/

Végleg megvetette az Árkád a lábát

Hol raktár volt, ott majd pénz terem… Fotók: Gémes Sándor A Csongrád Megyei Önkormányzat és az Árkád bevásárlóközpontot építtető cég, az Einkaufs-Center Szeged GmbH&Co.KG magyarországi vállalatának képviselői a megyeháza Tisza-termében pénteken délelőtt…

//

Rektor és polgármester: újabb pengeváltás

Fotók: Gémes Sándor Csütörtökön hivatalosan is bejelentették: a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a Szegedi Tudományegyetem következő három évben esedékes mintegy 7,7 milliárd forintos fejlesztési programját. Botka László szerint végre új, a…

/

Szolid káosz és felüljárók a belvárosban

Fotók: Gémes Sándor A kresztáblákat figyelembe vevő nem gyalogosan közlekedők még csak-csak boldogulnak: kicsit lassabban, bizonytalanabbul, a rutint mellőzve keresik, hogy merre-meddig az új közlekedési rend az Anna-kúti, átépítésre váró csomópontban. De…

/

Ásó, kapa: indulhat a 43-as feltárása

Fotók: Gémes Sándor Pénteken megtörtént ez első ásónyomnyi föld kivétele a leendő 43-as autópálya régészeti feltárásának egyik Szegedhez közeli helyszínén. E jelképes tett kapcsán jelentette be a sajtó népes számban megjelent munkatársai…

Összefogás kérdése a szegedi szupervonat

Fotók: Gémes Sándor Szeged a régió vasúti központjává válhat – írtuk a nemrégiben. Információinkat megerősíteni látszik Szeged és a régió az ügy érdekében eddig is sokat tevő brüsszeli képviselője szerkesztőségünknek címzett levele.…

Túl az idők jelein – II. rész

Fotók: Szilágyi Gergely A közelmúltban jelent meg Járai Zsigmond, Fodor István és Parragh László könyve, a Túl az idők jelein. A mű, amely A magyar gazdaság útja a rendszerváltástól napjainkig alcímet viseli,…

/

Szeged a régió vasúti központjává válhat

Fotó: Gémes Sándor Még véget sem ért hazánkban az autópálya-építési láz, az Európai Unióban kormányszintű egyeztetések kezdődtek egy új, szupergyors vasúti törzshálózat kiépítéséről. Ennek részeként épülne meg a Budapest – Belgrád –…

Túl az idők jelein – I. rész

Fotó: Szilágyi Gergely A közelmúltban jelent meg Járai Zsigmond, Fodor István és Parragh László könyve, a Túl az idők jelein. A mű, amely A magyar gazdaság útja a rendszerváltástól napjainkig alcímet viseli,…

A nép hangja és a mi kérdéseink!

Talán nem véletlen, hogy amiről írtunk, az olyan közfelháborodást váltott ki, hogy a kormány most az egyszer belátta: ez így nem fog menni. Nem is vártuk, hogy ennek okán azon nyomban lemondjanak,…