Boszorkányt égetnek a szegedi vízibástyán


Az országban legnagyobb számban Szegeden égettek boszorkányokat - melyről szombaton a Múzeumok Éjszakáján is megemlékeznek. A vízibástyán egy 18. századi hírhedt per elevenedik meg, majd az "áldozatok" is tűzhalált halnak.
A múzeumok éjszakájának elején elevenítik fel Szeged egyik leghírhedtebb boszorkányperét: 1728-ban hat férfit és hét nőt ítéltek, majd égettek el máglyán boszorkányság vádjával a mai Boszorkány-szigeten. Az esemény dokumentációjának megtekintése mellett egy élő boszorkányperbe is belecsöppenhetnek a kilátogatók: szombat este fél tíztől szekeres menet indul a Dugonics térről a Kárász utcán át a Tisza partjáig, ahol bábok segítségével egy 20 perces előadáson játsszák újra a pert. Az ítélet meghozatala után a vádlottak szerepét játszó bábuk is tűzhalál áldozataivá válnak, a színpadi előadás és a bábjáték segítségével élhetik újra a kilátogatók az egykori eseményeket. A rendezvényről tartott sajtótájékoztatón
Fogas Ottó
múzeumigazgató úgy nyilatkozott, már négy éve tervezik a boszorkányperek felelevenítését, amely sajnos igazi "szegedikumnak" számít, hiszen az ország 124 ilyen peréből több mint 60 városunkban történt. A megvalósításról
Biernacki Karol
megyei levéltár-igazgatóval és
Sándor János
ötletgazdával is egyeztettek, aki szerint hagyományteremtő célzattal indul útjára a rendezvény, idén szerényebb, a jövő évtől azonban még modernebb eszközökkel.

A megvalósításról
Kiss Ágnes
bábszínész beszélt, kiemelve: a statikus múzeumi anyagokat élővé, izgalmassá varázsolják a bábok, a történetmesélésben azonban kiemelt figyelmet fordítottak a tárgyilagosságra. A Dugonics tértől este fél tízkor induló menet a "felbőszült tömeget" is maga köré gyűjtve halad majd a Tisza partjához, ahol a vádlottakon is végrehajtják az ítéletet.