Írjon nekünk

Szórakozás

Nemzetiségi fieszta Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Tizenharmadik alkalommal találkoznak Szegeden a Magyarországon élő nemzetiségek; a szegedi Nemzetiségek Háza által szervezett egyhetes programsorozatban a színházi előadásoktól kezdve, kiállításokon át a táncos programokig számos eseményre várják a közönséget – mondta el az intézmény vezetője, Gajda Ferenc az MTI-nek szerdán.

A fieszta csütörtökön indul egy mitológiai előadássorozat utolsó részével. Az Istenek ébredése című előadás a Szegeden élő nemzetiségek, illetve a magyar mitológia és folklór témakörét járja körül.
Pénteken Interetnikum Laude címmel játékos vetélkedőt rendeznek a helyi nemzetiségek csapatai között, szombaton pedig nyitott kapukkal várja a Nemzetiségek Háza az érdeklődőket. Míg a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, addig a felnőttek a szlovák szőttesekből nyíló kiállítást csodálhatják meg, és a gasztronómiának is hódolva, szlovák ételeket kóstolhatnak. Aznap este a Vertigo szlovák színház És velem mi lesz édes? című előadását magyar feliratozással láthatják az érdeklődők.
Vasárnap tartják a szegedi Móra Parkban a Nemzetiségi Folklórtalálkozót, amelyre számos csoport érkezik az ország különböző részeiről és külföldről is. Temesvárról jön például a Merlin Ifjúsági és Gyermekszínház, Nagyváradról egy ottani német ifjúsági tánccsoport, Deszkről a Bánát Néptáncegyüttes, Karcagról a bolgár Biljana Táncegyüttes, Budapestről a görög Santorini Duo és az ukrán Veszelka Táncegyüttes, Bosznia-Hercegovinából, Bihac-ról érkezik majd a Krajna KUD néptáncegyüttes.
A programsorozat jövő héten csütörtökön a bolgár Toma Visanov ikonfestő kiállításának megnyitójával zárul; a tárlatot június végéig nézhetik meg az érdeklődők.
Az egyhetes nemzetiségi fiesztára a szervezők több ezer látogatót várnak a dél-alföldi városba. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő programsorozatnak már vannak visszatérő vendégei is, de még a fellépők közt is akadnak újak, így remélhetőleg a vendégek közt is lesznek majd – tette hozzá Gajda Ferenc.

Hirdetés

Kommentek

Szórakozás

Filmajánló: kövessék végig Ferdinánd, a bika elképesztő kalandjait

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ferdinánd egy termetes bika hatalmas szívvel.

Tovább olvasom

Szórakozás

Megnyitott a szegedi Starbucks

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Árkád bevásárlóközpontban megnyílt Magyarország 20. Starbucks kávézója.

Tovább olvasom

Szórakozás

A Viszkis ismét nagyot kaszált!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Véget ért a TV2-n futó Ázsia Expressz műsora. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Aktuál