Vélemény: Helytállás a gáton I.

A szolidaritás megannyi gyönyörű példájával találkozunk ezekben a napokban, olyanokkal, amit soha nem lehet feledni. A pesti buszsofőrök 200 tagú csoportja jelentkezett a gátakra, a magyar kézilabdázók, vízilabdázók is kivették a részüket a munkálatokból.

Már május végén láthattuk a tévében, olvashattuk az újságokban, hallhattuk a rádióban, hogy soha nem látott vízhullám nyomul felénk a Dunán Ausztriából és Németországból. A hatalmas vízmennyiség gyorsan a határunkra érkezett, egyre magasabb vízállást jegyeztünk, meg is indult azonnal a felkészülés, a védekezési munkálatok szervezése. Így van ez rendjén, így csinálják ezt mindenhol, ahol felelősséggel viseltetnek a környezet, a javak és mindenekelőtt az emberélet iránt. Azután megjelent a Nagy Víz a határunkon. Nem hatott a meglepetés erejével, annál kellemetlenebbül érintett bennünket: szinte mindenütt magasabb vízállást mértek a tervezettnél! A védekezésben résztvevőknek ezután át kellett írni a teendők jegyzékét, azaz: a gátak magasításához még több homokzsák, még több ember kellett a védekezéshez. Mint kiderült, ezzel igazán nem volt eddig probléma. Volt/van elegendő homokzsák, meg homok is, az „emberanyag” pedig a példás összefogás egy megható formáján keresztül áll össze. Mert azt nagyon jól láthattuk az események bekövetkeztekor, hogy a hivatásos szakembereken kívül annyi önkéntes jelentkezett a munkára, mint még soha! S nemcsak a falvak lakosai jöttek lapáttal a kezükben, hanem az ország minden részéről: a szolnokiak például azt mondták, soha nem felejtik, hogy 2006-os árvíz idején milyen óriási segítséget kaptak a Tisza megzabolázására. De felkerekedtek a kárpátaljai tűzoltók, az erdélyi vízügyi szakemberek, sőt, amerikai magyarok leszármazottai is, akik anyagilag szeretnék segíteni bajba jutott testvéreiket, s ahol szükség lesz rájuk – oda mennek. A szolidaritás megannyi gyönyörű példájával találkozunk ezekben a napokban, olyanokkal, amit soha nem lehet feledni. A pesti buszsofőrök 200 tagú csoportja jelentkezett a gátakra, a magyar kézilabdázók, vízilabdázók is kivették a részüket a munkálatokból. Bennem Görbicz Anita, a világ egyik legjobb kézilabdázójának a mondata rögzült talán a legmélyebben. Ő Dunaszegen lapátolta a homokot a zsákokba és amikor az okos kolléganő arról kérdezte: mikor megy nyaralni, a legtermészetesebb hangon azt válaszolta -- „.. előbb ezen legyünk túl. Aludni sem tudok, nemhogy elutazni. Ezért nem is kérdés, hogy én is segítsek a gátakon!” De nem kevésbé volt megható, amikor egy kerekes-székes fiatalember egész nap tartotta a zsákot a lapátolóknak és azt mondta, hogy ő „csak” ennyit tud segíteni, hátha ez is jelent valamit! Nagyon rokonszenves gesztusként hatott a pártoknak az a múlt heti kijelentése, miszerint néhány napra beszüntetik egymás bírálatát, félre teszik az ellenségeskedést és a nemzeti összefogás érdekében megtesznek mindent, hogy az ország nagyobb baj nélkül élje túl ezeket a vészterhes napokat. Megnyugodtam. Annál is inkább, mert ilyen lépésre a rendszerváltozás óta nem szánták rá magukat a politikusok e kis hazában. Azután alig néhány órával a fenti deklarációk után látom a képernyőn Mesterházy Attilát, amint szónokol és nagy bölcsen kijelenti: ő – ellentétben „egyesekkel” - bizony nem megy ki a gátakra azért, hogy 10-15 homokzsákot megtöltsön és készítsenek róla a híradóban pár perces összeállítást. Mosolyog, elégedett a megfogalmazásával, a határozottságával. Én pedig arra gondolok, hogy ez a mosolygós, piros nyakkendős fiatalember akar Magyarország miniszterelnöke lenni, akkor hogyan viselkedne egy ilyen katasztrófa-helyzetben? Az persze nem jut eszébe még véletlenül sem, hogy netán az általa megtöltött 10-15 zsák akadályozhatna meg egy átszivárgást? Biztosan nem. Mint ahogyan valószínűleg Bajnai Gordonnak sem, aki ugyan kifogástalanul vasalt kék hosszú ujjú igében valóban 20-25 másodpercig „lapátolt” egyik Pest környéki helyszínen, de azóta sem mutatkozott a nemzeti összefogásban. Inkább egy komoly „tréninget” tartott a választókerületek biztosainak valamelyik pláza légkondicionált üléstermében. Kint éppen akkor tetőzött a Duna…Még Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is nekigyürkőzött és Százhalombattánál lapátolt, meg nyilatkozott. Kivételesen csak olyanokat mondott, amitől még a jóérzésű embereknek sem nyílik ki a bicska a zsebükben. Persze, hogy még most is megy a fanyalgás, ahol csak lehet, ott igyekszik az ellenzéki média tompítani a sikeres árvízvédelmi munka visszhangját. Nem a munka eredményessége miatt. Ez rendjén is van. A gond, hogy Orbán Viktor miniszterelnök irányítja a védekezést. Megbocsáthatatlan bűn, merthogy így ő szerepelhet a sajtóban. S itt jön a meglepetés. A Népszava című napilap, amely nem arról híres, hogy bármikor is körbe udvarolja a kormányfőt és a konzervatívokat, most ilyen sorokat ír le az újságban: „ Orbán Viktort ezeken a hasábokon ritkán dicsérjük, de most nincs és ne is legyen politikai küzdelem. A kormányfő vészhelyzetet hirdetett – minden tisztességes, hazáját szerető magyar állampolgárnak kötelessége támogatni a kormányt és a kormányszerveket az elemi csapás elleni küzdelemben.” Bölcs megállapítás egy ellenzéki laptól. Mi több, elismerést érdemlő gesztus azért a munkáért, amelyet nemcsak a miniszterelnök és munkatársai, hanem a több tízezer, néven nem említhető önkéntes, katasztrófavédelmi szakember, orvos, ápoló, teherautóját vagy a traktorát felajánló vállalkozó és gazdálkodó, hajnalig a gátakon dolgozóknak meleg ételt főző, szállást adó falubeli, vagy az ország minden tájáról a védekezőknek ingyen élelmet, ivóvizet, gumicsizmát, mobil fekhelyet szállító, emberek és állatok kitelepítésében segítséget nyújtó jó szándékú honfitársunk éjt nappallá téve megvalósított. Eddig és bizonyára ezt teszi a jövőben is. Annál is inkább, mert amikor e sorokat írom, még Budapestnél tart az árhullám. Még nem szabad hátradőlni, még rengeteg munkás éjszaka, erőfeszítés vár a bátor és rendíthetetlen gátépítőkre. De talán számukra is erőt ad, hogy a soha nem tapasztalt árhullám egy eddig talán soha nem látott nemzeti összefogással párosul. S ez is így van rendjén.