Bulvár

2010 – az újdonságok éve a Vadasparkban

2010 – az újdonságok éve a Vadasparkban

2010. január 17., vasárnap
2010 – az újdonságok éve a Vadasparkban

Illusztráció: SZEGEDma.hu

Nem könnyű feladat év elején jósolni, nem véletlen, hogy az állatkertek is többnyire óvatosan teszik közzé terveiket, hiszen az élő állatokkal sok minden történhet. Nem is beszélve a gazdaság változásairól. De nézzük, milyen újdonságokkal, tervekkel vág neki az új esztendőnek a Szegedi Vadaspark. Bár 2009-ben valamivel kevesebb látogatjuk volt, mint 2008-ban, a Szegedi Vadaspark munkatársai továbbra is bíznak abban, hogy nem lanyhul az érdeklődés az állatok iránt, hiszen a csekély csökkenés ellenére kifejezetten sikeresnek vallják az elmúlt évet. Köszönhető ez az újdonságoknak, az új állatoknak és változatos programoknak. Az újdonságok mindig sok látogatót vonzanak és nem lesz ez másképp 2010-ben sem, mert ezekből most sem lesz hiány!

2009 – a pályázatok éve

A 2009-es év a pályázatoké volt a Vadasparkban, sokat ezek közül nemzetközi összefogással kívánnak megvalósítani. A Temesvári Állatkerttel közösen benyújtott INTERREG pályázatát már megnyerték, ennek révén tavasszal az európai részleg fog teljesen megújulni. Régen várt fajokkal találkozhatnak majd a látogatók, többek közt farkassal, aranysakállal, vidrával, bagollyal és fajddal, akik az állatkert összképének megfelelően nagy, természetszerű kifutókban, illetve röpdékben tölthetik majd napjaikat. A pályázat kapcsán sok egyéb fejlesztést is meg tudnak majd valósítani, érintőképernyős infópult segíti majd a tájékozódást, illetve nyújt információkat a Vadasparkról, és emellett a honlap is izgalmas szolgáltatásokkal fog bővülni. A Palicsi Állatkerttel közösen két pályázatot is benyújtottak, melyek keretében a Vadaspark oktatási munkáját fogják tovább erősíteni. De a közönség számára látványosabb újdonságként mód nyílik egy pingvinbemutatóra a főbejárat közelében. A másik pályázatukban a szerb állatkerten kívül a Kiskunsági Nemzeti Park is részt vett. A cél a természetvédelmi mentőtevékenység segítése, de a pályázat lehetőséget ad a behozott vad madarak állategészségügyi monitoringjára is. Ezen pályázatok megvalósítása – siker esetén – az év második felében kezdődhet.

Zsiráf a láthatáron

Szintén a közönség számára kívánnak új látnivalót teremteni egy zsiráfház és -kifutó megépítésére benyújtott pályázatukkal. Az új jövevényt a gepárdkifutó utáni területen szeretnék elhelyezni. Ennek feltétele természetesen szintén a pályázat sikere, amely esetén már idén elindulhat az építkezés. Régi álom valósulhat meg ezzel, hiszen a Vadaspark szakemberei már régóta tervezik a különleges és közkedvelt állat bemutatását. A zsiráf emellett a látogatói kívánságlista élén is áll, 2009-ben a látogatók közel egyharmada nevezte meg a hosszú nyakú növényevőt, mint a Vadasparkba leginkább kívánt állatot.

Kis fejlesztések – nagy meglepetések

A fenti nagy programok mellett sok más újdonság várja majd a látogatókat, köztük tervezik olyan fajok tartását is, amelyek – a szegedi hagyományoknak megfelelően – igazi kuriózumok. Ezek kiléte egyelőre titok, éppen a meglepetés érdekében! A további tervekben szerepel még a tavasz elejére megújuló Dél-Amerika Ház több új faj érkezésével, és folytatódik a 2009-ben elkezdődött, nagy sikert aratott Zoo Típusú Találkozások című, állatbemutató programsorozat is. Megújul a Vadaspark állatismertető-tábla rendszere. Továbbra is színes, szórakoztató rendezvényekkel várják az érdeklődőket, gyermekcsoportokat és családokat egyaránt, így például nyáron újra éjszakai sétára invitálják a kalandvágyókat. Mindez azt jelzi, hogy igen mozgalmas lesz a 2010-es év. Reméljük, hogy sokan lesznek, akik erről saját szemükkel is meg fognak győződni!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.