„Nem vagyunk egyedül” – ülésezett az Áldozatvédelmi Kabinet + FOTÓK


A Szegedi Törvényszék tanúgondozási programját és megyénk bűnügyi helyzetét ismertették a Csongrád megyei Áldozatvédelmi Kabinet ülésén. A testület legfontosabb célja, hogy a lakosság felvilágosításával, a bűnözés visszaszorításával csökkentse az áldozattá válás esélyeit.
Idén februárban
az Áldozatvédelmi Kabinet Csongrád megyében, amely a „Nem vagyunk egyedül” című projekt keretében kezdte meg munkáját.
Vas Márton Zsolt
, a Csongrád Megyei Kormányhivatal igazságügyi szolgálatának vezetője az Áldozatvédelmi Kabinet ülésén elmondta, a sértettekkel, áldozatokkal foglalkozó szervezetek, intézmények vezetői negyedévente tekintik át a megyében sérelmeket szenvedettek helyzetét, illetve stratégiai javaslatokat fogalmaznak a meg a bűnmegelőzés érdekében. A megyeházán tartott ülésen a
Lukács János
Csongrád megyei Rendőr-főkapitány és munkatársai, a Szegedi Fegyház és Börtön újonnan kinevezett parancsnoka,
Tikász Sándor
bv. ezredes is részt vett. Ezúttal a Szegedi Törvényszék tanúgondozási programját is megismerhették a jelenlévők. „A bíróság nemcsak a tanúvédelmi programban, hanem a Nyitott Bíróságok programhoz is csatlakozott, ami közvetve a bűnmegelőzést és az áldozattá válást szolgálja. A Szegedi Ítélőtáblával közösen több középiskolába járnak ki a bírák előadásokat tartanak az egyik legveszélyeztetettebb korosztály számára, ezen felül próbatárgyalásokat tartunk. A középiskolások itt ismerkedhetnek meg azokkal büntető- és polgári ügyekkel, amelyek érinthetik mindennapi életviszonyaikat” – tájékoztatott
Tárkány-Szűcs Babett
. A Szegedi Törvényszék elnöke hozzátette, azokat, akiket tanúként idéznek be, pontosan felvilágosítják még arról is, hogy miként közelíthető meg a törvényszék épülete, hol lehet parkolni, mit nem hozhatnak magukkal az épületbe. Ennek ellenére tavaly 1348 darab kést, 28 gázpisztolyt és több tucat maroklőfegyvert vettek el beléptetéskor. Tárkány-Szűcs Babett hangsúlyozta, a tanúgondozás és a tanúvédelem külön fogalmak. Előbbinek egyik eleme a tanúszolgálat, mely például a bírósági eljárásról tájékoztatja az érdeklődőket. Vannak kijelölt bírósági ügyintézők is, akik személyesen felveszik a kapcsolatot a hozzájuk fordulókkal. A Szegedi Törvényszék elnöke elmondta, sok kérdés érkezik hozzájuk a zárt adatkezeléssel kapcsolatban, illetve arról is sokan kérnek felvilágosítást, hogy milyen helyzetekben lehet megtagadni a tanúvallomást vagy a távolmaradásról érdeklődnek. A jövőbeni célokkal kapcsolatban elmondta, gyermekbarát tanúszoba kialakítását tervezik. Büntetőeljárásoknál a tanúk így külön helyiségben várakozhatnak, másrészt kiskorú tanúk esetében használnák, de mediációra és közvetítésre is alkalmas helyiséget szeretnének kialakítani. Az Áldozatvédelmi Kabinet ülésén
Lukács János
dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője hangsúlyozta, a korunk pestisének is nevezett kábítószer-használat terjedésének megakadályozásában rendkívül nagy szerepe van a családnak. A vagyon ellenni bűncselekmények tekintetében a zseblopásokat leszámítva minden területen jobb a Csongrád megyei felderítés, mint az országos átlag. „Ebben az esztendőben a betöréses lopásokra és rablásokra fókuszálunk” – közölte, hozzátéve, a megye rendje élhető, nincs veszélyeztetett település. Néhány évvel ezelőtt kezdte el a CSMRFK annak megvalósítását, hogy minden településnek legyen rendőre. „Önálló rendőrőrs nincs mindenütt, de ellátatlan terület nincs” – szögezte le a rendőrfőkapitány. A rendőrség idei kampányaival kapcsolatban elhangzott, a gyorshajtókon túl a gyalogosokat és a kerékpárosokat célozzák meg.
A Csongrád megyei Áldozatvédelmi Kabinet a TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0023 azonosító számon létrejött „Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és áldozatsegítés érdekében” elnevezésű program keretében alakult meg, és végzi munkáját.