Közélet

Medián: csökkent a Fidesz támogatottsága, a DK-é nőtt

Medián: csökkent a Fidesz támogatottsága, a DK-é nőtt

2015. április 9., csütörtök
Medián: csökkent a Fidesz támogatottsága, a DK-é nőtt

A Medián legfrissebb, március végi felmérése szerint a Fidesz támogatóinak aránya a teljes népességben 24 százalékra csökkent a februári 27 százalékról. A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya legutoljára két éve volt ilyen magas - írta a csütörtökön megjelent HVG.

Mint írták: "kétéves mélypontra került a kormányoldalba vetett bizalom". A Fidesz támogatóinak aránya februárról márciusra 3 százalékkal csökkent. Az ellenzéki pártok azonban - a DK kivételével - "nem tudtak számottevő tőkét kovácsolni" ebből - tették hozzá. Egy éve a kormánypárt támogatottsága még 36 százalékos volt a teljes népesség körében. A felmérés szerint az MSZP-nek a teljes népesség körében 11 százalékos a támogatottsága. A HVG azt írta: az ellenzéki pártok közül csak a DK tudott jobb eredményt elérni: a teljes népesség körében 1 százalékkal (6 százalékra) nőtt támogatottsága, folytatva ezzel a "több hónapja tartó lassú növekedést". Az LMP-t a teljes népesség körében 4 százaléknyian támogatják. Az Együtt, a PM és a Liberálisok egyaránt 1-1-1 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében. A Medián szerint a Fidesz jelenlegi táborának döntő többségét a "kitartó hívek" adják: a párt mostani támogatóinak 92 százaléka (emlékei szerint) a tavalyi választáson is a Fideszre szavazott. A Jobbik támogatottsága a teljes népesség körében 15 százalék. Ezzel a párt ugyanazon a szinten áll, mint egy évvel ezelőtt - írta a cikk, hozzátéve: mostani szimpatizánsainak közel ötödrésze azt állítja, hogy tavaly tavasszal még a Fideszre szavazott, és azóta pártolt át a radikálisokhoz. A választani tudó biztos szavazók között a kormánypárt 40 százalékon áll, a Jobbikra 25, az MSZP-re 17, a DK-ra 10, az LMP-re 4, az Együttre 2, a PM-re és a Liberálisokra 1-1 százalék szavazna a Medián szerint. A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya legutóbb két éve, 2013 márciusában volt olyan magas, mint most (37 százalék) - derül ki a Medián által a HVG számára március végén 1200 ember megkérdezésével készített felméréséből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.