Szombat – vasárnap: Nőnap és Utazási börze

Akad néhány érdekes program a hétvégén, a legfontosabb program mégis – reméljük -, a hölgyek köszöntése lesz az urak számára. Tehetik ezt például úgy is, hogy színházba vagy kiállításra invitálják az érintetteket.…

Péntek: Felújított Mandarin és Kékszakállú

Felújításban újra láthatja a közönség pénteken este a színházban a hagyományosan egy estét betöltő két előadást, melyeket Bartók zenéje fűz össze: „A csodálatos mandarin” táncjátékot  és „A kékszakállú herceg vára” című egyfelvonásos…

Csütörtök: Te meg én, és a Klasszikusok mosolya

Minden pillanatban újraszülethetünk, csak döntés kérdése: ez a mottója Détár Enikő és Rékasi Károly zenés irodalmi estjének, amelyre az IH Rendezvényközpontba várják a közönséget csütörtök este – másfél órányi újjászületésre. Délelőtt és…

Szerda: Harsonák a Reökben és Szabadegyetem

Nehéz lesz eldönteni, hová is menjünk szerdán, annyi jó program kínálkozik. Természetesen a színház, mint mindig, tárt kapukkal várja a közönséget, és igazi komolyzenei csemegének ígérkezik a Szegedi Harsonaegyüttes koncertje a Reökben.…

Szombat-vasárnap: Álomutazó és búcsú Szumátrától

A szórakozni és művelődni vágyóknak egyaránt kínálkoznak programok a hétvégén. Szombaton és vasárnap folytatódik a Szegedi Téltemetés 2009. rendezvénysorozata, kézműves vásárral és mindenféle farsangi bolondsággal. Színház, opera, mesejáték és bábszínház között választhatunk…

Péntek: Téltemetés Szegeden

Pénteken megkezdődik a farsangot záró háromnapos rendezvény és kézműves vásár a Klauzál téren, az első nap főszereplője a hétfejű sárkány és társai, tessék kérem rettegni, ilyenkor úgy illik! A színház mindkét épületében…

Csütörtök: A Kossuth Rádió Szegeden

Az MR1 – Kossuth Rádió országjáró rendezvénysorozatának következő állomása Szegeden lesz csütörtökön az IH Rendezvényközpontban, benne közéleti vita – például polgármesterek pengeváltása – és kabaréklub. Színház, opera és bábszínház előadásai közül válogathatunk…

Szerda: A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Február 25. – a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Szegeden is lesz ehhez kapcsolódó rendezvény szerdán, majd az Újszegedi Rendezvényházban Wass Albert munkásságára emlékeznek. Szerdán is várja közönségét a színház és a bábszínház, zenés…