Szakszemmel 3. nap: Spanyolország – Olaszország

A futball-Eb harmadik napján a horvátok 3-1-re verték az íreket, míg a 2006-os világbajnok olaszok 1-1-re végeztek a címvédő, 2010-es világbajnok spanyolokkal. Ez utóbbi meccset elemzi Szakszemmel Papp Róbert szegedi edző.

C csoport, 1. forduló:

Spanyolország – Olaszország 1-1 (0-0).

Gdansk, PGE Arena, 43 000 néző. Vezette: Kassai (magyar)

Spanyolország:

Casillas – Arbeloa, Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Xabi Alonso, Xavi – Busquets, Iniesta, D. Silva (J. Navas 64') – Fabregas (Fernando Torres 74') Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque.

Olaszország:

Buffon – De Rossi, Bonucci, Chiellini – Giaccherini, Thiago Motta (Nocerino 90'), Pirlo, Marchisio, Maggio – Balotelli (Di Natale 56'), Cassano (Giovinco 65').

Szövetségi kapitány:

Cesare Prandelli.

Gólszerzők:

Fabregas (64'), ill. Di Natale (61') Ez a mérkőzés „látatlanból” akár egy Eb-döntő is lehetne, ahol egy aktuális és egy előtte volt világbajnok küzd meg egymással. Külön öröm és büszkeség lehet minden magyar futballbarát számára, hogy ennek a mérkőzésnek a levezetését

Kassai Viktorra

és segítőire bízták. Szakmailag részemről is hatalmas várakozás előzte meg ezt a mérkőzést, hiszen a pályán találkozott két meghatározó és eredményes, de teljesen más felfogású játékstílus. Korábban Bécsben az osztrák–svájci Eb-n volt szerencsém élőben látni a csapatok előző tétmérkőzését (0-0), aminél most jobb meccsre számítottam. A spanyol válogatott az 1-4-2-3-1, míg az olaszok az 1-3-5-2-es felállási formában léptek pályára. Természetesen a pályán való elhelyezkedésük támadásnál és védekezésnél másképpen történik, mert az országokra jellemző stílus a spanyoloknál inkább egy előre játékot támogató 4-3-3 felállás, míg az olaszoknál a védekezőbb alapfelfogásból segítő 5-4-1 jellemző. A csapatok kezdő összeállításában az olaszoknál nagy meglepetés nem volt, sem a játékosok, sem az általuk a pályán elfoglalt pozíció szerint. Talán egyedüli kivételként

De Rossi

szerepe említhető a belső védő posztján, hiszen a klubjában többnyire egy sorral előrébb játszik. A spanyolok klasszikus középcsatár nélkül kezdtek, de mivel a csapat gerincét az FC Barcelona játékosi adják, valamint a válogatott is hasonló stílusban játszik, így az sem igazi meglepetés, hogy

Fabregas

szerepelt centerként. Két érdekesség még kiderült: mindkét oldalon a kapus a csapatkapitány, valamint a kezdő tizenegyben az egyik oldalon 7 Juventus-, a másik oldalon 6 Barcelona-játékos lépett pályára. A mérkőzést a spanyolok kezdték jobban, övék volt az első szöglet és kapura lövés is. Az első 15 percben uralták a játékot, a védekezésüket egészen feltolták, a labdaszerzési szándékuk és letámadásuk az olasz kaputól már 18-20 méterre elkezdődött. Később kiegyenlítődött a játék, és a labdabirtoklás aránya is. A spanyoloknál az első negyedóra után

Silva

átlépett a bal oldalra, ezzel szinte teljesen feladta a csapat a jobb oldali támadásvezetést. Az olaszoknál

Balotelli

többet visszalépett középpályára labdáért,

Cassano

szélességben sokat mozgott elöl, így megjátszható volt De Rossi mélységi indításaival. Védekezésnél pedig szűken lezárták azokat a területeket, ahová az ellenfél a labdákat bepasszolhatta volna. A második 15-20 perces periódusban a játék szinte a két tizenhatos között zajlott, sok ütközéssel, szabálytalan szereléssel tarkítva. Mindkét csapat nagyon szervezett és fegyelmezett védekezést mutatott be. A játékszituációk nagyon kis területen zajlottak, ahol gyakran egy 20x40 méteres területen csapatonként 6-7 játékos tartózkodott. Ebben az etapban

Marchisio

20 méterről leadott kapáslövése volt a legszebb jelenet. Az első félidő utolsó 10 percében a labdabirtoklás már súlyozottan a spanyolok javára billent, ám igazi veszélyes helyzetet csak a 43. percben egy „kis játékot” követő Iniesta-lövés jelentett. A félidő legnagyobb helyzete az utolsó percben a spanyolok kapuja előtt adódott, amikor egy oldalról beadott labdát

Thiago Motta

szabadon fejelhetett kapura. Valószínűleg a semleges néző számára nem volt igazán izgalmas a csapatok első félidei fegyelmezett és taktikus játéka. A spanyolok, ahogy megszokott, sokat passzoltak, az olaszok többet futottak, de a nyílt előre játék és a gól mindkét oldalról elmaradt. A szünetben egyik szövetségi kapitány sem cserélt. A második félidőt is a spanyolok kezdték jobban, mindjárt az elején előbb egy Fabregas-, majd egy Iniesta-lövést kellett védenie

Buffonnak

. A nagy spanyol labdabirtoklási fölényt az olaszok azonnal lereagálták a 4-5-1 felállással, és lezárták a területeket a spanyolok elől. Szép jelenet szemléltette azt, amikor azt mondjuk a játékosoknak, hogy „nem baj, ha hibázol, csak javítsd ki”.

Ramos

veszített labdát Balotellivel szemben az oldalvonalnál, de felpattant, és visszafutva, a körülményes és lassú csatár elől becsúszva szerelt a spanyol tizenhatoson belül. Az 56. percben cserére szánta el magát

Prandelli

mester. A veszélyes csatár és olasz gólkirály

Di Natale

váltotta Balotellit, amely cserével teljes mértékben egyetértettem. Jól kell cserélni, amely be is igazolódott olasz részről, hiszen a 62. percben

Pirlo

szép passzával kilépett Di Natale, és szépen kilőtte a hosszú sarkot. Az olasz csapatnak nem volt lehetősége a világszínvonalú védekezésének, és az eredmény tartásának bemutatására, hiszen ez egyenlítő gól gyorsan érkezett. David Silva bokapasszát az üres területre befutó Fabregas váltotta gólra a 65. percben. Újabb cserék történtek mindkét oldalról (Silva –

J. Navas

, Cassano –

Giovinco

), de a csapatszerkezetben ez sem jelentett újabbat, hiszen a posztokon csak a személyek cserélődtek. A spanyoloknál ez csak nagyobb sebesség megjelenését jelentette a szélen. A játék sokkal lüktetőbbé és élvezetesebbé vált a gólok után. A spanyolok támadójátékának veszélyességét igyekezett fokozni

Del Bosque

mester a Fabregas –

Torres

cserével a 74. percben. Torres nem zárt igazán jó szezont (rögtön a beállása utáni helyzetkihagyása is ezt az időszakot idézte). de a tavasz végére formába lendült, és bekerült a válogatott keretbe is. Nekem könnyű a fotelból okoskodni, de véleményem szerint a nagyon jó formában levő

Llorente

nagyobb segítség lett volna a spanyol csapatnak. Szerencsére mindkét csapat nyerni akart, ez látszott is a játékukon. Egyik oldalról Di Natale minden megmozdulása veszélyt jelentett a spanyol kapura, a másik oldalon pedig a jó ütemű területre befutások és passzok borzolták a kedélyeket, valamint sokkal veszélyesebbé vált a spanyol csapat jobb oldali előre játéka. Sokkal több helyzet alakult ki a kapuk előtt. Játékban a spanyolok irányítottak, de az olaszok sokat futva, fegyelmezetten és jól védekeztek, visszazártak a saját térfelükre. Szerintem igazán kiemelkedő teljesítmény nem volt a meccsen, a két kapus és a két játékmester (Pirlo,

Iniesta

) játéka volt meghatározó. Ez a döntetlen igazán senkinek sem jó, a spanyolok továbbra sem tudták tétmeccsen legyőzni az olaszokat, valamint az is bebizonyosodott, hogy az olasz csapatszerkezet és védelem nem véletlenül kapott csak két gólt a selejtezők során. Kassai Viktor és segítői véleményem szerint jól vezették a mérkőzést. Mindenkinek további jó meccsnézéseket kívánok!

Szakszemmel rovatunk együttműködő partnerei a SZEOL SC Kft. és a Tisza Volán SC.