Labdarúgás: nyílttá tette a bajnokságot az Ásotthalom + FOTÓK


Feszült hangulatú meccsen, izgalmas utolsó percekkel, nagyot küzdve verte meg az Algyőt az Ásotthalom.
Ásotthalmon az idén szinte csak érdekes találkozókon voltunk kint - Az Ásotthalom-Algyő derbi is követte ezt a formát. Igazán lendületes és fordulatos meccsen tudta otthon tartani a 3 pontot a hazai gárda. A mérkőzés első felében egyik csapat sem kerekedett meggyőző fölénybe, az Algyőnek veszélyesebb helyzetei adódtak, mintha
Ábrahám
kapusnak komolyabb feladatai lettek volna. A vezetést egy nagyon jól eltalált lövéssel szerezte meg az Ásotthalom, az Algyő pedig kiegyenlíthetett volna, de lesállás miatt lendült a partjelző zászlója (messze voltunk attól, hogy véleményt mondhassunk a jogosságáról). A 77. percben
Hegedűs
hagyta ki az egyenlítést érő ziccerét, majd érkezett a hidegzuhany, egy rossz bedobás miatt eldőlt a találkozó a 87. percben. Összességében egyet kell érteni a megbízott tréner,
Hadár Attila
szavaival, talán igazságosabb lett volna az iksz, de valamiért az égiek másként gondolták, na és persze a zöld gyepen is tettek a 3 pontért valamit Vastag Balázsék.
A Szertár Sportbolt megyei I. osztály 26. fordulójában:
Ásotthalom TE - Algyő SK 2-1 (1-0).
Ásotthalom, 150 néző. Vezeti: Hideg Bence (Samu László, Barta Norbert István).
Ásotthalom:
Ábrahám - Somlyai, Vastag, Kiszner, Török (Németh 90'), Rencsár, Kothencz (Frank 80'), Szlobodnyik, Bogdán, Baji R. (Baji Sz. 84'), Csáki (Bokányi 74'). Vezetőedző: Hevesi Tibor
Algyő:
Szűcs - Koza, Gábor, Gonda, Daróczi, Takács R., Gyimesi, Balogh (Kiss 79'), Pataki (Orosházi 79'), Hegedűs, Hadár. Megbízott edző: Hadár Attila.
Gólszerzők:
Kothencz (46'), Baji Sz. (87'), illetve Hadár (88').
Sárga lap:
Vastag (31'), Szlobodnyik (44'), Csáki (58'), Baji R. (59'), Bokányi (80'), Ábrahám (83'), illetve Gonda (16'), Hadár (24'), Balogh (56'), Gyimesi (70'), Kiss (88'). Hevesi Tibor:
"A meccs előtt azt kértem a srácoktól, hogy bizonyítsuk be, ebben a mezőnyben bárkit képesek vagyunk megverni. Ezzel a győzelemmel nyílttá tettük a bajnokságot, és halvány reményünk maradt a dobogó elérésére is."
Hadár Attila (az eltiltott Takács Zoltán helyett):
"Nagyobb helyzeteink nekünk voltak, sajnos az első félidőben két százszázalékos ziccerünk maradt ki. Az ellenfelünk viszont ritkán látható nagy góllal előnyt szerzett. Véleményem szerint a második félidőben szabályos góltól fosztott meg bennünket a játékvezető. A döntetlen igazságosabb lett volna, a szerencsésebb csapat nyert."
Online közvetítésünk:
90' Németh Jött fel Török helyére, játszani azonban nem nagyon tudott, lefújták a mérkőzést. 88' GÓÓÓL!Jobb oldali beadást tudott Hadár megbólintani hat méterről, a bal alsó sarokban kötött ki a labda, 2-1. A gól után sárgát kapott Kiss. 87' GÓÓÓL! Rövidzárlat az algyői védelemben - egy rövidre sikerült bedobást csípett el Szűcs kapus elől Baji Sz., és öt méterről az üres kapuba passzolja a labdát, 2-0, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. 84' Testvércsere a hazaiaknál: Baji Renátót váltja Baji Szabolcs. Látványosan lassítja most már a játékot az Ásotthalom, csak a védekezésre koncentrálnak, hogy megőrizhessék egygólos előnyüket. 83' SÁRGA LAP Időhúzásért Ábrahám kapus kapott lapot. 80' SÁRGA LAP Bokányi kapott sárgát. Közben csere a hazaiaknál is, Frank jön fel Kothencz helyére. 79' Kettős csere a vendégeknél: Orosházi és Kiss jön fel a pályára, felváltva Baloghot és Patakit. 77' Bal oldalról Hegedűs lódult meg, és tört védőjével versenyt futva Ábrahám kapujára: 14 méterről próbálta ellőni a szöget záró Ábrahám mellett a labdát, de a kapus lábbal védett. Egyre nagyobb lendületben támad a zöld mezes gárda, mintha elfáradtak volna a hazaiak. 74' Bokányi érkezik Csáki helyére az Ásotthalomban.A találkozó elé:
A Szertár Sportbolt megyei I. osztály 26. fordulójában a mérkőzések többségét már szombaton lejátszották, ám két rendkívül fontos összecsapás maradt vasárnapra is. A bajnoki címre aspirálók közül a Csanádpalota Kisteleken vendégszerepel, míg az éllovas Algyő ásotthalmi fellépését élőben közvetítjük. A tabellát jelenleg 58 ponttal vezetik az algyőiek megelőzve az 56 pontos Tápét (mi már jóváírtuk számukra a Röszke szombati ki nem állása miatti pontokat - a szerk.), a Csanádpalota 54 pontjával harmadik, a Kiskundorozsma 53-mal negyedik, majd következik az 52 pontos Ásotthalom, az 51 pontos Sándorfalva és a 49 pontos Csongrád. A ma pályára lépő csapatok élhetnek azzal a sansszal, amit a Kiskundorozsma, a Sándorfalva és a Csongrád szombati veresége kínált számukra. A vendégek tisztában vannak vele, a SZVSE elleni múlt heti hazai 1-1 után csak akkor őrizhetik meg soványka előnyüket a Tápéval (melynek még van egy elhalasztott meccse az UTC ellen) és a Csanádpalotával szemben, ha legyőzik a rangadón az Ásotthalmot. Ha döntetlenre végeznek vagy kikapnak, az utolsó három forduló előtt teljesen nyílt lesz az aranycsata, legalább négy együttesnek marad még esélye. Tudják ezt a hazaiak is, s éppen arra készülnek, hogy diadalukkal bejelentkezzenek a dobogó valamely fokára. Őszi összecsapásukat is élőben közvetítettük, akkor 2-0-ról egyenlítettek ki Hevesi Tibor tanítványai, ám a hajrában Takács Zoltán fiai bevitték a sorsdöntő találatát, 3-2-re nyertek. A gólszerzők: Bogdán Péter (9′), Hadár Attila (11-esből 30′), Kiss Bence (85′), illetve Patarcic Krisztián (50′) és Szűcs Krisztián (11-esből 69′) voltak, a látogatók részéről Török András a 84. percben piros lapot kapott.| # | Név | MSZ | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Algyő | 26 | 18 | 4 | 4 | 60 | 21 | 39 | 58 |
| 2. | Tápé | 26 | 18 | 2 | 6 | 54 | 32 | 22 | 56 |
| 3. | Csanádpalota | 26 | 17 | 3 | 6 | 67 | 33 | 34 | 54 |
| 4. | Kiskundorozsma | 27 | 16 | 5 | 6 | 73 | 32 | 41 | 53 |
| 5. | Ásotthalom | 26 | 16 | 4 | 6 | 63 | 32 | 31 | 52 |
| 6. | Sándorfalva | 27 | 16 | 3 | 8 | 62 | 32 | 30 | 51 |
| 7. | Csongrád | 27 | 15 | 4 | 8 | 69 | 42 | 27 | 49 |
| 8. | Szegedi VSE | 27 | 12 | 4 | 11 | 53 | 51 | 2 | 40 |
| 9. | FK 1899 Szeged | 27 | 9 | 4 | 14 | 44 | 50 | -6 | 31 |
| 10. | Nagymágocs | 27 | 7 | 7 | 13 | 30 | 67 | -37 | 28 |
| 11. | Kistelek | 26 | 8 | 3 | 15 | 38 | 55 | -17 | 27 |
| 12. | HFC II. | 27 | 7 | 5 | 15 | 32 | 58 | -26 | 26 |
| 13. | Ujszegedi TC | 26 | 5 | 9 | 11 | 35 | 55 | -20 | 24 |
| 14. | Mindszent | 27 | 6 | 5 | 16 | 38 | 66 | -28 | 23 |
| 15. | Bordány | 27 | 7 | 1 | 19 | 28 | 58 | -30 | 22 |
| 16. | Röszke | 27 | 3 | 3 | 21 | 19 | 80 | -61 | 12 |