A negyedik gyertya

Olvasom, s értelmezni igyekszem egy verstöredéket: „Aranyvasárnap… Mit vegyek neked? / Nyitva az ég…” Csoóri Sándortól való ez, a mai napra írt versének két sora. Ha csak ezt az általam kiemelt részletet olvasom: utalhat az égi ajándékra. Amit karácsony ad. Vagyis – lelki békét. Nyugalmat. Bizonyosságot a hitben, jóakaratban. És a szeretetben.

Egy újabb gyertyát gyújt meg ma a hagyománytisztelő ember az adventi koszorún. Az első láng november utóján, 29-én lobbant föl, s az ősi hitet jelképezi, azt, amit az első emberpár, Ádám és Éva kapott Teremtőjétől. A második vasárnapon kigyúló gyertya a reményt szimbolizálja: a megváltás reményét. Ezüstvasárnapon föllobbant a harmadik láng – az öröm üzenetével, amit a hamarosan megszületendő Fiú jelent. És ma megéled a negyedik láng: a szeret tüze, amivel Keresztelő Szent János készítette Jézus útját az emberek szívéhez.

Ez a hívő ember gondolatsora. De az aranyvasárnap szokásrendjének van egy másik, újsütetű tartalma. Roham az ajándékokért. Az idén visszafogottabban kicsit, na ja, a körülmények… De tagadhatatlan, a vásárlás uralja ezt a napot. A realizmus szól a költőből is – a Mit vegyek neked? kérdésre ugyanis Csoóri Sándor a félbehagyott sort így folytatja: „Nyitva az ég, nyitva a boltok.” És tényleg, a boltok, ez a jelenkor realitása. Keseregni ezen hiábavaló. Csak az egyensúly, igen, az egyensúly… hogy ne ez uralja teljesen az ünnepünket! Amiképp a Csoóri-fohász is szól:

„Egy kis életet kellene még, ha lehetne,

tűlevél-szagút, hiszen karácsony közeledik…”

Másik költő, Pilinszky János, ugyanarról, az ünnepre készülődésről: „Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. … Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel.”

Hát teljesüljön!