Csendes, hétfői nyugalmat talált az, aki ma reggel a Mars térre tévedt. Nyoma sem volt a félkész beruházás átadásakor tapasztalt tömegnek, sem az árusok, sem a vevők részéről. De talán ez így is van jól. Ki akarna bármit is vásárolni hétfőn a Mars téren. Az új csarnok is kongott az ürességtől, talán ezért is lehettek a helyzet magaslatán a biztonságiak, amikor holmi engedélyeket kértek a fényképek elkészítése miatt, közölvén, bizony „magánterületen” ténykedünk. Érdekes mód vált két nap alatt a köz javára, közpénzből épített piacterület egycsapássá „magánterületté”. A boltok jelentős része még ma sem mutatta semmi jelét, hogy akár szerdán, az igazi piacos napon vevőket várva kinyitnának, de néhány üzleten azért már legalább a cégfelirat rendben fent virított. Persze cigarettát, kávét, vagy épp savanyúságot már vehettünk volna, de a baromfi- és egyéb húsneműkre még várnunk kell. A nyitott asztalos részen sem volt nagy a tülekedés az őstermelői zöldségek után. Éppígy nem találtunk egyetlen épkézláb munkásembert, vagy működő gépet sem a még be nem fejezett területeken, bár jócskán elmúlt már a hétórás munkakezdés. Az árusokkal beszélgetve megtudhattuk, milyen szabályok, megállapodások alapján lehet valaki „marsteres” árus. A piac területén kereskedők árusíthatnak a kialakított üzlethelyiségekben, az asztalok mellett pedig csak őstermelőkkel találkozhatunk, akik a korábbi licitálás során letett összegek fejében választhattak a Nagycsarnokban lévő, vagy a külső, sátras asztalok közt. Fél évre kellett kifizetniük az asztalbérletet, őstermelőnként maximum két asztalra, melynek alapára közel százezer forint volt. Természetesen a korábbi licitpénzt ebbe az összegbe azért beleszámították. Az őstermelőknek az áru mellett többféle fontos papírt is maguknál kell tartaniuk. Így az őstermelői igazolvány mellett – melyben be kell legyen írva, milyen terményeket is termel és árul – fel kell mutatniuk a használatukban lévő földterületről szóló mindenféle igazolást, a permetezési naplót, illetve számla- vagy nyugtatömbbel kell rendelkezniük. Ez alól természetesen a „valódi kis-őstermelők”, az idős nénikék-bácsikák mentesülnek, de ők sajnos csak érkezési sorrendben foglalhatják el a ki nem bérelt, vagy a reggel 7 óráig el nem foglalt asztalokat, ahol szerény portékájukat, néhány darab tojáskát, kis zacskó zöldbabot, egy-két karalábét kínálnak, hogy ezzel egészítsék ki szerény nyugdíjukat. Persze azért kérdések mindig felmerülnek a csarnok készültségi fokáról, a környezet „háborús” állapotairól, és a szépen kialakított csarnokbelsőben is érik meglepetések a vásárlót. Nyugtatömböt még csak elvétve sem lehetett látni az asztalokon, ellenben spanyol vagy olasz szőlőt bátran vásárolhattunk volna. Lehet, hogy hazai őstermelőink külhoni földekkel is rendelkeznek? Reméljük, hamarosan elkészül majd a csarnok környezete is, és minden bizonnyal a választások után már kampányátadó nélkül, valóban kulturált módon meg lehet majd közelíteni az árusokat.
