A kormány 135 millió forintot biztosít a gálahangversenyre

Százharmincötmillió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány a Magyarország új alaptörvényének méltó megünneplése céljából tartandó Nemzeti Gálahangverseny megrendezéséhez és egyéb kommunikációs feladatok ellátásához szükséges fedezet biztosításáról szóló határozatában.
A Magyar Közlönyben pénteken megjelent rendelkezés szerint az összeget a költségvetés Miniszterelnökség fejezet - rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére csoportosítják át a fel nem használt rész tekintetében visszafizetési kötelezettséggel. A kormány a hivatkozott határozatában felkéri a nemzeti erőforrás minisztert, hogy az új alaptörvény megünneplése céljából tartandó programsorozat megvalósításához szükséges támogatási szerződések megkötésére és a nagyszabású országos rendezvény szervezésének koordinálására a Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Nonprofit Kft.-t bízza meg. Budapesten, valamint nyolc vidéki helyszínen, illetve Kolozsváron is egy időben, április 25-én hétfőn 19 órakor kezdődő gálaestekkel köszöntik Magyarország új alaptörvényét. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága - az MTI-hez csütörtökön eljuttatott - közleményében hangsúlyozta: a fővárosi Művészetek Palotájában a Himnusszal és
Schmitt Pál
köztársasági elnök köszöntőjével kezdődik ünnepi hangverseny, az államfő - közszolgálati médiumok által közvetített - beszédét valamennyi helyszínen élőben követhetik a meghívottak. A gálaestek első részében mind a tíz helyszínen Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusával kezdik műsorukat a zenekarok és énekkarok, míg az estek második része helyszínenként eltérő lesz. A Művészetek Palotájából a Magyar Televízió, a Kolozsvári Magyar Operaházból pedig a Duna TV közvetíti élőben a gálákat, a szünetben pedig bemutatják a Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen, Győrben, valamint Békéscsabán és Kecskeméten zajló eseményeket is.