Erkölcsről, jogról, igazságról a Szabadegyetemen

A Szabadegyetem Szeged VI. előadássorozat keretein belül szeptember 29-én, szerdán 18 órától Homoki Nagy Mária, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanárának előadását tekinthetjük meg "Az erkölcs, a jog és…

Aranydió és Keménydió az Eötvös-kollégiumban

Idén szeptemberben immár második alkalommal osztották ki az Eötvös Loránd Kollégiumban az Eötvös Loránd Kollégistákért Alapítvány díját, valamint első alkalommal került sor az Aranydió Díj odaítélésére.…

90 éves jubileumát ünnepli a Batsányi

90. évfordulóját ünnepli a Batsányi János (korábban Szent Imre) Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, melyhez kapcsolódóan szombaton ünnepséget rendeznek, majd október 1-ig programokkal várják programokkal az intézményhez kötődőket.…

/

Egyedülálló kötet Bálint Sándor ponyváiról

A legendás szegedi néprajzkutató, az egyik utolsó magyar polihisztor, Bálint Sándor vallási tárgyaiból, dokumentumaiból nyílt tárlat a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, mely december 19-ig látható. Szeptember 22-én pedig bemutatták azt a kötetet,…

A személyiségi jogról rendeznek tanácskozást

„Személyiségi jog, személyhez fűződő jogok védelme a harmadik évezredben” címmel konferenciát rendez Boytha Györgyre emlékezve a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszéke október 22-én az SZTE…

Még piacképesebb jogi diploma

Szeptember végéig még várják azok jelentkezését, akik idegen nyelvű jogi képzésben szeretnének részt venni, növelve ezzel diplomájuk piacképességét, szélesítve jogi ismereteiket. A tanév kezdetével ugyanis új évfolyamot indítanak az Amerikai Jogi Szakértői…

Húszéves az Avar utcai katolikus ovi

Húsz évvel ezelőtt vált katolikus intézménnyé az Avar utcai óvoda. Az ovi már a tanácsi időszak végén egyházi kezelésbe került.…

/

Kutatók éjszakája: félszáz program Szegeden

Színes és ingyenes programokkal, érdekes, kipróbálható látnivalókkal várják a szervezők az érdeklődőket pénteken a Kutatók éjszakája szegedi rendezvényein, ahol a résztvevők máskor nem látogatható helyszíneket is bejárhatnak.…