkor szalmonellózis okozta a bajt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.