A civil életből jön a Fidesz-KDNP szeged polgármesterjelöltje - interjú Kothencz Jánossal

Soha nem volt semmilyen pártnak a tagja, és a jövőben sem kíván sehova belépni. A Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltje számára a politika csupán eszköz, és nem cél.

Kothencz Jánost

az ÁGOTA Alapítvány alapítójaként ismerhette meg az ország, szociológiát, pedagógiát, teológiát tanult szakember. Ő maga három hónapos korában került állami csecsemőotthonba, szülei elvesztése és az intézményi évek után került mélyebb kapcsolatba az egyházzal. Egyetemista éveiben hívta életre ezt az önkéntes közösséget, ezzel egész életére elkötelezve magát sorstársai szolgálata mellett. Egy kilencedik emeleti panellakásban él, amellett, hogy az egyházmegye gyermekvédelmi főigazgatója, a civil szférában is árvákkal, hátrányos helyzetű családokkal és nehéz körülmények közt élő idős emberekkel foglalkozik. Szívügyének tekinti a lakótelepeken élők sorsát, és hosszú évek óta azért küzd, hogy életkörülményeiket, vagy ahogy mondani szokta: „az ajtó mögött lévő valóságot” elviselhetőbbé tegye.

„Nálam jobban senkit nem lepett meg a hír”

- Miért vállalta ezt a felkérést?

- Lehet, sokakat meglepett a hír, hogy a kormányzó párt választmánya engem tartott alkalmasnak arra, hogy Szegeden polgármesterjelöltként indítson, de biztosíthatok mindenkit, nálam jobban senkit nem lepett meg. Nagy megtiszteltetésnek érzem a felkérést, amit nem kértem, nem vártam, de most, hogy így történt, lehetőségként értékelek. Azért vállalom, mert kivételes lehetőség arra, hogy megmutassam: nincs fontosabb küldetés, mint a törődés. Egy ekkora közösségben, mint Szeged, sincs erősebb üzenet annál, hogy az itt élők boldogulását kell szolgálni. Szerintem egy polgármesternek is ez a dolga. Vallom, hogy mindegy, kit honnan hová sodor az élet, a legfontosabb az, hogy ne legyen közömbös mások, a szűkebb vagy tágabb környezete iránt. Felelősséggel, tisztán és egyszerűen kell végezni a dolgunk mindenhol, ahol szükség van ránk. Leginkább pedig ott, ahol a kiszolgáltatottság az úr. A saját sorsomat tekintve nem voltam eleve „virágzó életre predesztinált”, nagyon sok mélységet tapasztaltam meg, nyilvánvalóan ez alapozta meg az emberek iránti szociális érzékenységemet, a hivatásom választását. De azt kell mondanom, mégis szerencsés vagyok, hiszen az életem során számtalan rendkívül értékes, gondolkodó-cselekvő emberrel ismerkedtem meg, pártállástól függetlenül, a társadalom minden szegletéből, akik hozzám hasonlóan építeni, javítani kívánnak a jelenlegi helyzeten. Ők is biztattak arra, hogy vállaljam fel ezt a feladatot, mert hisznek abban, hogy egy működőképes, magát megújítani, lehetőségeivel, adottságaival élni tudó, fejlődőképes Szegedet teremteni nem vágyálom. Én pedig abban hiszek, hogy nem valami ellen, hanem valamiért kell tenni, és nem harcolni kell, hanem küzdeni, tenni a közös célért.

- Jelenleg is vezető szerepet tölt be, intézményt, civil szervezetet, szakmai közösséget egyaránt igazgat. A polgármesterség mennyiben hasonlítható össze azzal, amit most csinál?

- Az eddigi életem és munkám arra ad igazolást, hogy komolyan beszélek, amikor azt mondom, a pozíció önmagában semmi. A teljesítmény ad neki rangot. A megbecsülés a munkáért, az emberségért jár. Valóban hiszem, hogy azok vagyunk, amiért kiállunk. A polgármesterségről is úgy gondolom, nem egy megsüvegelendő tisztség, hanem lehetőség egy közösség szolgálatára. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. Ha alkalmasnak talál engem egy ilyen feladatra a ma kormányon levő politikai párt legmagasabb szintű döntéshozó testülete, azt illik komolyan venni, és nemcsak megköszönni, hanem meg is szolgálni a bizalmat. Az emberséget fogom képviselni a kampány során, azt a fajta emberséget, amit a lakótelepi szomszédjaimtól is látok, amit az önkéntesek munkája során nap mint nap megtapasztalok. Mert lehet szó bármilyen nagy ívű megmérettetésről, ha nem alázattal áll hozzá az ember, nem érdemli meg a sikert.

„A cél nem szentesíti az eszközt”

- Hogyan viszonyul a mai politikához?

- Leginkább kritikusan. Szakmapolitikai kérdésekben már többször kértek fel együttműködésre még a civil szférában töltött éveim során. Ott számtalanszor megtapasztaltam, hogy az egészséges, kritikai hozzáállás nem feltétlen jár feszültséggel. Intelligencia kérdése, hogy az ember véleményét, ami esetleg eltér másokétól, miként fogadják, pláne hogyan reagálnak rá. Ugyanezt már sajnos nem így tapasztalom a hétköznapok politikájában. Gyakran olyan érzésem van, mintha afféle kényszerkésztetést éreznének az egymással szemben álló felek arra, hogy megvívják a maguk „szemet szemért” harcait. Ebben viszont mindenki megvakul, és sajnos arra is vakká válhatnak a politikusok, hogy észrevegyék az igazi problémákat, épp a lényeg sikkad el. Nem vagyok a szó hétköznapi értelmében véve „politikus” nem vagyok semmilyen pártnak sem a tagja, ilyen értelemben civil vagyok, mint ahogyan az is a civilségem része, ahogyan hiszek abban, hogy a társadalomnak „alulról” is újra kell szerveznie önmagát.

- Ha már az alulról szerveződésnél tartunk: jól ismeri a leghátrányosabb helyzetben lévők életét. Mi az, amit manapság köztük megtapasztal?

- Bár az élet számos területén jelentős a javulás, azt azért ki kell mondani, hogy az emberek egy jelentős hányadának a nyomora jóval nagyobb annál, mint amit a politikusok erről gondolnak. A legtöbb kampány szlogenje ez: „ajtótól az ajtóig”. Engem viszont az érdekel, és azért küzdök, ami az ajtó mögött van. Ez a valóság az, amire igenis ki kell nyitnunk a szemünket. Becsomagolhatjuk persze mindezt tetszetős látványberuházásokba, és még jó marketinget is adhatunk hozzá, de ettől még nem lesz reménytelibb a jövőjük sem a lakótelepen élőknek, sem annak a családnak, melynek tűzifát viszünk a télen Gyálarétre. Látni kell, hogy vannak emberek, akik képtelenek önerőből biztosítani maguknak a legalapvetőbb szükségleteket. Számukra ez a legfontosabb kérdés. Az elhelyezkedni nem tudó friss diplomásoknak meg az, hogy nincsen munkahely. A nyugdíjasnak, hogy hasznosnak érezze magát, a csellengő kulcsos gyerekeknek pedig a törődés, és még hosszasan sorolhatnám. A feladat az, hogy mindenkit a számára legnehezebb helyzet megoldásában segítsünk. A politika az embertársaink szolgálatának eszköze. Ugyanakkor nem mindegy, hogy ezt miként használjuk. Akkor van értelme a politikai szerepvállalásnak, ha abban nem magunkat tartjuk fontosnak.

- Eddig a civil társadalom elkötelezettjeként ismerte meg a nevét a közélet, de igyekezett távol tartani magát a politikától. Nem tart attól, hogy a mostani kiállásával veszélybe sodorja mindazt, amit eddig felépített?

- Büszke vagyok arra, hogy széles körű társadalmi támogatottságot kapott minden, amit eddig csináltam. Akár az ÁGOTA, akár a L.É.T. Egyesület ismertségét, elfogadottságát nézzük, úgy vélem, a közösségépítés követhető mintái lettek. Őket féltem, nem magamat, amikor azt mondom, nem tartom korrektnek, ha a magasztos politikai célok eléréséhez meg nem engedhető eszközöket használ a politika. Legyen az a másik mocskolása, szándékos rágalmazása, befeketítése. Ki kell merni mondani, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Szomorúan tapasztalom, hogy miközben a pártok a kampányok elején arról beszélnek, hogy ők bizony nem folytatnak majd negatív kampányt, ahogy ezt kimondták, máris kezdetét veszi a gátlástalan sárdobálás. Szerintem ez nagyfokú képmutatás. Nem vagyok naiv, ismerve a jelenlegi politikai és közélet kommunikációját nincs kétségem afelől, hogy kapok majd hideget-meleget egyaránt, de ezzel a gyakorlattal nem tudok és nem is akarok azonosulni, nem kívánok partner lenni efféle méltatlan játszmákban. Ezzel együtt már most arra kérem vetélytársaimat, hogy a kampányba ne keverjék bele a közösségeink szolgálatvállalását. Ne mocskolják azt, és tartsák távol magukat a meggondolatlan gyalázó és rágalmazó kijelentésektől. Az ÁGOTA-nak semmi köze a politikához. Soha nem is volt. Ahogyan az elmúlt hosszú évek alatt megfordult már a rendezvényeinken látogatóként baloldali államtitkár, úgy vendégeskedett már nálunk számos szakmapolitikus vagy miniszter. Az ÁGOTA és annak felkarolt gyermekei ügye a hivatásom. Ez felette áll a politikának, függetlenül attól, hogy ki milyen ideológiát vall magáénak, és hogy melyik párttal szimpatizál magánemberként. A gyerekek ügye nem politikai konszenzus tárgya, felette áll annak. Egyszerűen csak azt kérem a jelen kampány sokszor névtelen és beazonosíthatatlan mozgatóitól, hogy a gyerekek ügyét, az ÁGOTA-t hagyják békén.

„A jelenlegi városvezetés alternatívája kívánok lenni”

- Mi a véleménye a jelenlegi szegedi városvezetésről?

- Itt fontos leszögeznem, hogy én nem tartom magam a jelenlegi városvezetés ellenségének és a szó eredeti értelmében még csak ellenzékének sem. A jelenlegi városvezetés alternatívája kívánok lenni. Vagyis olyan polgármester, aki a programjával és a konkrét tetteivel valóban tenni képes azért, hogy a város és a benne élők életminősége valóban még élhetőbb, igazán jobb legyen. A mai városvezetés szemléletmódja helyett én egy mélyrehatóbb, a szegedi emberek valódibb igényeinek szolgálatát kínálom választási lehetőségül. Így ősszel, amikor majd erre szavazhatnak a kedves szegediek, önmaguk igényeit szem előtt tartva, személyes sorsuk jobbá tétele mellett tehetik le az engem támogató voksaikat. Ostobaság lenne értelmetlenül kritizálnom a jelenlegi városvezetés teljesítményét, csak azért, hogy valami negatívat mondhassak. Nagyon sok mindent, ami az én szeretett városomban történt, magam sem csináltam volna másként. Igenis szükséges élni az uniós források lehetőségeivel. Fontos, hogy a környezetünk adta komfortérzetünk jobb lehessen. Fontosak az infrastrukturális fejlesztések. Nélkülözhetetlen egy ilyen típusú városfejlődés, kiváltképpen szem előtt tartva, hogy a város a régión belül milyen szerepeket, funkciókat lát el. Igenis fontos a külcsín, Szeged egy ékszerdoboz, de ettől még nem lesz kenyere a munkanélkülinek, és nem fog kevesebb gyermek éhezni a rászoruló családokban. Az sem vigasztalja a szegediek jelentős hányadát, hogy ha hónapokig spórolnak, akkor esetleg ki tudják gazdálkodni a Napfényfürdőbe való bejutást. A város eddigi uniós forrásokból megvalósított fejlesztései nem tudják megoldani az egyre inkább elhordhatatlanabbá váló társasházi közös költségek terheit. Szeged lakosainak csaknem kétharmada nem tud miből félretenni. Komolyabb önkormányzati politikára és erősebb érdekérvényesítő képességre van szükség. Talán mondanom sem kell, hiszen köztudott, hogy komoly munkahelyteremtő beruházásokat nem tudott a városvezetés Szegedre csábítani.

- Mit ért komolyabb önkormányzati politika alatt?

- A szó szoros értelmét. Szerintem érdemes már itt a kampány elején kijelenteni, hogy a szegedieknek elegük van az állandó politikai csatározásból. Túl kell ezen lépni. Miközben tudjuk, hogy Szeged nagy múlttal rendelkező egyetemi, kulturális, egészségügyi örökséggel bíró város, képtelenek vagyunk kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Mert nincs meg az a közösség, amely ezt a célt szolgálná. Ki kell zökkenteni Szegedet abból a lelkiállapotból, hogy képtelen saját erőforrásaira támaszkodva előbbre jutni. Ha az országnak sikerült, Szegednek miért ne sikerülne? A tiszta lap már itt van az asztalon, csak írni kell rá: a várost a kormány az adósságaitól megszabadította, állami feladatokkal sem kell már foglalkoznia. A városvezetésnek döntően azon kell a jövőben munkálkodni, hogy a településen élők életminőségén javítson. Ez az emberektől elszigetelt politizálással nem fog menni. Meg kell teremteni az emberekkel a párbeszéd új formáit, hogy tisztában legyünk az elvárásaikkal, ők pedig tisztában legyenek a lehetőségekkel.

- Ez alatt mire gondol?

- Hamarosan előrukkolunk egy olyan programmal, amelynek célja a közvetlen kapcsolat kiépítése a szegediekkel. Nekem a munkám, a hivatásom része az, hogy megtaláljam a hangot a legkülönbözőbb társadalmi csoportok tagjaival. A legelesettebbektől indulva az államtitkárokig igen széles az érintettek tábora, akikkel napi szinten kapcsolatban vagyok. Az emberekkel való törődésben, a közösségépítésben nagy gyakorlatra tettünk szert a munkatársaimmal. A szegediek világa is sokszínű: a lakótelepeken élőkkel és az egyetemi professzorral egyaránt szót kell érteni ahhoz, hogy megtaláljuk közös értékeinket. Már így is a huszonnegyedik órában vagyunk ahhoz, hogy utolérjük saját lehetőségeinket, amelyek a tudományos vagy a gazdasági életben, a fiatalok itt tartása terén, a munkahelyteremtésben az utóbbi években elhaladtak mellettünk.

„Itt az idő, hogy Szegeden is továbblépjünk”

- Milyen jövőképet képzel el Szegednek?

- Minden településnek a jövőképét az határozza meg, mennyire fenntartható ott az élet. Az pedig a helyi gazdaság méretétől, a vállalkozások működőképességétől függ. Tisztában kell lenni azzal, hogy a központi forrás nem lesz nagyságrendekkel nagyobb. Az uniós fejlesztési források viszont jóval nagyobb lehetőséget teremtenek majd, mint amit a hazai költségvetési keretek biztosítani tudnának. Ez tény. A következő időszakban arra lehet számítani, hogy a források jelentős része kerülhet Szegedre. És itt nem pusztán a lézerközpont-beruházásra gondolok, hanem a következő költségvetési ciklus pályázataira. Ki kell használni azt a kormányzati szándékot, hogy a források 60 százalékát a gazdaság élénkítésére fogja fordítani. Ez közvetlenül a kis- és középvállalkozások céljait fogja szolgálni. Saját bevételei akkor lesznek az önkormányzatoknak, ha a cégek, gazdasági társaságok életképes befektetői környezetet látnak maguk körül. Ennek alakításában az önkormányzatoknak fontos feladatuk lesz. Ez új szerep a polgármesterek számára, hiszen eddig a település közfeladatainak ellátásával kellett foglalkozniuk, meg adósságot menedzselni. A komolyabb, felelősebb önkormányzati politika megnyilvánulása lenne például az, hogy a szegedi vállalkozásokat megpróbáljuk helyzetbe hozni. Így sokat tehetünk azért a bizonyos munkahelyteremtésért, amely nem önkormányzati feladat, de sok múlik a település vezetőinek hozzáállásán. Úgy érzem, elérkezett az idő, hogy most már az emberek, például a vállalkozók, a tanárok az orvosok, a művészek és a szociális munkások fejével gondolkodjunk, és azon legyünk, hogy miben tudna segíteni az önkormányzat ahhoz, hogy mindenki megtalálja azt, amitől élhetőbb lesz itt az élet.

- Ha már említette a kormányzati szándékot, ön szerint mennyiben befolyásolhatja Szeged fejlődési kilátásait a kormánypárti vagy ellenzéki szerepben lévő polgármester?

- A politika természetéről már beszéltem, annak mindenhatóságában nem hiszek, de abban igen, hogy egy városvezetésnek együtt kell működnie az aktuális kormánnyal. Ez a fajta lojalitás természetes kellene, hogy legyen, hiszen elsősorban magyarok vagyunk, aztán szegediek, és a sokadik a sorban a saját politikai meggyőződésünk. Erre a hozzáállásra a jelenlegi szocialista városvezetés képtelen. A hatékony érdekérvényesítés alfája és ómegája a párbeszéd és a konszenzuskeresés minden helyzetben. De nem vitás, hogy a hasonló nézet hamarabb talál utat egymáshoz. Nem kérdés, hogy egy, a kormánnyal azonos értékeket valló polgármester jobban haladhat előre, többet tud tenni a szegediekért. Nekem az a dolgom, hogy a Fidesz-KDNP által felkínált úton elinduljak a szegediek érdekében. Érzek magamban erőt és elszántságot ahhoz, hogy jobbá tegyem az itt élő emberek életét.