Sport

Labdarúgás: a bajnokesélyeshez utazik a Vásárhely

2013. május 17., péntek
Labdarúgás: a bajnokesélyeshez utazik a Vásárhely
makohfc_23_mj

Az egyik bajnokesélyes, a Soroksár SC vendége lesz szombaton délután a Hódmezővásárhelyi FC csapata. A vásárhelyiek már bizonyosan az utolsó helyen zárják a 2012/2013-as bajnoki küzdelmeket a labdarúgó NB III Alföld csoportban, így nem lehetnek nagy reményeik arra, hogy éppen Lisztesék ellen szerzik meg első idegenbeli pontjaikat.

A legutóbbi forduló egyik csapatnak sem sikerült igazán, hiszen a vásárhelyiek a rendes játékidő utolsó másodperceiben kapott góllal vesztettek hazai pályán a Tököl ellen, míg a soroksáriak Vecsésen alaposan megszenvedtek az egy pontért is, hiszen 45 percet emberelőnyben játszva mindössze arra telt a

Lisztest

nélkülöző fővárosiaktól, hogy nyolc perccel a lefújás előtt egyenlítsenek. Ősszel Vásárhelyen végig fölényben játszottak Pandurék, de a sok kihagyott helyzetük mellett lőtt két góljuk a szerencsével is párosult. A télen jelentős változások történtek mindkét csapatnál, de az előjelek nem voltak egyirányúak. Amíg a "kis Fradinak" becézett Soroksár olyan játékosokkal erősödött, mint a sokszoros válogatott Lisztes Krisztián, valamint a rutinos, és kapura rendkívül veszélyes

Márkus Tibor

, addig a vásárhelyiektől jó néhányan távoztak. Kétségtelen, hogy a tavasz csapata az Alföld csoportban a fővárosi gárda. A Soroksár a nyolcadik helyen zárta az őszt, 13 mérkőzésből 4 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség volt a mérlegük, ami 17 pontot eredményezett. A tavaszi idényben eddig lejátszott 10 mérkőzésen viszont még veretlen maradtak Lisztesék, a zsinórban aratott 8 győzelem után először a Tisza Volán állította meg őket egy döntetlen erejéig, majd a legutóbbi fordulóban Vecsésen is ikszeltek a soroksáriak. A jelenleg a Dunaharaszti MTK mögött egy ponttal lemaradva a második helyen álló fővárosiak már nem hibázhatnak többet, így a vásárhelyiek ellen csak a győzelem elfogadható számukra. A vásárhelyiek szerdán könnyű győzelmet arattak Csengelén, a Magyar Kupa mérkőzésen, ahol több játékosuk is bíztatóan mozgott. A sérültek közül

Brizik-Bodrogi, Konc Adrián, Nagy András

és

Lékó Roland

továbbra sem áll

Dezső Ferenc

edző rendelkezésére, de

Juhász Sándor

és

Szakál

sem tudott komolyabb munkát végezni a héten. A vásárhelyiek edzője nem is kívánt részletekbe bocsátkozni a szombati találkozót illetően. "Elutazunk és mint minden eddigi mérkőzésen tettük, becsülettel küzdünk. Hogy ez mihez lesz elegendő azt nem tudom megmondani."

A vásárhelyiek tervezett kezdőcsapata:

Vígh S. - Huszár, Antal, Tóth J., Mucsi - Varga M, Hanyecz B., Kökény, Klimaj, Marton - Szabó M.

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni meccsen (2012. 10.18.)

Hódmezővásárhelyi FC – Soroksár SC 0–2 (0–1)

Hódmezővásárhely. Vezette: Polyák A.

HFC:

Kovács K. – Boros, Bokor, Antal K., Mucsi – Rácz L. – Varga M., Kökény (Varga L. 46'), Konc A. (Hanyecz B. 86'), Klimaj (Szabó M. 46') – Harangozó.

Edző:

Dezső Ferenc.

Soroksár:

Kővári G. – Vass Zs., Pandur P., Urbán P., Tóbiás – Nagy K. (Bodnár R. 90'), ifj. Nyilas E., Csepregi, Pölöskei P. – Rasztovits D. (Szabados T. 77'), Kocsis F. (Mile D. 67').

Szakmai igazgató:

Szűcs Mihály.

Gólszerzők:

Csepregi Richárd (32'), Urbán Pál (85').

Így játszott a Soroksár a legutóbbi meccsén:

Vecsési FC - Soroksár SC 2-2 (2-1)

Vecsés. Vezette: Brezovai Z.

Soroksár:

Tarczy - Kincses P. (Kocsis F. 57'), Pandur P., Urbán P. (Pölöskei P. 78.'), Tóbiás - Nyilas E., Lannert, Vass Zs., Mile (Kiss K. 57') - Lisztes K., Márkus T.

Edző:

Varga Attila.

Gólszerzők:

Czipper Zsolt (15', 41'), ill. Lanner Bence (25'), Pölöskei Péter (82').

Kiállítva:

Czipper Zsolt (45').

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.