Árvíz és szennyezés: Szeged is készenlétben

Fotó: Gémes Sándor Az árvízzel küzd az ország: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint országosan jelenleg 16 folyón és patakon, 641 kilométeren zajlik védekezés. Északkelet-Magyarország több pontján súlyos a helyzet. Árad…

Becsey Zsoltot küldenék Brüsszelbe a kisgazdák

Fotó: Gémes Sándor Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti képviselőt (képünkön) javasolja a 2009-es választásokon a Fidesz EP-listájára a Kisgazda Polgári Szövetség (KPSZ) – jelentette be Turi-Kovács Béla, a szövetség elnöke szombaton Csongrádon,…

//

Gyimesi László: Hová lett a Biopolisz?

Az elmúlt hetek során egyre élesedő vita bontakozott ki Szeged gazdasági fejlődése, avagy egy helyben topogása kapcsán, illetve az előrelépés lehetséges útjait illetően. A Mercedes-gyár Kecskemétre települését a városvezetés még megkísérelhette a…

//

Rektor és polgármester: újabb pengeváltás

Fotók: Gémes Sándor Csütörtökön hivatalosan is bejelentették: a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a Szegedi Tudományegyetem következő három évben esedékes mintegy 7,7 milliárd forintos fejlesztési programját. Botka László szerint végre új, a…

/

Szélerőmű és zöld béke a belvárosban

Fotók: Gémes Sándor A Greenpeace aktivistái már kilenckor “megszállták” a szegedi Árpád teret. A híradókból ismert, néha hajmeresztő figyelemfelhívó akcióikkal ellentétben ez a megmozdulásuk teljesen “földhöz ragadt” maradt, nem másztak magasba, nem…

A Marstól a városházáig hajlanak a kérdőjelek

„Miénk itt a tér…” – de árulhatunk is rajta? Fotók: Gémes Sándor Szerda reggel nyilvános sajtótájékoztató keretében ismét kinyitották pavilonjaikat azok a kereskedők, akik birtokvédelmi pert nyertek a Szegedi Vásár és Piac…

//

Debrecenben a Richter: kimúlik a Biopolisz?

Mint arról a SZEGEDma.hu már beszámolt, a Richter 15 milliárd forintos beruházással biotechnológiai úton előállított gyógyszeripari termékek fejlesztésére és gyártására szolgáló üzemet épít Debrecenben, így kormányzati támogatással 110 új munkahelyet teremt. A…

Fidesz: a Hunguestnek kedvez a társasági szerződés

Fotók: Gémes Sándor Az újszegedi fürdőberuházás kapcsán létrehozott projektcég társasági szerződésének fontos rendelkezései sajátos módon nem a 80 százalékban tulajdonos Szeged, hanem a kisebbségi társ Hunguest Hotels Zrt., illetve Leisztinger Tamás (akinek…

Jogtalanul űzték el a Mars téri kereskedőket?

Végrehajtási végzés egy városi tulajdonú kft. ellen Fotók: Gémes Sándor Folytatódik a Mars téri piac körüli botrány: Németh János – az általa képviselt Mars téri kereskedők nevében is – arról tájékoztatta a…