Hézső Ferenc jubileumi kiállítása nyílik Vásárhelyen

Hézső Ferencnek az 1960-as, 1970-es években készült alkotásaiból nyílik kiállítás a Munkácsy-díjas művész 75. születésnapján, szombaton a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

A hódmezővásárhelyi festőművész első, saját költségén létrehozott kiállítása 1967 tavaszán nyílt meg szülővárosában, a Tornyai-múzeumban. A tárlatot azonban párthatározattal néhány nap múlva bezárták, hogy a helyén az örmény Martirosz Szárján műveit állítsák ki egy érdektelenségbe fulladó kiállításon. A kommunista diktatúra időszakával foglalkozó Emlékpont történésze, Mészáros Tamás a tavalyi nagy sikerű Megfigyelt művészet kiállítás kutatásai közben bukkant rá Joó János és Szabó Gáspár fedőnevű ügynökök jelentései között az 1967-es Hézső-tárlat történetére. A dokumentumokból kiviláglik, hogy a művésztársak,

Fejér Csaba

és

Németh József

mélységes felháborodásuknak adtak hangot, hogy a későbbi Tornyai-plakettes és Munkácsy-díjas

Hézső Ferenc

első - egyébként se túl hosszú időtartamú - kiállítását megrövidítették. A két művész éles hangon elítélte a pártbizottság "partizánakcióját", sőt Németh József kijelentette, hogy azért hozták vissza a szovjet határról

Martirosz Szárján

kiállítását a pártfunkcionáriusok, hogy "jófiúnak tűnjenek a magasabb rangú elvtársak szemében". A jelentésekből az is kiderült, hogy alig voltak - művész pedig egy sem - a megnyitón, pedig Vásárhelyen minden kiállítás kiemelt eseménynek számított, ahogy mai is az. Az ügynöknek az volt az érzése, hogy tüntetőleg maradtak el az emberek. Az Emlékpont legújabb, Hézső Ferenc munkássága előtt tisztelgő időszaki kiállításán a falakra került néhány, az idő előtt bezárt tárlaton is szerepelt műve a 75 éves festőművésznek. Hézső Ferenc 1962-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Kezdettől fogva tagja volt a Vásárhelyi Művésztelepnek. 1966 és 1975 között a Bethlen Gábor Gimnáziumban, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékén tanított 1975 és 2005 között, melynek két évtizeden át tanszékvezetője is volt. Művészete a vásárhelyi és az alföldi népélet iránt elkötelezett. Tiszteli a helyi képzőművészeti hagyományt, de formailag nem követője senkinek. A társadalmat feszítő kérdéseket, a kollektivizálás időszakát, a pusztulásra ítélt tanyavilágot, a külső kényszerek hatására megváltozott életformát újszerűen jeleníti meg. Sajátos szimbólumrendszert teremtett, mellyel - saját elmondása szerint - "pofán akarja vágni" képei nézőit.